Összegyűjtöttem a blogon eddig megjelent pite recepteket. Általában édes omlós tészta alapon gyümölcsös (almás, barackos, szedres csak, hogy párat említsek) vagy olajos magvas, pudingos töltelékkel készülnek, de vannak köztük isteni sós piték is.
Rögtön az első sorba tettem az egyik top kedvencemet, a citromos habcsók pitét, amit itt, az első sorban is muszáj vagyok kiemelni. Feltétlen próbáljátok ki egyszer, utána már egész évben arra fogtok várni, mint nálunk, hogy Húsvét legyen, mert túl sokszor nem szeretnénk sütni, nehogy elmúljon a varázsa, ugyanis ANNNNNNYIRA lehengerlő! Kiemelhetném még a galetteket is, viszont akkor sosem állnék meg a felsorolással.. és mindet szépen ideírnám sorban, helyette inkább beszéljenek a receptek.
Hát, ez tényleg durva lett. Minden elképzeléseimet felülmúlta, mától mindannyiunk életét boldogítja ez a csoda ízkavalkádrobbanás, amit ez a karamellás, csokoládéval bevont, mogyoróba hempergetett tejszelet adni tud. Ámen.
Das Rezept auf 🇩🇪 Deutsch findet ihr bereits unten.
A Kinder Maxi Kingről
Hát, nem árulok zsákbamacskát, a szeletelése kicsit problémás volt, szép szeletet ritkán lehetett összehozni, viszont az íze az nagggyon ütős, annyi választja el az original Kinder Maxi King-től, hogy abban szerintem kizárólag csak habos habtejszín lehet és mascarponét nem tartalmaz. Viszont attól féltem, az nem tartaná meg a gofriborítást és az alagút formát, ezért maradtam a mascarponés keményebb verziónál. Gondoltam arra is, hogy az eredeti receptben látott gofrit piskótára cserélem, mint a cukrász suliban az alagutaknál, akkor egy 3 tojásos piskótát alap piskótát készítettem volna tepsire kikenve (Cukrászsulis piskóta alapreceptünk), majd a formába beleszabva, de szerintem jobb a gofyis verzió, így hogy mindkét oldala kellően pirult, sokkal jobban tükrözi az ostya jelleget. Azért is jobbnak gondoltam a gofrit, mert nem akartam a nagy melegben sütőt kapcsolni egy 15 perces műveletért. A receptet azIch koche heute YouTube videója inspirálta, némi átalakítással készítettem el.
A karamellhez a kristálycukrot lehetőleg egy vastag aljú lábasban először közepes, majd alacsony fokozaton karamellizáljuk, amíg az összes cukorkristály felolvad, ekkor kézi habverővel elkeverjük benne a vajat, végül több részletben hozzácsurgatjuk a habtejszínt. Óvatosan, vigyázva öntsük hozzá a tejszínt, mert nagyon habosodik, kicsaphat ránk. Hogyha felvette az összes tejszínt és szép csomómentes krémes, akkor lezárjuk és hagyjuk kihűlni.
A gofrikhoz a tojást, a cukrokat, a vizet és a tejet a robotgép habverőkarjával összekeverjük, hozzácsurgatjuk az olvasztott vajat, majd belekeverjük a lisztben elkevert sütőport és csomómentesre keverjük. A tésztát kis olajjal kikent gofrisütőben kisütjük. Acsokikat összetörjük és vízgőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk. A sütőformát formára szabott szilikonos sütőpapírral kibéleljük, majd egy ecsettel a csokoládéval kikenjük és beleszabjuk a kisütött gofrikat. Hűtőbe tesszük dermedni.
A krémhez a jól behűtött habtejszínt a robotgép habverő karjával verni kezdjük, majd hozzáadjuk a habfixálóval elkevert vaníliás cukrokat, majd hogyha már szépen habosodik, a többi cukrot is hozzáadjuk és kemény habbá verjük. A mascarponét szintén átkeverjük, habosítjuk, majd a felvert habtejszínt spatulával hozzákeverjük. A krém kb háromnegyedével betöltjük a formát úgy, hogy a közepén egy csíkot kihagyunk a karamellnek. Beleöntjük a karamellt, és mind a krémet, mind a sütit min. 20 percre a hűtőbe tesszük dermedni. Végül a maradék krémet rákenjük, a gofrikkal beborítjuk és olvasztott csokoládéval átkenjük, majd hűtőbe tesszük éjszakára. Másnap kifordítjuk a formából és lehúzzuk róla a sütőpapírt. A mogyorót serpenyőben megpirítjuk, héját lemorzsoljuk és egy tasakba téve a nyújtófával kisebb darabokra összetörjük. A csokit ismét megolvasztjuk, tenyérnyi területekkel haladva átkenjük vele a sütemény felületét és a mogyoródarabokkal panírozzuk.
Legyen csodálatos napotok! Hanna🌞
Das ist der Hammer! Nun, das wurde wirklich Wahnsinn. Es hat alle meine Erwartungen übertroffen. Für alle, die flüssiges Karamell, Mascarpone-Creme, Schokolade und Haselnüsse lieben. Das ist der Hammer! Viel Freude beim Genießen! Ich habe die Torte zum Geburtstag meines Mannes gebacken, es ist seine Lieblings-Süßigkeiten.
Für die Karamell, Zucker in einem Topf langsam auf mittlerer Stufe erwärmen bis der Zucker anfängt zu schmelzen. Den Topf etwas schwenken, um den Zucker gleichmäßig schmelzen zu lassen. Sobald der Zucker geschmolzen ist und eine gold-braune Farbe hat, Butter dazugeben. Schmelzen lassen, einrühren und dann die Sahne sorgfältig dazugeben. Verrühre das Karamell mit einem Schneebesen, bis sich die Zutaten miteinander vermischt haben. Abkühlen lassen.
Für die Waffeln, zuerst Ei, Zucker und Vanillezucker in einer Rührschüssel mit einem Mixer verrühren. Geschmolzene Butter langsam hinzufügen. Abschließend Mehl mit Backpulver mischen und zu dem Teig verrühren, mixen und portionsweise im gefetteten Waffeleisen goldgelb backen.
Schokolade zerkleinern und im Wasserbad oder in der Mikrowelle schmelzen. Die Backform mit Silikonbackpapier auslegen, mit Schokolade mit einem Pinsel bestreichen und die Waffeln hineinlegen, kalt stellen. Für die Creme kalte Schlagsahne mit einem Mixer kurz durchschlagen. Sahnesteif, Vanillezucker, Zucker mischen und unter ständigen Schlagen langsam in die Sahne geben, dann steif schlagen. Mascarpone in eine Rührschlüssel geben, cremig rühren, dann die steif geschlagene Sahne dazugeben und unterrühren. Drei Viertel der Creme in die Form geben. In der Mitte einen Streifen für das Karamellcreme freilassen. Die abgekühlte Karamellcreme in der Steifen gießen. Den Kuchen für ca. 20 Min. kalt stellen, dann die restliche Creme gleichmäßig verteilen, mit Waffeln belegen und die Waffeln geschmolzene Schokolade bestreichen. Über Nacht in den Kühlschrank stellen.
Am nächsten Tag Kuchen aus der Form stürzen und das Backpapier abziehen. Die Haselnüsse in einer Pfanne rösten, die Schale zerbröseln, in einen Beutel geben und mit einem Nudelholz in kleinere Stücke zerdrücken. Schokolade nochmal schmelzen, mit kleinen Flächen bestreichen und gehackte Haselnüsse darauf verteilen.
Ich wünsche euch einen wunderbaren Tag mit lieben Menschen!
Szívesen kipróbálnál új recepteket, technikákat egy tündéri közösségben? ✨ Te is imádsz sütni? Ezért született meg a Sütni Boldogság Klub – egy online tér, ahol a tudás, inspiráció és gyakorlati útmutatók állnak a középpontban. Az előfizetéses klubban egy szuper kedves közösségben tehetsz szert mélyebb szakmai tudásra, hogy magabiztosabban mozogj a sütemények világában.
Egy friss, langyos, sajtos tetejű, belül puha pogácsánál nincs jobb. Például tuti nincs jobb nála egy őszi, hideg szüreti napon, amikor szétfagyva, szőlőtől fanyar szájjal ráharapsz, vagy szétszeded, elválasztod a sajtos tetejét az aljától. Nyilván először az alját eszed, aztán a mindennél értékesebb tetejét, amit még véletlenül sem teszel le, nehogy a tesód poénból bekapja. Vagy vasárnaponként sincs jobb nála, amikor anya azzal vár az ebéd előtt, hogy jaj hát még nincs kész az ebéd, de kapjatok be egy-két pogácsát. Hm… na ugye, hogy ugye?! Nagymama sajtos rúddal és pogácsával várt bennünket sült sajtillatban úszó hajdúszoboszlói házukban és az ízeknél, illatoknál tényleg nem tudsz jobb időgépet még építeni sem. Rögtön ott vagy. Nálatok melyik sütemény a legprofibb időgép?
Boldog sütéseket kívánok! Legyen csodás napotok! Hanna 🌞
Nálunk a családban ez az egyik kedvenc süteménytípus. Sikere a gyorsaságában, isteni finomságában és szaftos pihe-puhaságában rejlik, képes két nap alatt köddé válni egy óriási nagy tepsi és csak azt hallom, hogy elfogyott és kezdődik a finom puhatolózás, hogy vajon mikor sütöm a következő adagot!? Hogyan képes ennyire etetni magát egy sütemény? Hogy lehet ennyire puha? Szóval ilyenek ezek a kevert sütemények, hogyha egyszer elkezdjük, lehet zsinórban, megállás nélkül sütni őket.
Hogyha rögtön egyet kellene kiemelnem, az a meggyes-diós tarka-barka lenne! Awwh a pirított alma és a fanyar meggy. Imádom! Örömteli sütést kívánok hozzájuk és boldog pillanatokat!
Te is imádsz sütni? ✨ Szívesen kipróbálnál új recepteket, technikákat egy tündéri közösségben? Ezért született meg a Sütni Boldogság Klub – egy online tér, ahol a tudás, inspiráció és gyakorlati útmutatók állnak a középpontban. Az előfizetéses klubban egy szuper kedves közösségben tehetsz szert mélyebb szakmai tudásra, hogy magabiztosabban mozogj a sütemények világában.
A palacsinták és gofrik csoportja igazi joker a finomságok között. Tésztájukat pillanatok alatt kikeverem, sütésükben általában elmerülök és már-már meditatív, gépies flowban élvezem ahogy a merőkanál megtelik pont annyi tésztával, hogy leheletvékony palacsintánk legyen, mert mi úgy szeretjük, hallom a sercegő hangot a tészta-tepsi találkozásakor, majd ösztönösen emelem és forgatom a tepsit. Van valami megfoghatatlan élmény a palacsintasütésben, akkor is hogyha egyedül sütjük és akkor is hogyha egy nyugodt vasárnap délután az egész család, kicsi is, nagy is, együttes erővel keveri, süti, tölti a palacsintát, hatalmas ricsajjal, nevetésekkel. Szóval palacsintát sütni jó! Ahh mit jó?! Egy élmény, egy szuper ÉLMÉNY!
Reklámok
A gofri egy tipikus hétvégi reggeli számomra. Ezerféleképpen variálható kis ajándék magunknak a hétköznapok gyorsaságáért, amit lassan elkészítve, ezzel felkészítve magunkat, gyomrunkat, ízlelőbimbóinkat a királyi reggeli élményére, akár ágyban, kuckózva, hétvégi terveket szövögetve elfogyasztva.
Boldog sütést kívánok, legyen csodás napotok! Hanna 🌞