Mákos guba mousse torta

torta

Torta a negyedik blogszülinapom margójára, mert mi más is jellemezetné jobban életünket, mint a mákos guba.

És hihetetlen az élet. Kimegyek, kuka behúz, autóban szöszmötöl, mert két bejegyzésen hümmögök épp, ezen, és a péksütemények lefagyasztásán, amihez épp fagyasztózacsit kerestem kint, amikor egy autó megállt mögöttem. Fickó kiszáll, csomagtartóból kis ételes dobozokat kivesz, szomszéd néni ablakjához lép és párkányra tesz. Két kicsike pöttömnyi adag. Én még közben szöszmötölök, mert persze nem találom, amit keresek, majd hallom, hogy az ablak nyitódik, ránézek Ági nénire. Ági nénit úgy képzeljétek el, mint egri nagymamát. Szóval hangosan köszönök. Visszaköszönése csupa szeretet és szív egy vidámsággal telt, kellemesen lágy hanggal párosítva. Ági néni végtelenül aragyos, 91 éves. Beszélgettünk. Hát csillogok, és örül, hogy így lát, mert ugyanolyan fiatal vagyok, mint régen, én se nem öregszem, se nem hízok és tényleg annyira jó engem látni, mert csillogok és egy végtelenül stramm nő vagyok. Mesélt a dédunokák rettenetesen nagy szeretetéről, az unokáknál eltöltött nyári sétákról, az élete legnagyobb örömeiről. Talán 10 perc volt, annyi se, amit ezen a csütörtök déli 12 órában egymással töltöttünk, de mindkettőnk napja szebb lett tőle. Pedig gondolkoztam, hogy nem megyek ki a kocsihoz zacsit keresni, csak akkor, hogyha csenget István, hogy hazajött ebédelni. Milyen jó, hogy nem gondoltam túl és akkor abban a pillanatban mégis kimentem! Tényleg ez lenne a titok? Szeresd, amit csinálsz? Szívből? Ennyi csak?! Mert (néha) tényleg ragyogok. Látom magamon.

Amikor István először megemlítette, hogy mi lenne, ha blogot indítanék, csak nevettem. Ééééén, aki az oviban egész nap csak egy sarokban ülve várta az anyukáját, annyira antiszociális volt?! Elmondhatatlanul sok mindent köszönhetek ennek az egész apró gondolatcsírából kipattant blog-ötletnek.

Valamelyik nap álmomból riasztott a telefon – pedig nem szoktunk ébresztőre kelni, mindig fixen 5-kor szem kipattan – szóval aznap éppen álltunk az Auchan kasszájánál és István, képzeljétek el, egy töltött, bolti kalácsot és egy bezacskózott, szeletelt kenyeret tett rá a szalagra, amit valamilyen úton-módon vásárlás közben úgy csempészett bele a bevásárló kocsiba, hogy nem vettem észre. Hát azt a felháborodott, szemkikerekedett, kiakadt arcot, amit ebben az álomfilmkocka jelenetben levágtam, esküszöm érdemes lett volna felvenni – és már pont nyitottam volna házisárkány üzemmódra kapcsolt hangerővel a számat, amikor felébredtem. Természetesen nagyon röhögve ugyan, de járt a leba@&szás így is a mellettem alvó, mit sem sejtő férjjelöltnek, hogy mit képzel magáról, álmomban bolti kenyeret akar venni?! – Hát ez az életem. 😀

Mákos guba mousse torta

Régóta szemezek a mousseokkal, gyűjtöm a bátorságot. Nem tudom, valahogy tartottam tőlük, aztán megismertem Ötvös Zsuzsa Kreatív desszertiskola c. könyvét, majd Pralinéparadicsom oldalát, megláttam a mákos guba mousse tortáját és rögtön tudtam, hogy ez lesz a bevezetője minden mousseozásnak, hogy ezzel a vanília moussal kezdek. Már csak azért is, mert nálunk havi egyszer tuti van mákos guba. Sokszor láthatjátok insta sztoriban is, hogy már megint ezt “sütöm”. A maradék felhasználás TOP desszertje, ezt mint bődületesen elvetemült maradék felhasználó állítom. Guba mousse tortánk átlényegülése most eképpen alakult..

Első nap: fonott kalács készítése
Második nap: fonott kalács lefagyasztása
Valamikor egy hónap múlva: pezsgős-mákos gofri készítése
Valamikor egy hónap +1 múlva: mákos guba készítése (fonott kalács kiengedése + tegnapi gofri felhasználása)
Valamikor egy hónap +2 nap múlva: mákos guba mousse torta készítése

Mákos guba mousse torta

Hozzávalók 19 cm-es tortaformához

Tortaalap
350 g mákos guba
2 db tojásfehérje
40 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
3 evőkanál sárgabarack lekvár

Vanília mousse
250 ml tej (2,8 vagy 3,5%-os)
1 csomag vaníliás cukor / 1 tk. vanília aroma*
2 db tojássárgája
50 g kristálycukor
25 g liszt
2 lap zselatin
150 ml hideg 30%-os habtejszín
Díszítése: habcsókok, egész mákszemek, sárgabarack kockák

*Persze legjobb lenne igazi vanília rudat használni, de ezt az utópiát nem is firtatom, életemben talán 2x volt a kezemben.

A vanília moussehoz a zselatinlapokat beáztatjuk hideg vízbe. A tojássárgáját csomómentesre keverjük a liszttel és a cukorral, majd apránként hozzáadjuk a tejet. Kis lábasban habverővel folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Lehúzzuk a tűzről, áttesszük egy másik tálba, hogy jobban hűljön, elkeverjük benne a kicsavart zselatinlapot, közvetlenül a tetejére fóliát simítunk és kihűtjük. Amint kihűlt, fogjuk az előző éjszaka hűtőbe tett habtejszínt és nem túl kemény habbá felverjük, olyan tejföl állagúra, majd 2 részletben, spatulával hozzáforgatjuk a vaníliás főzött krémhez. A torta tetejére simítjuk (de pár evőkanállal meghagyunk a teteje díszítéséhez) és hűtőbe tesszük.

A tortaalaphoz előmelegítjük a sütőt 170 fokra. A vanília mousse-ból kimaradt 2 tojásfehérjét habbá verjük a kristály és a vaníliás cukorral, majd spatulával hozzáforgatjuk a mákos gubához. Alján sütőpapírral bélelt formába tesszük a masszát, majd 170 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 30 perc alatt megsütjük, sütés végén tetejét 2-3 evőkanál sárgabarack lekvárral kenjük és pár percre visszatesszük. Formában hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, rákenjük a mousse-t és hűtőbe tesszük dermedni minimum 4-5 órára. Szeletelés előtt óvatosan kivágjuk a formából, körbevágjuk késsel és széthúzzuk a formát, majd habzsákba töltött vanília mousse-al, habcsókokkal és sárgabarack darabokkal díszítjük.

Tízperces mákos guba vaníliapudinggal

desszert

Most nagyon nevetek, mert anyáéknál ez egy gyors teasütemény kategóriába tartozó étel, szóval nem vacsora, nem uzsonna, hanem – ha lenne náluk ötórai tea – mellé ez egy tökéletes fogás lenne!
Eszméletlen finom, extra gyors, kábé amolyan tízperces. Délelőtt készítettem egy citromos szilvaöntet a leendő, már bedagasztott, kelt tésztás, kovászos belga gofrihoz, de az öntet azt már nem élte meg, mert most elfogyott a guba mellé.

Egyébként a legeslegfontosabb munkafolyamatot, a mákdarálást – természetesen – apukám végezte, a többi mozzanat anya érdeme. Meglepő módon, nekem ehhez most semmi közöm nincs, csak szépen ellopikáltam a művüket, mert valami eszményi!

Oké, ez tényleg egy időspórolós verzsön, mert bolti kifli + pudingpor.

Ámdeviszonthogyha igazán hódolni akarunk az élvezetek és a homemade életérzés oltára előtt és pont azzal a lábunkkal keltünk aznap, hogy na már most ma MINDENT AZ ALAPOKTÓL üzemmód van (magamból indulok ki, szokott sokszor így indulni a nap), akkor mutatok egy eszméletlen házi, békebeli, tejes kifli receptet és egy igazi vaníliasodó receptet, ami tojással készül és pudingpor nélkül. Na, így lehet, hogy nem tízperces, de az élmény mennyei lesz! 😉

Tízperces mákos guba vaníliapudinggal

Hozzávalók 4 személyre

Citromos szilvaöntet
A hozzávalókat 7-8 perc alatt összeforralom.
10 szem szilva
1/2 citrom leve
kis cukor
1/2 kávéskanál fahéj

Guba
200 ml víz
2 evőkanál méz
5 kifli*
1 csomag vaníliás puding
600-700 ml tej
2 tk. kristálycukor
80-90 g darál mák
30-35 g porcukor

*Anya sima, most vásárolt, friss kiflikből készítette. Persze a szikkadt is tökéletes, sőt egy szikkadt kalácsból pedig még ennél is finomabb!

Felszeletelem a kifliket, jénaiba vagy bármilyen nagyobb tálba teszem. Felforralom a vizet, elkeverem benne a mézet és a kiflikre csurgatom. Készítek mellé egy gyors, kicsit hígabb vaníliás pudingot (2 tk. kristálycukorral). Összeállítom. A megdarált mákot elkeverem a porcukorral, rászórom a mézes vízzel meglocsolt kiflikre és ráöntöm a puding háromnegyedét. A maradékot kis öntetes edénybe átteszem és ezzel tálalom. Aki szeretne még önthet rá kedvére. A mák szintén az asztalra kerül, mert nálunk például ülnek az asztalnál fanatikus mákrajongók, akik élnek-halnak érte.

A legütősebb kaja “evör”: Mákos guba

Főételek, kelt tészta

A legütősebb kaja evör – szerintünk. Olyan “alapkaja/desszert-féleség” nálunk. Hullámokban tör ránk a guba-függőség, és ha felüti fejét, láncban kell készíteni jó darabig. A recept pedig hál’ Istennek faék egyszerű. Végy egy szikkadt kalácsot. Nem kiflit, kalácsot. Pirítsd meg a sütőben. Keverd össze egy lágy vaníliapudinggal, mákkal, porcukorral és öntsd le házi vaníliasodóval. Ennyi. 2015 óta töretlenül hódít nálunk. Sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a legtöbbször készített kajánk, hogyha összességében mindent áttekintek.

Hogy miért ennyire sikeres?! Erre nem kell rákészülni, hogy “na akkor most sütés” (gyúrás, dagasztás, egyebek), mert szinte magától elkészül, hihetetlen gyorsan minden erőfeszítés nélkül. Kaláccsal pedig.. ugye mondanom sem kell, hogy mennyire ellenállhatatlan.

Szuper fonott kalács (vajjal, tejszínnel, kovászos) recepteket találsz a blogon. Bár ritka, hogy egy házi fonott kalács megszikkad, érdemes belőlük ezért, már eleve – szemfüles módon – dupla, hanem tripla adagot készíteni. Erősen javaslom gubánkat, életének második, vagy harmadik napján mákos guba mousse tortává varázsolni, a receptet MÁKOS GUBA MOUSSE TORTA néven találjátok. 🙂

Mákos guba

Hozzávalók 6 személyes adagra

300 g fonott kalács
1 csomag vaníliás pudingpor
700 ml tej
50 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
90 g darált mák
30 g porcukor
30 g mazsola
Tetejére: házi, igazi vaníliasodó vagy a madártej vaníliakrémje

Felmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-felső). A kalácsot felkockázzuk, egy nagy tepsiben eloszlatjuk, 10-15 perc alatt megpirítjuk, közben egyszer átforgatjuk fakanállal, hogy minden oldala megpiruljon. Elkészítjük a pudingot a leírásnak megfelelően, csak kicsit folyékonyabb állagúra. A darált mákot elkeverjük a porcukorral. Ha megpirultak a kalácskockák, kivesszük a sütőből, rácsurgatjuk a pudingot, elkeverjük, rászórjuk a mazsolát, a porcukros darált mákot és az egészet összeforgatjuk.††

A fonott kalács második élete

Egyéb

.. a mákos guba!! Csak egy ötlet arra az esetre, ha a fonott kalács már veszít frissességéből és esetleg már a száradás útjára lépett. Sőt… Kifejezetten érdemes megvárni ezt az állapotot, akkor lesz igazán finom.

És 15 percnél igazán nem vesz el az életünkből többet, ígérem! Plussz jó még benne, hogy hűtőben még másnapra sem puhul meg. Ezt nagyon szeretem benne!!

Szükségünk lesz mindössze:

  • fonott kalácsra
  • 1 vaníliás pudingporra (Én több tejjel hígabb pudingot készítek, a tejszínnél kicsit sűrűbbre, így másnapra nem ázik el!)
  • mák
  • porcukor (a mák és a cukor mennyisége egyénfüggő, ki mennyivel szereti) 

Szóval a kalácsot felszeleteljük majd kockára vágom. Nagy sütős tepsiben eloszlatom és 180 fokos sütőben megpirítom.

image

 

image

Közben elkészítem a pudingot, melyet tényleg folyékonyabbra készítek. Kb olyan 6,5-7 dl tejből. Majd a kivett pirult kalácsra öntöm. Összefogatom lapos fakanállal. Rászórom a porcukros mákot és tádáám kész is vagyok!

image

 

image

 

Nálunk volt már rá példa, hogy extra gyors ebédnek ő készült! 🙂