Cukkinifasírt

ebéd és vacsora ötletek, Tudatos & egészséges életmód

Imádom a főzelékeket.

Hm. Na igen.

Ez az a kijelentés, amit kicsi Hanna sose mondott volna annak idején és sosem gondolt volna, hogy mondani fog valaha is. Bár nekem a menzával nem volt bajom, mindent megettem, egyrészt mert ki volt fizetve basszus, másrészt mert enni mindig is szerettem és nem is volt nálunk a suliban annyira szörnyű! Sőt, most, hogy már nagyok vagyunk és saját háztartást vezetünk, hiányoznak a klasszikusok. Muszáj vagyok beépíteni a mindennapi étkezéseinkbe, mert belekívánkozik. Kívánom. És nem, nincsen a háttérben semmilyen megváltozott hormonmunka, egyszerűen csak változunk.

Reklámok

Elméletileg az embernek 7 évente változik az ízlése, egyszer csak arra kel, hogy már megeszi azt, amit tegnap még nem. :D Nyilván nem ilyen hipp-hopp, de nálam is vannak ilyen kaják, amikre régen rá sem tudtam volna nézni, mostanában meg veszek meg érte, ilyen például a tökfőzelék is, na de sok a duma.

Cukkinifasírtunkra visszakanyarodva: tökfőzelékhez készítettem, hogy ne mindig csak hús legyen opció feltétnek, hát mennyei lett! Komolyan! Belül szaftos és ha elvágod a késsel nyúlik benne a sajt! Gyá!


Szóval hajrá, együnk sok zöldséget és helyettesítsük a darált husis fasírtot, a sült virslit, vagy sült kolbászt (most ezeket körülbelül úgy írom, mintha mindennap sült kolbászt ennék, pedig évente egyszer van csak ilyen :D), szóval a husis feltéteket egy kis zöldségfasírttal. Simán megéri!

Reklámok

Zabpehelyliszt

Az idei (2020) június-júliusi odafigyelősebb időszakunkban került bele a repertoárunkba a tápiókagyöngy és a sörélesztőpehely mellett, de róluk majd később esik szó. Numbava (Gazdag Tündi) zabpehelylisztes gofri videója után kezdtem el alkalmazni és hú, azóta vele sűrítettem a tökfőzeléket, a padlizsán curryt, helyettesítettem 1/4-ed arányban a búzalisztet a palacsintában, és így került a cukkinifasírtba is. Nagyon-nagyon fincsi! Kávédarálón szoktam ledarálni az egész vagy tört (mindegy) zabpelyhet és tádám! Élettani szempontból a GI (glikémiás index) értéke alacsonyabb, így kevésbé emeli meg a vércukorszintet étkezés után, mintha az búzafinomliszttel készült volna.

Odafigyelősebb időszak

Nálunk minden évben van ilyen, aminek nem volt tudatos az éves ismétlődése eddig, mert ez konkrétan idén esett le, hogy basszus tavaly is pont ilyenkor jelentek meg a blogon kicsit egészségesebb receptek. Ilyenkor fokozottan figyelek a finomított kristálycukor bevitelem csökkentésére, és nem sütök BL55 búzafinomliszttel sem. Helyette teljes kiőrlésű lisztekkel, zabpehellyel, idéntől zabpehelyliszttel dolgozok és magvas rozskenyeret sütök.

Mert kicsit elcsúsztunk a karantén alatt. Nálam ez +0,5 kg formájában mutatkozott, ami abszolút nem gáz, (bár ehhez is elvileg 3500 kalóriát kell megspórolni, hogy visszatornázzam és azért valljuk be, izomként szebben mutatna :D) inkább a tudatom nem bírta már, hogy minden ebéd után kívánom az édességet. Ez nem normális.

Májusban már éreztem, hogy ez nem ok, valamit kezdeni kell vele. Kezdtem is, kétnaponta megengedtem magamnak az édeset, na igen, ebből az lett, hogy visszaettem azt, amit előző nap kihagytam. :D Mondjuk ennyire vicces nem volt, paprikapiros mérgesen, duzzogva ültem az ebédek után a kanapén és sírni tudtam volna, mennyire barom vagyok. :D Aztán összeszedtem magam, az akaraterőm visszakapartam annak megfelelő helyére és heti 5 nap édesség-absztinenciával elindítottam a komoly 2020-as év visszabillenős, odafigyelős-programját, ami ekkor már olyan jól sikerült, hogy lett belőle 2 hét édesség nélkül. Tiszta büszke voltam magamra.

Reklámok

Közben komolyan kezembe vettem az ügyet, újraszámoltam, hogy hány kalóriára van szüksége a szervezetünknek és ez hogyan is fest makratápanyagokra lebontva (tehát hány gramm szénhidrátot, zsírt, fehérjét és rostot) kell fogyasztanunk. Bonyolultan és időigényesen hangzik és az első nap valóban az, mert tényleg mindent írni és számolni kell grammra pontosan, de nekem mindenképpen megérte rászánni időt és energiát, mert így visszaállítottam az étkezésünket annak egészséges medrébe (amit legutóbb 2018-ban állítottam be). Minden étkezésnél előkerül a kis konyhai mérleg, a mennyiségeket pedig grammra pontosan kimérjük. Így tértünk vissza a saját, normális kerékvágásunkba.

A hónap nasija a banános-zabpehelylisztes palacsinta (1 banán, 1 tojás, 30 g zabpehelyliszt, késhegynyi sütőpor, csipet só, összeturmixoltam és amerikai palacsintaként kisütöttem, kb 6 kis darab lett belőle) mellett a kakaós zabkeksz volt, aminek kicsit állítottam a makróin egy adag fehérjeporral, hogy ne legyen annyira szénhidráthangsúlyos.

Brutális egyébként az emberi szervezet, cukor-függővé tudja magát hajszolni, viszont ha elhagyod, pár nap erős gyötrő kívánás után, egyszerűen nem kívánod már. Leszoktál. Persze ehhez az kell, hogy minden alapvető tápanyag (víz, szénhidrát, fehérje, zsír, vitaminok és ásványi anyagok) megfelelő arányban biztosítva legyenek szervezetünk számára, amiből ő szépen elő tudja állítani a számunkra szükséges energiát.

Fontos elmondanom, hogy nem vagyok táplálkozási tanácsadó, saját tapasztalatok és szervezetem ismeretének tükrében cselekszem, laborom rendben. Sokat olvasok a témában, egyik kedvenc könyvem a Mindent a táplálkozásról és Giulia Enders Bélügyek – A belek csodálatos világa és a jó emésztés című könyve. Zseniális könyv, érthető, olvasmányos formában ismerjük meg emésztőrendszerünk komolyan csodálatos világát. Szemezek még az Dr. Michael Mosley Okos belek c. könyvével és a Marjolein Dubbers Hormonkontroll-jával, legközelebb beszerzem, ha könyvesboltban járok.

Reklámok

Cukkinifasírt

Hozzávalók 2-3 személyre / 12 darabhoz
Bár legközelebb dupla adagból fogjuk készíteni.

1 közepes vöröshagyma
1 kisebb cukkini lereszelve (25 cm-es)
1 egész tojás
2 ek zabpehelyliszt
2 ek apró szemű zabpehely

bors
1/2 tk fűszerpaprika
3 gerezd fokhagyma
10-20 g reszelt sajt
+ kenyérmorzsa, olaj a sütéshez

Reklámok

Az apróra vágott vöröshagymát kis zsiradékon megpirítom, kicsit hűtöm. A cukkinit lereszelem, sózom, pihentetem, majd jól kinyomkodom. Beleütöm a tojást, fűszerezem (bors, fűszerpaprika), jöhet bele az apróra vágott fokhagyma, a nagylyukú reszelővel reszelt sajt, a zabpehely és a zabpehelyliszt, majd a pirított vöröshagyma. Lapos kis fasírtokat formázok a lágy masszából, ha nagyon lágy lenne, zabpehelylisztet adhatunk még hozzá. Kovászos kenyérmorzsába forgatom. Kókuszolajon sütöm.

Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

ebéd és vacsora ötletek

A pontosan délre kisült, recsegő-ropogó, magvas császárzsömivel ettük.

Hát most mit mondjak?! Ennél nem kell több, nem kell semmi más. Megkóstoltam és végem volt. Aztán mégjobban végem volt, amikor betalált a szaftba tunkolt telt gabonaízű, ropogós császárzsömle és pont összeért a magvak között megbújó köménymag a savanyúkáposzta ízével. Gyönyörű volt.

Reklámok

Székelykáposzta reloaded / újratöltve..
Van nekem egy ‘majd egy éves, szuper csirkemellből készült székelykáposzta receptem, viszont a mai akcióm alapjaiban rengeti meg az eddigieket. Valahol a kovászolással rámragadt egy vissza az alapokhoz szemléletmód, elhagytam a vegetát/ételízesítőt, helyette pedig változatosabbnál változatosabb fűszereket kezdtem használni. Mindez pedig úgy indult, hogy elolvastam, milyen fűszereket tartalmaz, tehát mivel tudnám kiváltani.

Lényegében megnyílt egy egészen új világ, mert amint elhagyjuk azt az íz-zsibbasztó valamit és kijövünk a ‘semmi ízeket nem érzünk’ detox időszakból, újra elkezdjük érezni a valódi fűszereket, azoknak minden aromájával és teljességével együtt.

Olyan ez, mint a ‘keresd meg a különbséget a képek között’  játék, visszatekintve, egy év alatt teljesen kiiktattuk az étkezésünkből a vegetát és a régi kép mellett ott kukucskáló, akkor még a pékboltunkból hazahozott, finomított pékárut. A fokhagymanyomómat szintén száműztem, elvileg a szeletelés jobban kiemeli a fokhagyma aromás ízét.

Reklámok


Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

Hozzávalók kb 5-6 személyre
1000 g savanyú káposzta
2 nagyobb csirkemell (alakformáló verzsön)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál étolaj
2-3 gerezd fokhagyma
3 teáskanál pirospaprika
4 db babérlevél
150-170 g tejföl

bors
1 teáskanál köménymag

Reklámok

Ételízesítő helyett: 1-1 óriási csipet majoranna, oregánó, 1 kávéskanál lestyán, 1 teáskanál sűrített paradicsom, 1/2 tv paprika apróra szeletelve, leheletnyi kristálycukor, fagyasztóból elővett, télire eltett petrezselyem

A lestyán / orvosi lestyán (Levisticum officinale) dicsérete
Illata a zellerzöldre emlékeztet – zellerfélék családjába tartozik – intenzív íze pedig megbolondító mindent, amolyan ételízesítő jellegű, de komolyan. A só, a bors és a paprika mellett az egyik legfontosabb fűszer-felfedezésem mostanában. Olyan a világon nem lesz, hogy én ebből kifogyjak. Egyébiránt – megszólal a néprajzos –  érdemes lestyánt hordani magunkkal, mert elvileg akkor hamar férjhez megyünk!

Reklámok

Elkészítés

Felkockázom a csirkemelleket. Bár a mostanit már eleve felkockázott állapotban tettem le a fagyóba, így csak elő kellett vennem előző este.

Pörköltalapot készítek. Olajban megdínsztelem a felaprított vöröshagymát, amikor már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá fél deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet.

Amikor már sűrűbb az alapunk, hozzáadom a húst, a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Kicsit tovább, mint fehéredésig párolom (jó 10 percig), majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedve hagyom főni további 5-10 percig.

A savanyú káposztát átmosom kétszer, majd a húshoz keverem. Ismét felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje.

Jó 30-40 percig fedő alatt főzöm alacsony hőfokon. Ha már a káposzta megpuhult, jöhet a tejfölös habarás. A tejfölhöz kis adagokban hozzákeverek a meleg káposzta levéből, azaz hőkiegyenlítem, majd hozzákeverem a tejfölt a káposztához. Összerottyantom, pár percig még hagyom főni és kész is!

Reklámok

Krémes sárgaborsó főzelék pirított baconnel

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

Mikor készítettetek utoljára sárgaborsó főzeléket? Én szerintem az iskolai menzán ettem utoljára.. az pedig nem tegnap volt! Én munka után is könnyedén elkészítettem, pedig a hetünk most nagyon húzós és már csúsztam össze 4 körül, de odatettem és szinte magától elkészült ez a finomság. Pirítottam hozzá bacon szeleteket. Isteni lett! :-) 

Krémes sárgaborsó főzelék pirított baconnel

Hozzávalók 2 személyre: (kis adag)

250 g felezett sárgaborsó
3 babérlevél
kis darab vöröshagyma vagy lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1 teáskanál fűszerpaprika
olaj
1 lapos evőkanál liszt
3 evőkanál tejföl
1 teáskanál mustár

Előző este 3x átmosom a sárgaborsót, majd dupla annyi vízben a pulton hagyom. Másnap leöntöm róla a vizet, felteszem egy lábasba, dupla annyi vízzel amennyi ellepi, főni. Beleteszem a babérlevelet. Lehabozom kis szűrővel, mint a húslevest hogyha szükséges. A fokhagymát belenyomom, vagy apróra vágva hozzáadom. Kb 30 percig hagyom főni takarékon. Sózom, borsozom. Hogyha már kezd puhulni, elkészítem a rántást: kis olajban megpirítom a felaprított vöröshagymát, hozzákeverem a lisztet. Leveszem a tűzről, elkeverem benne a fűszerpaprikát is. Egy merőkanállal kiveszek a borsó levéből és hozzákeverem a rántáshoz, amit már levettem a tűzről. (Nekem így csomómentes lesz.) Még vagy 2 merőkanállal így járok el. Majd a borsóboz keverem az ekkor már híg rántást. Kiveszem a babérleveleket. Kézi botmixerrel pürésítem. A tejfölhöz kiszedek a főzelékből, elkeverem, majd visszateszem a főzelékhez. Elkeverem benne a mustárt. Megvárom, amíg buggyan egyet aztán lezárhatom. Kis olajban pirítok hozzá bacont.