Görög saláta

Tudatos & egészséges életmód

Hetek óta kívántam. Annyira vágytam már valami könnyűre és frissítőre, ami feltölti az összes sejtem és csak úgy kicsattanok, virulok és mosolygok össze-vissza, ha megkóstolom. Na, sikerült! ❤️

Múlt héten bevásároltam rá és ma, végre összeszedtem minden erőmet és bátorságomat ehhez az óriási projekthez. Pontosan fél órával a reggeli kávé után és valamikor a zeller juice közben (ajánlom Anthony William Csodatévő zeller c. könyvét), kiszedtem a zöldségeket a hűtőből, megmostam, szépen felszeleteltem őket és összepakoltam a rég vágyott íz élményt. Fóliával letakartam és beköltöztettem a hűtőbe, hogy mire hazaérünk jóóóól összeérjen. Elmentünk futni, hazajöttünk, hajat mostam, beállítottam egy 30 perces visszaszámlálást, hogy rendet pakoljak itthon (hihetetlen ennyi idő mire elég, hipp és hopp rend lesz) majd, amikor letelt és végeztem, örömmel szaladtam a hűtőhöz, hogy szedjek. Annyira hiányzott! Sosem készítettem itthon igazi görög salit, mármint olívaolajjal és hát nálam almaecet volt csak itthon, úgyhogy azzal és oregánóval.

Feta helyett az Aldiban szoktunk Danischer Weichkase -t venni. Szerintem nagyon hasonlít a fetához, annyi különbséggel, hogy nem juh vagy kecsketejből készül és jóval olcsóbb 350 körül lehet 200 g-ot kapni.

Awwwwh ez az saláta, imádom! Szóval biztos voltam benne, hogy a blogon a helye a tonhalas csicseriborsó saláta, a vörösbab saláta és a lencsesaláta mellett.

Görög saláta

Hozzávalók kb. 4 személyre

3 közepes paradicsom
1 kígyóuborka
60 g olívabogyó
1 közepes fej lilahagyma
1 + 2 evőkanál almaecet
4 evőkanál olívaolaj

frissen őrölt bors
1 teáskanál oregánó
200 g feta / dán sajt

A lilahagymát felezzük és vékonyan felszeleteljük, majd víz és egy evőkanál almaecettel elkevert kis tálba tesszük 10 percre. A paradicsomot és a kígyóuborkát ugyanolyan nagyságú darabokra szeleteljük, tálba tesszük. Jöhet rá az olívabogyó. A hagymát leszűrjük és hozzátesszük. Az olívaolajban elkeverjük az almaecetet, oregánót, sót, frissen őrölt borsot és a salátára csurgatjuk. Végül rákockázzuk a fetát.


Elkészítetted a receptet? Örülök, ha megírod kommentben, hogy ízlett!
Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével. 

Hírdetés

Szilveszteri lencsesalátánk

Főételek, saláta

Túlzásokba sem karácsonykor, sem szilveszterkor nem szoktunk esni. Nyilván ketten nincs hova túlozni, hogyha bulit tartanánk, akkor lehet beleesnék egy nagymama-féle hatvanhárom főétel + sütemény kategóriába. Szóval nálunk nincsenek kismalacot formázó sós ropogtatnivalók, viszont lencse mindig van. Általában lencsefőzelék, de idén újítottunk, anya-féle ecetes lencsesali készült. Awh és mindig megállapítom, hogy ez annyira finom, hogy legalább kéthavonta elkészítem. Legközelebb február végén, be is írom a telefonomba emlékeztetőnek, mert ezt nem fogom kihagyni. Isteni ugyanis!

Mutatom min nőttem fel szilveszterenként és milyen salátával bulizott kicsi Hanna annó és most is. Persze én már az ágyból kívántam Boldog Új évet Istvánnak, mert nálam a pizsicsillag fellövése nagyjából mindig 10 körülre tehető, de ígypéldául most is 7-kor keltem. Nem szeretem magam előtt görgetni a napot, nem szeretem a hajnalig tartó bulikat, az alkoholt. Na ez van, nem vagyok egy erőltetett “bulizzunk szilveszterkor” típus. Jaj a tüzijátékról már inkább nem formálok véleményt sem. 😀

Szóval nagyon boldog új évet kívánok! Boldog kettőezerhúszat!
Érzem, hogy jó év leszel! ❤

A beluga lencséről

Tök cuki, kis fekete, aprószemű lencse. Teljesen olyan, mint a kaviár, pontosan ezért örökölte nevét a beluga kaviár után szabadon. Hogyha az áráról beszélgetünk, nem éppen kedvező. Összehasonlítva a normál ~180 Ft-os lencsével, fél kilója 1000.- körülre tehető, bár én csak a Dm-ben találtam Bio-t, valószínű ezért volt ilyen veszett.

DE!

Telis-tele van antioxidánsokkal, melyek segítenek megkötni a kis tévelygő szabadgyököket. Magas VAS és Magnéziumtartalma kiemelendő. Főzés közben (~20 perc) nehezen eshet szét és nem kell áztatni sem. Kifejezetten magas a fehérjetartalma 100 g-ban 23g, zsír 1,9g , szénhidrát 41g, magas rosttartalma pedig az emésztésünk jó barátja 17 g-jával. Kalóriatartalmát sem nevezném magasnak tápértékei tudatában: 305/100g.

Szilveszteri lencsesalátánk

Hozzávalók 3-4 személyre

100g beluga (fekete) lencse
100g barna lencse (megfőzve)
2 db babérlevél
1 nagy csokor petrezselyem
1 db lilahagyma
3 szál virsli
3 ek ecet
1 teáskanál cukor

bors
1/2 dl víz
1/3 citrom leve

A barna lencsét előző este beáztatom, a beluga lencsét nem kell. Másnap két különböző edényben odateszem őket főzni, 1-1 babérlevéllel és kicsi sóval. Alacsony lángon, lefedve megfőzöm, de nem túl puhára, hanem éppen pont jóra, hogy egy kicsit még roppan, de már a belseje puha. Levében hagyom kihűlni.

Kikeverem a saláta levét. Kis vízben (1/2dl) kikeverem a cukrot és az ecetet. Felkockázom a lilahagymát, pont lencseszem nagyságúra. Leszűröm a lencséket, összekeverem a hagymával, az ecetes-cukros lével, belekarikázom a virsliket, végül egy nagy csokor durvára aprított petrezselyemmel megszórom. Kis citromlevet csepegtetek rá és alaposan összeforgatom.

Kedvenc uborkasalátánk

Egyéb

Mióta tudatosan és egészségesen étkezünk, heti rendszerességgel az asztalra kerül az uborkasaláta is. Igazi nyári íz. Jó ecetes uborkasaláta, lilahagymával, jéghideg tejföllel, kellemesen csípős fűszerpaprikával. Jó sok lével készül nálunk, amit aztán a rántott hús után jól benyakalhatunk.

Nagymama sokszor készít uborkasalátát a vasárnapi ebédekhez. Ezt az örökséget kezdtem idén beleépíteni a mi étkezésünkbe is, ami olyan jól sikerült, hogy komolyan heti rendszerességgel elkészül. Ő ugyan mindig meghámozza az uborkákat – amit én már nem teszek meg az “abban van a vitamin” jelmondatra hivatkozva.

Magas víztartalma hidratálja a testet, alacsony kalóriatartalma pedig (100g/15kcal) igazán alakbarát. C-vitaminban és B-vitaminban gazdag zöldség. Méregtelenítő hatása is ismert.

HOZZÁVALÓK

  • 2 db kígyóuborka
  • 2-3 nagy gerezd fokhagyma
  • 3-4 evőkanál ecet
  • 1-2 evőkanál kristálycukor /vagy ennek megfelelő édesítő
  • 1 lilahagyma
  • tejföl, fűszerpaprika ízlés szerint
  • 150-250 ml víz
  1. A kígyóuborkát legyalulom. Besózom.
  2. A lilahagymát félbevágom, vékonyan felszeletelem.
  3. 1-2 dl kicsit langyos vízben elkeverem a kristálycukrot/édesítőt. Ráöntöm a felszeletelt uborkára, hozzáadom a lilahagymát és belenyomom a fokhagymát. 
  4. Megkóstolom. Ecet, cukor, só ízlés szerint hozzáadható.
  5. Tejföllel és/vagy fűszerpaprikával megszórva tálalom.

Tonhalas vörösbab, az új superfood

Főételek, saláta

Már nagyon régen készülök megmutatni ezt az ‘éppen nem szép, de egyszerűen abbahagyhatatlan és eszméletlen finom 2 PERCES vacsi-tippet’! Pár évvel ezelőtt párom kóstoltatta meg velem legelőször, hogy milyen finom! Először kicsit furán néztem rá: “Most komolyan szerinted ez finom!?” – gondoltam. A babról és a halról sose gondoltam volna, hogy ennyire harmonizálnak egymással és ilyen szuper ízkombót alkotnak együtt!

Alapjaiban szerintem egy SUPERFOOD, mert a tonhal húsa magnéziumot, szelént, B vitaminokat, omega 3 zsírsavakat tartalmaz, a bab pedig vasban, foszforban és kalciumban is gazdag. Ráadásul a kalóriatartalma se magas! Szóval csak annyira ízlett, hogy azóta havontam minimum egyszer összedobjuk vacsira, egyszerűen hatalmas kedvencem lett, nem lehet abbahagyni, annyira eteti magát. Egy igazi “összedobós” vacsi: nem kell mérni, számolni, gondolkodni a mennyiségeken. Annyira egyszerű, hogy még a nyaralásra is vittünk ezekből a konzervekből, arra az esetre ha fáradtan esnénk haza a szállásra egy hosszú városnézés után éés bejött, mert szükség volt rá – és milyen jól esett!

image

Tonhalas vörösbab saláta

tonhaltörzs olívaolajban
vörösbab

frissen őrölt tarka bors
1/2 citrom leve

A babot leszűröm és 2x átmosom. A tonhalat olívaolajjal együtt a babhoz keverem. Sózom, borsozom, kis citromlevet nyomok rá. Ezen két konzerv nálunk mindig megtalálható a kamrában. Nagy kincsek egy hosszú és fárasztó nap után!