Fekete-erdő torta

Cukrásztanonc-fejezetek, torta

Annyira régóta terveztem megsütni, hogy el sem hiszitek. Jóó a suliban csináltunk, de hát azokból a hozzávalókból élvezhetetlen volt az élménye íze!?


A sütésnél, csakúgy, mint a főzésnél, azt az elvet vallom, hogy addig nem tudok igazán sütni, vagy addig nem leszek igazi háziasszony, amíg az original, tradicionális, legalapvetőbb süteményeket/ételeket nem készítem el és ebbe a töltött káposzta is (ami még mindig nagyon a listán van, pedig karácsonykor egy hajszálon múlt, hogy ne fogjunk hozzá..) ugyanúgy szerepel, mint ez a bizonyos Fekete-erdő.

Elkészítését nem vittem túlzásba, szóval nem övezte túl nagy előkészület, egy szombati nap jól alvós éjszakája váltotta ki a végső elhatározást, hogy MA lesz az a nap, amikor Hanna Fekete-erdőt süt. Elővettem Cukrászismeretek 1. és 2. könyvem, vagyis megnyitottam az ipaden a pdf-em, majd kikerestem a receptet, ezekben a legnagyobb antilogika szerint összeállított könyvekben, ami körülbelül 20 perces egyik pdf-ről átszökkenek a másikra keresgéléssel egybekötött hangos bosszankodással volt egyenlő, mert tortánk bizony – hááát ki gondolná?! – nem a TORTA fejezet tartalmát gazdagította, hanem a TEJSZÍNES SÜTEMÉNYEK halmazát. Tök logikus. Szerintem nagyon nem kell körülírnom azt a csíkszemű Hanna arcszerkezetet, amikor ott megtaláltam őt, a tejszínes süteményeknél..

Annyit változtattam, hogy nem 16 szeletesre (24 cm) készítettem el, A CUKRÁSZSULIS PISKÓTA ALAPRECEPT SZERINT, amihez egyébként 7 tojás kellene, hanem lecsökkentettem az adagot 8 szeletesre (17 cm), amihez 3 tojás elég volt. Persze volt itthon több is, nem azért, csak nem akarunk több hónapon keresztül Fekete-erdőn élni. Hajj mert van még elég “meg kell sütni” süti a nagyjából egy hónap múlva esedékes vizsga előtt, de nem is stresszelem magam jelenleg ezzel, mert nagyjából arról sincs fogalmam, hogy mit kellene tanulni és ez eléggé frusztrál, de összekapom magam hamarosan, érzem magamban a jedi erőt. :D Jaj csak ne úgy legyen, mint az egyetemen, hogy ráér az a vizsga előtti éjszaka is! Neeem, viccelek, nem úgy lesz. Most nem. Komolyan!

További cukrászsulis recepteket ide kattinva találtok! :)

Fekete-erdő torta // Schwarzwälder Kirschtorte

Hozzávalók 17 cm-es tortaformához / 8 szelethez

Kakaós piskóta
3 tojás
70 g kristálycukor
50 g liszt
15 g étkezési keményítő vagy ennek hiányában vaníliás pudingpor
1 óriási csipet só
2 evőkanál víz
1 kávéskanál sütőpor
15 g cukrozatlan kakaópor

Meggyes krém
150 g (nálam fagyasztott volt, de ) meggy
20-25 g kristálycukor
1 óriási csipet só
10 g vaníliás pudingpor
1/2 citrom leve

Vaníliás és kakaós krém
300 g habtejszín
90 g porcukor
1 óriási csipet só
2 teáskanál (6g) zselatinpor kicsi vízben feloldva
+ 15 g kakaópor kis tejjel a kakaós részhez

Díszítéshez
körülbelül 200 ml tejszín, 60 g porcukor, 1 tk zselatinnal
csokoládéforgács

Kakaós piskóta: A lisztet, a kakaóport, a keményítőt, a sütőport és a sót elkeverjük. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformát, vagy papírozott tepsire tesszük a méretre beállított karikát. A tojásokat kettéválasztjuk. Először a sárgáját verjük habosra a kristálycukor harmadával, majd elmossuk a karokat és a fehérjét is habbá verjük, a maradék kristálycukorral, de ne legyen túl kemény, csak éppenhogy szép fényes és álljon meg a tálban. A sárgájához kb. 3 adagban hozzáadjuk a fehérjehabot, először még lehet durván keverni, majd egyre óvatosabban, végül több részletben szitáljuk hozzá a száraz hozzávalókat, amit óvatosan fakanállal keverjünk el. A masszát kaparjuk át a tortaformába és süssük 170 fokon 45-50 percig.

Csokiforgács: mikróban megolvasztjuk a csokoládét, sokszor megállítva, sűrűn átkavarva, nehogy megégessük, aztán egy átmosott tepsi hátuljára vékonyan kikenjük. Hagyjuk megdermedni, majd egy fém tésztakaparóval, vagy bármilyen spaklival forgácsolni kezdjük, lényegében apránként felkapargatjuk. Hűtőben tartva tök jól megmarad, megtartja formáját.

Meggykrém: a meggyszemeket négybe vágjuk, feltesszük a tűzre, sózzuk, cukrozzuk, belecsavarjuk a citrom levét és a kiengedett levében elkevert pudingporral besűrítjük. Kikenjük egy tányérba, hogy gyorsabban hűljön. Ezek után lesz egy kis pihi, mert meg kell várni, mire kihűlnek a lapok és fel tudjuk őket szeletelni. Amint kihűltek, leskalpoljuk a tetejét, hogyha nem lenne egyenletes, márpedig tuti nem lesz, mert olyan torta nincs, ami egyenes tetejűre sül, szóval fogjuk és miután skalpoltuk, 3 darab, szemre nagyjából egyenlő részre vágjuk.

Krémek / habtejszín készítése Hannáéknál, felszerelésünk:
– 15 perce a fagyasztóban hűsölő Biotech magas falú fehérje shaker és habverő karok
– 15 perce a fagyasztóban hűsölő habtejszín
Szerintem egyszerűbb úgy, hogyha az összes tejszínt egyszerre felverjük, majd kettévesszük és az egyik részét beledolgozzuk egy kis tejjel elkevert kakaóporba. A magas falú edény aljára szitáljuk a porcukrot, ráöntjük a 300 ml hideg tejszínt. Először alacsony fokozaton verni kezdjük. Amikor már majdnem a duplája, fogjuk a zselatint és kis vízben elkeverjük, majd kis mikró, hogy langyos legyen (kb 5 másodperc) majd a tejszínből teszünk hozzá és ezt a felhígított cuccot habverés közben hozzáöntjük a tejszínhez, amit szuperül meg fog fogni. A kakaópor minimális tejben elkeverjük, majd elkezdjük lazítani a tejszínhabbal, először csak keveset teszünk hozzá és így haladunk, mígnem a fele kakaós tejszínhabbá válik.

Betöltjük a tortát: Minden egyes lapra normál esetben kis cseresznyepálinkát csurgatunk (nálunk ez sztornó, de mondom, normális esetben így járunk el, ha original, teljesen precízen eredeti tortát szeretnénk készíteni). A töltéshez 2 habzsákra lesz szükségünk, vagy legalábbis két zacsira, aminek a csücskeit kivágjuk és így képesek leszünk vele betölteni a tortát. A fekete-erdő torta töltésénél az a lényeg, hogy szeletelésnél egymás fölött ne legyen ugyanaz a krém és minden tortalap 4 csík töltést, krémet kap. Kívülről kezdve mondok egy lehetséges sorrendet.
Első lapra: (cseresznye pálinka), vaníliás krém, meggykrém, kakaós krém, vaníliás krém
Második lap: (cseresznye pálinka) Kakaós krém, vaníliás krém, meggykrém, kakaós krém
Végül egy lappal zárom, nálam pont ez volt a talpa, amit fejjel lefelé tettem rá, de ez részletkérdés, mindegy hogy jön ki a lépés, csak így könnyebb egyenesre kenni.

A tortát felvert tejszínhabbal díszítjük, kedvenc szavam jön, figyelem… habrózsákat nyomunk a tetejére, igazi csodálatos, original cukrászrózsákat, pontosan olyanokat, mint annak idején az ezerhétszázasévekben, jó nem trollkodok, ez a torta tényleg így szép. Nem is akartam nagyon hozzányúlni. Így original, így mutatós igazán kis eredeti valójában. Végül 8 db jól lecsepegtetett meggyel koronázzuk, de szigorúan csak felvágás előtt közvetlenül, mert szétfolyik hamar a leve (bár az enyém fagyasztott volt, lehet itt a “gond”, mert mondjuk ha befőtt lett volna, azt le lehetett volna normálisan csepegtetni és törölgetni szinte szárazra).

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 


Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
Szeretném megemlíteni PATREON oldalam, ami egyfajta borravalóként, lehetőséget nyújt, hogyha szereted, amit csinálok, akkor segítheted a munkám, hogy a jövőben is folytathassam!

Cukrászsulis Dobos torta

Cukrásztanonc-fejezetek, torta

A Dobos tortának jár egy külön bejegyzés. Szóval ez a Dobos…

„Tudod, olyan, amivel régen mentek a cukrászdákban!” – mondta Cukitanárunk.

Nyolcadik műhelygyakorlatunkon a kicsit különlegesebb torták voltak főszerepben, mégpedig a Dobos, a Legyező és a Dió. A csapat már szemmel láthatóan ügyesedik, egyre biztosabbak vagyunk a piskóták terén is (Cukrászszulis piskóta alaprecept), amit ugyan mindenki képes lett volna, akár már a legelső alkalommal tökéletesen elkészíteni, de mostanra már ezerszázalékosan megy minden, annak minden aprócska fortélyával és trükkjével karöltve. Kicsit azért ilyenkor büszke vagyok magunkra! Klassz ez a kis képzés.


A recept rövid áttekintése / Készítek egy sima 1:2:2,3 arányú piskótát, amit 5+1 (tető) vékony lapban kikenek olajozott, lisztezett tepsire és kisütöm. A krémhez  készítek egy alap sárgakrémet (ami alapvetően egy egyszerű, hígabb puding), kikenem lemezre, hogy gyorsabban hűljön. A párizsikrémet is megfőzöm, kihűtöm. A puha vajat kihabosítom, majd elkeverem benne a sárgakrémet, majd a párizsikrémet is csomómentesre keverem (este már nem kell karra gyúrni ezek után).



Cukrászsulis Dobos torta

A világos felverthez / piskótákhoz
16 szeletes 22-24 cm-es
8 tojás
160 g kristálycukor
184 g liszt

Sárgakrém
250 ml tej
200 g kristálycukor
30 g vaníliás pudingpor

Párizsikrém
125 ml tejszín
100 g kristálycukor
2 csomag vaníliás cukor
diónyi vaj
50 g kakaópor

+ 250-300 g vaj, vagyis bent egy úgynevezett krémmargarin-csoda

Reklámok

Alapanyagok kimérése, előkészítése. A lisztet átszitálom. Előkészítem a kézi robotgépemet, habverőkarral és két nagyobb tálat, egyikben a sárgáját (ebbe keverek majd minden hozzávalót, tehát ez legyen a legnagyobb tál), a másikban a fehérjét fogom felverni. Bekapcsolom a sütőt, felmelegítem alsó-felső sütéssel, 180-190 fokra.

Legelőször sütőpapírra előrajzolom a 22-24 cm átmérőjű köröket. Összesen 6 piskótalapot fogok sütni, amit 3 részletben keverek be. A lapokat a sütős nagy tepsi hátán fogom megsütni. Előmelegítem a sütőt 180-190 fokra.

Elkészítem az első piskótát: Kimérem a lisztet, félreteszem. A tojásokat szétválasztok a LEGELŐSZÖR a tojások sárgáját a kristálycukor harmadával habbá verem, mert ha a fehérjével kezdek, összeesik a hab, amíg a sárgáját is felverem. Elmosom a karokat, majd a fehérjét is habbá verem egy csipet sóval és a maradék cukorral. A sárgájás habba óvatosan, apránként belekeverem a tojásfehérjehabot, majd a lisztet óvatosan belekeverem és a kikevert tésztát a fordított tepsire rátett sütőpapírra megrajzolt 6 db körben egyenletesen elosztom, úgy, hogy kintebb lógjon kicsit a megrajzoltnál, 1-2 kenéssel szépre elkenem. 180-190 fokon 7-10 perc alatt megsütöm, de nézem mert nem tuti az idő! 

Reklámok

Ha megsült, lehúzom róluk a sütőpapírt (vagy egyenes kenőkéssel alányúlok, levágom a papírról) meglisztezem egy kicsit a lapok tetejét és egy tiszta konyharuhában fejjel lefelé egymásra teszem őket, majd betakargatom a konyharuhával. A liszttől nem ragadnak, a ruhától nem száradnak.

Oké, megvan a 6 db lapom, amit miután kihűltek, egyesével kivágok: ráillesztem a tortakarikát és pizzavágóval körbevágom.

Tojássárgája kihabosítása. Kettéválasztom a tojásokat, először mindenképpen a sárgáját verjük habbá, mert ha a fehérjével kezdjük, megspórolunk ugyan egy habverőkar-mosogatást, ami abszolút csábító, tényleg, de közben összeesik a habunk és a végeredmény így nagyot csorbul. 
Tehát a 7 tojássárgáját magas fokozaton habosítani kezdem, majd 1-2 perc múlva hozzáadom a kristálycukor 1/3-ad részét (50 grammot) és 30 ml vizet. A víz a sütés során gőz formájában lazítja a tésztát, így ezzel a kis trükkel egy sokkal levegősebb piskótát kapunk. Addig habosítjuk, amíg nem gondolnánk, hogy idáig egyáltalán habosítani lehet a sárgáját és még ennél is tovább (kb 10 percen keresztül).

Reklámok

Tojásfehérje kihabosítása. A fehérjét apránként lépdelve a fokozatonként a legmagasabbra kapcsolom, már 1-2 perc után, amikor már láthatóan habosodni kezd, több részletben hozzáadom a kristálycukor maradék 2/3-ad (90 g) részét és szilárd, de nem túl kemény habbá verem.

Piskóta óvatos alá/bekeverése. Fakanállal dolgozok. A sárgájás részhez teszek egy kis fehérjehabot, majd ezt még, akár durván elkeverem. Majd fokozatosan, egyre óvatosabban szórom hozzá az átszitált liszt-keményítő-sütőpor-só-(kakaópor) elegyét és folyamatosan teszek hozzá a fehérjehabból. Cukrászdában mi ezt ketten szoktuk, egyikünk alákever, a másikunk szórja a lisztet és teszi a habot, közben forgatjuk a tálat pont ellentétesen, ahogy jár benne a fakanál alá-alákavarva, nagyon finoman és óvatosan elegyítve az egész masszát. Aztán van egy pont, amikor még vannak benne apró el nem oszltot lisztszemek, de már nem szabad tovább folytatni a keverést, mert elkeverjük a bubikat. 

Sütés. Előmelegítjük a sütőt 180-190 fokra. Olajozott, lisztezett lemezen 16 szeletes formával megjelölöm a (6db) leendő piskótakarikák helyét, majd a masszát a 6 megjelölt részekbe osztom. Kenőkéssel egyenletesre kenem. Nem simogatom túl sokat, mert kisimogatom belőle a légbuborékokat! 180-190 fokos sütőben összesen 7,5 perc alatt kisütöm a lapokat. 5 és fél perc után megforgatom a tepsit. Sütés után kenőkéssel a piskóták alá vágunk. Hogyha kicsit túlsült, rögtön vegyük le a tepsiről, ne süljön a forró tepsin tovább a leheletvékony piskótánk. Az egyik lapot sodrófával kilapítok, ez lesz a torta teteje. Miután kihűltek a lapok, egyesével kivágom őket, rendes kör alakúra: ráillesztem a tortakarikát és pizzavágóval körbevágom.

Reklámok

Sárgakrém. Először egy kis rész tejjel csomómentesre keverem a pudingport, majd a forrásban lévő maradék tej+kristálycukorhoz öntöm és rendesen kiforralom belőle a keményítőt, pudingot főzök, majd egy tepsire kikenem, hogy gyorsabban kihűljön.

Párizsikrém. Egy nyeles lábasba kimérem a tejszínt, hozzákeverem a kristálycukrot, a vaníliás cukrot és a diónyi vajat. Felteszem a tűzre forrni. Amikor már forr, hozzáöntö az átszitált (fontos!) kakaóport, majd habverővel csomómentesre keverem és 2-3 percig – folyamatosan jár közben a habverő – főzöm takarékon. Gyakorlaton ezt még tábláztuk, márványasztalra öntöttük és egy trokserrel, fém tésztakaparóval ide-oda simogattuk, erős mozdulatokkal az asztalon, így minden kakaócsomót egyenletesen eltüntettünk. Kis edénybe szedtük és kihűtöttük (Ezt mi betettük a hűtőbe, bár a krém kikeverésénél jó karizomgyakorlat volt kikeverni a hideg, masszív párizsi krémet a puha vajjal. Ha van rá mód, hagyjuk magától kihűlni és nem hűtőztetni, mert így nem szilárdul meg annyira veszettül és könnyebb dolgunk lesz összekeverni a habos vajjal.)

Krém kikeverése. A puha vajat robotgép habverő karjával csipkésre habosítok, majd kézi habverővel elkeverem benne a sárgakrémet, utána pedig a hideg párizsi krémet.

A torta betöltése. A krémet 5 részre fogom osztani, plusz kihagyok egy kicsit a tetejére és az oldalára is. Az utolsó lapot nem teszem rá, félreteszem, mert ez lesz a dobos teteje.

A Dobos tető. Az utolsó piskótalapot nyújtófával átlapítom, hogy vékonyabb legyen, így könnyebb lesz elvágni. Többször átmegyek így rajta, én még jó nehéz könyveket is tettem rá, addig amíg bátorságot gyűjtöttem a tetejéhez. Utólag azt az infót kaptam, hogy érdemes már ekkor halványan késsel megjelölni, kicsit bevágni a leendő szeleteket. A lap mellé készítek egy cukrász-kenőkést, ezzel fogom elkenni a karamellt, egy vastag nyelű kést és egy kis kis olajat. Gyorsan kell dolgozni, akkor kezdjük önteni, amikor már az összes kristályszem teljesen elolvadt az edényben.

Reklámok

A kockacukrokat vastag talpú, jó hővezető, nyeles edényben megolvasztom, fakanállal szétütögetem közben a cukordarabokat, majd kevergetve világosbarnára karamellizálom. A cukrászdában azt az infót kaptam, hogy érdemes egy csepp igazi citromlevet is beletenni. Ráöntöm a lap közepére a masszát, majd lehetőleg minél kevesebb mozdulattal, gyorsan eloszlatom rajta. A vastag nyelű kés tompa végét beolajozom és átjelölöm a meleg karamellen a szeleteket, majd kicsit megdőltve a kést a másik kezemmel ráütök és így szeletelem fel az összeset. 

Minden cukrásziskolai gyakorlati napomhoz társítok bejegyzéseket, amiben az ott tanultakat és a recepteket összegzem, megtalálhatjátok őket  a CUKRÁSZ-FEJEZETEK menüre kattintva.

Reklámok

Legfinomabb cukrászsulis töltelékünk: Párizsikrém

Cukrásztanonc-fejezetek

A cukrászat legfontosabb édes tölteléke a párizsikrém, más néven a csokoládé ganache. Hogyan készül, milyen fajtái vannak, egyáltalán mire tudjuk felhasználni és meddig áll el? Ezekre a kérdésekre igyekszem bejegyzésemben választ adni. 

Reklámok

A legelső, izgatottságtól elalélt, cukrászsulis műhelygyakorlatunk anyaga volt, jajj csak meresztettem a szemem a márványasztalon kitáblázott tömör-gyönyörre, amit eddig csak a Tv-ben láttam és, amiben legszívesebben úsztam volna, mert micsoda illata van a forró párizsikrémnek?! Még egy balga, ám szerintem teljesen jogos kérdésem is felmerült akkor: egyáltalán ennek az ide-oda csokikenegetésnek, mi a jó franc értelme van?!

Alapja a Dobos torta, Rokokó torta és a Piramis szelet tölteléknek is. Instasztoris műhelygyakorlat-posztok.

Csokoládés krémgyönyör. A cukrászat legalapvetőbb tartós tölteléke. Óriási előnye, hogy akár 1 hónapig is víganlazán elvan a hűtőben. Hőkezeléssel készül, tehát egy főzött krémről, még pedig egy markánsan csokoládés alapkrémről beszélünk. 

A héten pedig, a kilencedik műhelygyakorlatunkon, már a második – jóó a cukrászdában is volt egy – tehát a harmadik alkalommal készítettük el teljesen önállóan, táblázással, cakkom-pakk mindennel együtt. ‘Látszik, hogy egyre ügyesebbek vagyunk – mondta óra végén cukitanárunk – és valóban, akkor nem tűnt olyan nagy mondatnak, de visszagondolva az első órára és a kezdetektől átgondolva a legelső félév eseményeit: ami igaz, az igaz.

Ma már tudom: azért táblázunk, hogy eltűnjenek belőle a kakaópor gubicsai és hogyha ezt a viszonylag masszívra szilárduló krémet csillagcsöves habzsákba töltenénk, gyönyörű szép, gubicsmentesen tudnánk vele díszíteni, írni és itt most a gyönyörűt valóban, irónia nélkül értem.

Reklámok

Párizsikrém felhasználása

1. Tortaburkoláshoz
– szépen sikerült példája a sós karamellás csokoládétortám

2. Töltelékekhez
– torták, szeletek főzött csokoládés vajkrémtöltelékében – ahogy a Rokokó tortánál láttuk, vagy az anyáéknak készített Dobos tortámnál –  tökéletes krémalap, vagy csokoládés tejszínes torták töltelékalapja
– linzer/ischler tölteléke is lehet
– kicsit visszamelegítve szívesen csurgatnám torták rétegeinek közé
– fonott kalács fonatainak megbolondításához

Kalács tölteléknek féladagot készítettem.

Párizsikrém – recept variációk

1. Echte, eredeti párizsikrém / csokoládé ganache. Étcsokoládé és állati tejszín 1:1 arányú főzete. Ezt a verziót még a suli előtt ismertem meg, ez tényleg egy tömör csokoládé-gyönyör. Torták burkolásához például kiváló. Kihűlés után kicsit visszaszilárdul, tehát a hideg tortán is rögtön megköt, kicsit megmikrózva, de tényleg csak pár másodpercig, szép, felkenhető, állaga lesz, amivel tényleg szinte tükörsimára tudunk burkolni, mint például a fent említett, sós karamellás csokoládétortámnál tettem. Ezzel a verzióval tuti, hogy csomómentes lesz. Ekkor elhagyható a márványasztalon való táblázás.

Eredeti párizsikrém
150 ml tejszín 30%-os állati
150 g étcsokoládé

Reklámok

Az étcsokoládét apró darabokra vágom és egy kis edénybe teszem. A tejszínt felforrósítom, nem forralom, tehát éppen csak, hogy majdnem forr és leveszem a tűzről, majd ráöntöm az összetört csokoládéra. Várok kb. fél-1 percet, majd gyönyörűen elkeverem. Félreteszem. Tortát burkolni ezzel szoktam és akkor tudok vele, hogyha az állaga olyan ~fogkrém állagú, ekkor szépen fel lehet kenni a hideg, egy éjszakát már a hűtőben pihenő, kihűtött tortára. Ezt az állagot nyugodtan változtathatjuk, hogyha túl kemény lenne, mert mondjuk előző nap elkészítettük a tortával együtt, akkor csak pár mp-re betesszük a mikróba, de tényleg csak pár másodpercre. 

2. Kakaópor + étcsokoládé fele-fele arányban. A suliban kakaópor-étcsokival készítettük. Ekkor viszont a csoki zsiradéktartalmát vajjal pótolni kell és márványasztalon kell kitáblázni a megfőzött, forró párizsikrémet, hogy a kakaópor-gubicsokat kiiktassuk. Hogyha csak étcsokival készítjük ez a művelet elhagyható, bár a kakaópor ad hozzá még egy kis plusz ízt és hogyha nagyon gyorsan habverőzzük, akkor sikítva, nagyjából kikeverhető csomómentesre – az a pár szem csomócska pedig elfér, nem?

Kristálycukor kérdése!? Az eredeti verzióban a kristálycukor említése fel sem merül, viszont szerintem felhasználás tekintetében érdemes vizsgálni a kérdést.
– Hogyha szelet süteményhez, tortához készítjük egy főzött vajkrémes vagy tejszínes töltelék alapjaként, akkor érdemes kellően édesre készíteni, belefőzni/olvasztani a cukrot, hogy később ne kelljen problémázni vele, hogy mit mivel keverjünk ki. 
– Hogyha tortaburkoláshoz készítem, a cukrot teljesen elhagyom.
– Fonott kalács megtöltéséhez teszek bele cukrot, ám körülbelül fele annyit, mint krémalap esetén.
Persze, ez teljes mértékben ízlés dolga, variáljuk kedvünk szerint.

Reklámok

A lenti recept hozzávalóinál így gondolkoztam. Hogyha egyáltalán teszünk bele kristálycukrot, még akkor is számtalan variációban készíthető, mert aki: 
– a kicsit kesernyésebb étcsokisan szereti: 100g
– az édesebb verziót kedveli: 200g
– és még mindig ott az arany középút 150g 
A hozzávalók, mennyiségek körülbelül egy 16 szeletes torta főzött vajkréméhez megfelelő (ismét a Rokokót említeném) adagok. Bár ez annak is a függvénye, hogy kerül-e a töltelékbe még sárgakrém. Általában egy ekkora tortát 300 g vajjal habosítunk ki.

Cukisulis párizsikrémeink
kristálycukor* 
100 ml tejszín 30%-os állati
50 g étcsokoládé (vagy 100 g étcsoki, így a kakaópor elhagyható – ekkor vajat nem teszek bele)
50 g cukrozatlan, átszitált kakaópor (vagy 100 g kakaópor, így az étcsoki elhagyható)
50 g vaj

Reklámok

Tehát..

Cukisulis párizsikrém 1.Cukisulis párizsikrém 2.Cukisulis párizsikrém 3.
100/150/200 g kr.cukor* 
100 ml tejszín 30%-os állati
50 g étcsokoládé 
50 g cukrozatlan kakaópor 
50 g vaj
100/150/200 g kr.cukor
100 ml tejszín 30%-os állati
100 g étcsokoládé
100/150/200 g kr.cukor 
100 ml tejszín 30%-os állati
100 g cukrozatlan kakaópor
50 g vaj

A párizsikrém hosszabb leírása a legelső óra tapasztalatai után. A tűzhely mellé előkészítek egy kis kézi habverőt, a kakaóport kimérem és átszitálom, majd szintén odakészítem egy evőkanállal együtt. Egy nyeles edénybe belemérem a kristálycukort, a vajat, ráöntöm a tejszínt és felteszem a tűzre, melegíteni kezdem. (Hozzáolvasztom az étcsokit), majd amikor már forr, takarékra kapcsolom, plusz lehúzom a tűzről és hozzászitálom a kakaóport, majd visszateszem és takarékon folyamatos habverős mindenhol-kevergetés mellett főzöm, majd frissentartó fóliával lefedem és hagyom kihűlni.

Reklámok

Párizsikrém leírása fél év sulis tanulás után. Habverővel, nyeles lábasban a tejszínt a kristálycukorral, a vajjal felforralom, majd beleolvasztom a csokoládét, leveszem a tűzről és legvégül, habverővel, nagyon gyorsan, csomómentesre elkeverem benne az átszitált kakaóport, majd egy tepsire kikenem, hogy gyorsabban hűljön.

Ójajj ezt csak összehasonlításképpen, jelezve magamnak, hogy pontosan miért is írom le a gyakorlatok után közvetlenül, még frissen, melegében a pontos munkafolyamatot és elkészítés menetét, mert ahogy tanulok, a dolgok egyre egyértelműbbek lesznek és a legfontosabb mozzanatok így tudnak a legkönnyebben tovaszállni.

Minden cukrásziskolai gyakorlati napomhoz társítok bejegyzéseket, amiben az ott tanultakat és a recepteket összegzem, megtalálhatjátok őket  a CUKRÁSZ-FEJEZETEK menüre kattintva.