Tészta soulfood: Tejszín, mustár, pulykamell, sült karfiol

Pasta

Ez most egy igazi, nem diétás soulfood, olyan ami kell a léleknek az utolsó együtt töltött héten, mielőtt a férjem külföldre indul hamuba sült pogácsával dolgozni és fene tudja, mikor jön haza legközelebb?! Imádjuk a tésztát, így egyértelmű volt, hogy valamilyen tésztaétel készül ezen az egy ideig utolsó, közös hetünkön.

Vasárnap leszaladtunk az Aldiba (két perc sétára tőlünk, egymás mellett van a Lidl és az Aldi, de az utóbbiban lényegesen kevesebben vannak és embertűrő stressz-szintünk ezt bírja csak elviselni) egy pár apróságért és megláttuk az akciós karfiolt. Ez nálunk olyan elem, amire ugrunk, szinte vetődünk, mert valahogy őrült drága lett az utóbbi időben. Vettünk mellé 2 db pulykamellet plusz habtejszínt.

Nálunk ez az adag 4 napig kitartott, kis tepsiben csak annyi tésztát kevertünk hozzá, amennyit az adott ebédnél megettünk, reszeltünk hozzá sajtot, tettünk hozzá parmezánt és friss petrezselyemmel szórtuk. Másik nap leveles spenóttal dobtuk fel. Isteni a kombináció, ahogy a krémesre sült karfiol találkozik a szaftos szósszal bevont mustáros tésztával, ónyami.

Tészta soulfood: Tejszínes – mustáros pulykamell sült karfiollal

Hozzávalók kb. 6-8 személyes adaghoz

1 evőkanál kókuszolaj
4 gerezd fokhagyma
900 g pulykamell
200 ml habtejszín
2 nagy evőkanál mustár
só, frissen őrölt bors
1 egész karfiol
1 evőkanál vaj
200 g tészta (jelenleg rigatonit használtam)
100 g reszelt holland edami sajt
1 evőkanál reszelt parmezán
friss petrezselyem

A sült karfiolhoz keresek egy hatalmas lábast, amiben egészben elfér a drága lelkem. A karfiolt megmosom, majd felengedem vízzel. A vizet sózom. Lefedve, nem zubogtatva, alacsony lángon előfőzöm 10 percig, ekkor kihalászom, sütőpapírral bélelt tepsire teszem, sózom, borsozom, átkenem egy evőkanál vajjal és 250 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig, vagy addig, amíg szép zsemlebarna nem lesz a karfiolrózsák csúcsa. Isteni illata volt, kicsit félretettem hűlni.

A tésztát al fentére főzöm, főzőlevéből félreteszek pár merőkanállal. A pulykamelleket felkockázom. A fokhagymát apróra vágom és kókuszolajon megpirítom, jöhet bele a pulyka, amit sózok, borsozok és lepirítok használva a tészta főzővizét. Amikor már korrektre karamellizálódott néhány oldala, jöhet hozzá a tejszín és a mustár, végül a karfiolt is hozzákevertem.

Ha elkészítettétek a receptet, írjátok meg kommentben, mindig úgy örülök a visszajelzéseiteknek! 🙂
További receptekért és inspirációért kövessetek Instagramon és Pinteresten!

Spenótos Käsespätzle édesburgonyás nudliból

Főételek, Pasta

Jó hát a Käsespätzle lehet erős megnevezés, mert tulajdonképpen nem az, de valahol meg mégis. Értitek. Mondjuk közben Max Raabe-t hallgattam (nagyon szeretem ezt az MTV Unplugged koncertjét a Palast Orchesterrel), szóval teljesen helyénvaló a megnevezés, ráadásul a YouTube már német reklámokat dob nekem, szóval tényleg teljesen helyénvaló a Käsespätzle. Igen, teljesen ok. Viszont a recepttel annyiban bajban vagyok, hogy szokásomhoz híven, most nem jegyzeteltem.. szóval echte, grammra pontos receptet nem tudok hozni, vagyis tudok, de mivel nem mértem, így csak az emlékezetemre hivatkozhatok.

Legközelebbi alkalommal majd pontosítok, mert tuti lesz legközelebb és azért is osztom meg, mert amilyen spontán indult kajánk, annyira fincsi lett! Bááár, hogyha házi nudli, sajt és spenótból áll egy étel, ott már nagyon rosszra nem lehet számítani. Remekbe szabott kombó lett. Egy dolog maradt ki belőle, a fokhagyma..

Spenótos Käsespätzle édesburgonyás nudliból

Hozzávalók 4-6 személyre

Nudli
450 g főtt krumpli (fele édesburgonya)
115-135 g liszt

Besamel
50 g vaj
2 evőkanál liszt
kb 450 ml tej 
só, bors, reszelt szerecsendió
150-200 g többfajta sajt reszelve (parmezán, gouda, maasdamer)
+ 300 g spenót

Egy sima nudli/gnocchi receptből indulunk. A krumplikat héjában mikróban megfőzzük (10-11 perc alatt) Fürdős Zé nyomán. Megpucoljuk és a reszelő nagylyukú oldalán a deszkára reszeljük, lisztet szórunk rá, ütünk bele egy sárgáját, sózzuk és gyúrni kezdjük. Nagyjából 25-30%-nyi lisztet hozzáadva összeáll, 5-be vágjuk. Megfogjuk az első részt, lisztezett felületen kisodorjuk egy hosszú hurkicává, felszeleteljük kisebb darabokra és a tenyerünkkel görgetve, egyenként nudlivá formázzuk őket. Lisztezett tálba szórjuk, jól átforgatjuk a lisztben, nehogy összeragadjanak, amíg nem kerülnek főzésre.

Három részletben főzzük ki, sózott, enyhén zubogó vízben, durván 5-6 percig. Leszűrjük őket, beletesszük egy tűzálló tálba.

Készítünk egy többsajtos besamel másrtást: felforraljuk a tejet, elolvasztjuk benne a vajat, sózzuk, borsozzuk, kis szerencsendióval ízesítjük. A lisztet csomómentesre keverjük egy kis tejjel, s mint mikor pudingot készítünk, ha felforrt a tej, a kikevert besamelt beleöntjük és összesűrűsítjük, végül belereszelünk 150-200 g sajtot és addig keverjük, amíg elolvad, majd a nudlira öntünk és elkeverjük. Előveszünk 1/2 csomag fagyasztott spenótot, kiolvasztjuk és azt is a nudlihoz keverjük, majd megszórjuk parmezánnal és 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg meg nem pirul a teteje.

Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 


Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
PATREON oldalam lehetőség támogatásra, ha szereted, amit csinálok! 🙂

Grízes tészta, Te drága!

Főételek, Pasta

Talán menzán ettem utoljára, ótejóég de brutál jól esett most!✨

Emlékezetesen finom ebéd lett belőle, olyan tényleg, igazán tökéletes. Logo, hogy házi lekvárral, de ez annyira egyértelmű, hogy szólni sem érdemes róla. Persze még jobban ütött volna, hogyha házi tésztával készül, de erre most nem volt lehetőségem, mert még mindig a boltbezárás utáni tésztakészletet nyígjuk és már szeretnénk elfelejteni, úgyhogy szigorúan annak kellett most elfogynia!

Másnap darált diót is szórtunk rá. Awwwh. Nem nagy recept abszolút, de számunkra emlékezetes. Költözés előtti hónap kamrapusztító ebédjeinek egyike volt. Imádtuk nagyon, legalább annyira, mint az itt töltött éveket. ❤

Grízes tészta

Hozzávalók nagyjából 2 személyre

1 teáskanál vaj
3 evőkanál búzadara
1 csomag (12g) vaníliás cukor
1 óriási csipet só
+ 200 g tészta
házi sárgabaracklekvár
porcukor

Három evőkanál grízt kis barnított vajon lepirítottam. Forró serpenyőbe tettem a vajat és addig hagytam, amíg a buborékozásnak vége nem lett és finom diós illatot árasztott, ekkor hozzátettem a búzadarát a vaníliás cukorral, és a sóval, aztán amikor már világosbarnára pirult nagyjából minden daraszem, vízzel felöntöttem, hogy megpuhuljon és lefedtem. Baaaah amikor levettem róla a tetőt, az az illat aztazeget. Az a pirított, karamellizálz grízillat.

Tészta, tészta, tészta

Pasta

Imádjuk a tésztaételeket. Főleg, hogyha van időm és házi tésztával készítjük. Egy jó sugoval tényleg maga a tökély. Az egész lényege az egyszerűség és a basic, ámde a legjobb minőségű alapanyagok.

Tonhalas-paradicsomos pasta
Spenótos Käsespätzle édesburgonyás nudliból
Vajban sült lazacfilé spenótos pennével brokkoliágyon
20 perces ebédünk: Citromos-gombás csirke tk. pennével
Egri nagymama szaftos tejszínes csirkemelle
Brutál finom túrós csusza
Nyári padlizsános lasagne házi tésztával
Íme az isteni bolognai spagetti receptje
Paradicsomos tépett csirkemelles penne
Szaftos gombás, aszalt paradicsomos penne
Csirkés-brokkolis one pot pasta
Portobello-csiperke gombás fusilli, krémes carbonara spagettivel
Szójaszószos-brokkolis csirke spagettivel

Léleknyugtató csipetkézés
Tíztojásos házi tészta alaprecept

Nemzetek ételei

édes kelt tészták, Főételek, Igazi klasszikus kaják, kenyerek, kiflik & zsemlék, lepénykenyerek & pizzák, Pasta

A n g l i a
Hot Cross Buns – angol hagyományos húsvéti zsemle
Félórás angol teasüti: Scone
Lemon curd (angol, főzött citromkrém)
Eszméletlen reggeli: English muffin buggyantott tojással

Í r o r s z á g
Ír szódakenyér, teljes kiőrlésű búzaliszttel

A m e r i k a
Fantasztikus reggeli: Dutch baby karamellizált körteraguval
Pirított magvas teljes kiőrlésű bagel
Őszi beleszeretős: Amerikai almás pite (Apple pie)
Boltipuha, házi hamburger zsemle

A u s z t r i a
Apfelkuchen, az isteni osztrák almás süti
Kornspitz pirított magvakkal, aszalt szilvával

F r a n c i a
Az a csodálatos francia palacsinta: Crêpe à la française
Madeleine, az álomfinom francia teasütemény
Tarte tatin: Karamellizált, fordított almatorta
Epres Galette
Mennyei őszibarackos Galette
Teljes kiőrlésű Galette
A huszonöt órás baguette
Pirított magvas, mazsolás baguette kovásszal
Szaftos édesburgonyás gratin

G ö r ö g o r s z á g
Egyszerű házi pita receptem

H o r v á t o r s z á g
Brutál diós-csokoládés kalács: Povitica

K ö z e l – k e l e t i k o n y h a
Hummus
Falafel fasírt
Tahini paszt
a
Szerelem-kajám: Shakshuka (izraeli lecsó)

T ö r ö k o r s z á g
Dzsadzsik (török tzatziki) kovászos kenyérrel

N é m e t o r s z á g
Bajor perec
Őszi álom-szendvicseim legfontosabb eleme: Bajor gesztenyécske
Bajor parasztkenyér (rozsliszttel, aszalt szilvával, pirított magvakkal)
Bienenstich (Mandulás krémes)

O l a s z o r s z á g
Sós karamellás tiramisu házi babapiskótával
Tonhalas-paradicsomos pasta
Nyári padlizsános lasagne házi tésztával
Olaszos penne, ahogy még biztos nem etted
Isteni & extra gyors tagliatelle
Focaccia, az olasz lepénykenyér
Ilyen egy korrekt pizza (hosszú érlelés)
Mandulás Cantucci
Az ünnepi menü koronája: olasz Panettone
Aszalt paradicsomos, olívabogyós Ciabatta

S v é d o r s z á g
Kanelbullar (svéd diós-kardamomos tekercs) vörösboros erdeigyümölcs-raguval, igazi vanília sodóval, kovásszal
Svéd húsgolyócskák mártással – IKEA FOOD
Kanelbullar, a svéd álompéksüti (élesztős verzió)

D á n i a
Dán KNÆKBRØD

I n d i a
Naan kenyér (lepénykenyér)
Padlizsán curry naan kenyérrel

M e x i k ó
Quesadilla + házi tortilla lap
Chilis bab (Chili con carne) receptünk

Tonhalas – paradicsomos pasta

Pasta

Az olaszok valahogy pontosan tudják, mitől döglik a légy étkezés terén. Eszméletlen a tonhalas-paradicsomos spagettijük. Ámultam, amikor először megkóstoltam. Sugója egyenlő a tökéletes harmóniával.

Ugyan az olasz konyha sokkal több, mint pasta és pizza én mégis szinte mindig velük azonosítom, pedig a tipik kaják mellett az egyszerűséggel és a leleményességgel is lehetne. ♥ Zseniális.

KEZDJÜK A FRISS BAZSALIKOMMAL

Az illata már a Lidlben rabul ejtett. Egyszerűen csak felkaptam, magamhoz fogtam és mentem utamra, hogy összegyűjtsem a további apróságokat és mint valami parfüm, úgy tolta aromáját lágyan orromhoz. Szokatlanul meghökkentő volt. Egy csöpp kis varázslat, mert nem szoktam friss bazsalikomot venni. Vagyis eddig nem vettem!

Minden konyhaablakba friss bazsalikomot!

Persze elhatároztam, hogy “Na majd idén ültetek!”. Meg is vettem hozzá a magokat, csak valahogy borzasztóan eltökítettem. Bár párom mondatából “Hanna téged meglátnak a virágok és inkább a föld felé nőnek” és az eddigi palántás, virágos küldetéseim kudarcaiból kiindulva, elképzelhető, hogy inkább elbújt előlem, mintsem megvárja a beteljesült jóslatot.

Górcső alatt a paradicsom

Szószunk legmeghatározóbb eleme. Nyilván friss paradicsomból lenne tökély a koszt, ám eme luxus csakis nyaranta adatik meg számunkra, vagy legalábbis akkor ízes és értelmes. Második körben szerencsések vagyunk, hogyha még van a magunk, anyukánk, vagy nagymamánk, nyáron eltett paradicsomszószából.

Vagy marad a bolt, mint jelen esetünkben és veszünk jóféle sűrített paradicsomot. Na, itt szintén két opció szokott a szemem előtt lebegni: a “támogasd a magyart“, vagy a “na most igazi olasz kaját csinálok“. Aznap az első nyert, kipróbáltam ezt a kecskeméti sűrített pariszószt, amin kis menyecske paradicsomos kosarat tart. Nekem tökre bevált. // Nem reklám.

Legzseniálisabb összetevő: a tonhal

Imádjuk. Kéthetente betolunk 2 konzit simán. Fehérjetartalma magasan egyensúlyban tartja az étel makrotápanyagait (szénhidrát/fehérje/zsír), szóval hogyha kevés tésztával esszük, akkor egy kifejezetten egészséges fogásnak is lehet nevezni, főleg, hogyha netalántán-véletlenül teljes kiőrlésű tésztát használunk hozzá.

A pastáról

Nekünk sajnos/nem sajnos adott volt a boltbezárás után hazakerült raktárkészlet, nem kifejezetten élkategóriába sorolható spagetti tésztája, szóval nagyon lubickolni a lehetőségekben nem tudtam.* Legszívesebben házi tésztával készítettem volna, bár akkor nem ilyen ripsz-ropsz-hipp-hopp a dolog. Ami viszont fontos: a tészta főzőlevét tegyük félre, szükség lesz a szószhoz, erre tényleg figyeljünk oda!

*A hónapban már eldöntöttem az asztalra csapva, hogy jól van már most eltelt egy év, ideje lenne kifutni a garázsban tartott minibolt alapanyagainak, kicsit ráfekszem a témára. Ugyanitt száraztészták/konzervek/lecsók/fűszerek széles választéka jutányos áron, természetesen számla ellenében, kapható! 😀

Tonhalas paradicsomos pasta

Hozzávalók 2 személyre

100-150 g spagetti + tészta főzőleve
4 gerezd fokhagyma
1 kis maréknyi házi aszalt paradicsom
1 közepes fej vöröshagyma
2-3 evőkanál olívaolaj
70 g sűrített paradicsom
1 tonhal konzerv 195 grammos // diétás változat: saját levében // finomabb, ízesebb: olajban
friss bazsalikom
reszelt parmezán
1 teáskanál vaj

A tésztát lobogó, sós vízben al dentére (fogkeményre) főzöm. Főzővizéből félreteszek. Kis olívaolajon vagy az aszalt pari olaján megpirítom a felkockázott vöröshagymát, a pirítás végén (4-5 perc múlva) hozzáadom a felaprított fokhagymát és a nagyobb darabokra vágott aszalt paradicsomokat is. Sóval, frissen őrölt borssal és friss, nagyobb darabokra tépkedett bazsalikomlevéllel ízesítem. Pár percig pirítom, majd hozzákeverem a paradicsomot. Mivel sűrítettem volt itthon, tettem hozzá a tészta főzőlevéből, hogy megfelelő állaga legyen a sugónak (szósznak). Ekkor párom belekontárkodott és mondván, hogy a vaj mindenbe jó (ami tökre igaz persze, nagy duzzogva, de elismerem), tett hozzá egy jókora teáskanállal. Hozzákevertünk annyi tésztát, amennyit jónak láttunk, hogy biztosan elfogy ma vele és megszórtuk reszelt parmezánnal. Összeforgattuk. Végül a tonhalkonzi felét óvatosan belekevertem, hogy össze ne törjön. Tálalásnál a maradék tonhalat elfeleztük, reszelt parmezánnal és friss bazsalikommal megszórtuk.

Awwwh isteni volt!

Ó azóta már nagyon sokszor elkészítettük! ❤

Léleknyugtató csipetkézés

Pasta

Végy egy tökéletesen ráérős napot.

Reggel készíts töltött paprikát pulykából, kölessel. Ebédre kovászos kenyérrel edd. Délután gondolj egyet és használd fel a hűtőd aranytartalékait: készíts sós karamellás, original tojásos-mascarponés krémmel készült tiramisut, amihez házi babapiskótát nyomsz, habzsákból. Végül délután kanyarints egy gombalevest, a gombákat lassan és ráérősen szeleteld – szigorúan a kedvenc bibliádból, az ételkészítési ismeretekből – és készíts hozzá házi csipetketésztát, de csak és kizárólag 1 tojásból, különben a nagy slowlivingben tényleg bealszol. Közben figyelj a madarak csicsergésére, a kutyák ugatására, a fehér abrosz szakadásaira, telefonod csörgésére és barátnőd hangjára. Azért régen nem voltak rosszak ezek a közös kukoricamorzsolások és csigatésztázások.

Néha olyan szinten képes vagyok elpepecselni ezekkel a dolgokkal.
Talán a lelkünknek is szüksége van ezekre a nyugodt pillanatokra, amikor nem kapkodunk, csak figyelünk, mélázunk, gondolkodunk. Egyszerűen csak vagyunk, tesszük, amit szeretnénk és élvezzük! Úgy imádom!

Máskor pedig arcon pörgök, de ma! Hát ez most tényleg egy megalszik a tej a számban nap volt.

Csipetke tészta

Hozzávalók 155 g tésztához

1 M-es tojás (szobahőmérsékletű)
55 g dupla nullás pizzaliszt
55 g durumbúza liszt

A lisztet egy tálba szitálom, majd a közepén kialakított lyukba beleütöm a tojást. Körkörös mozdulatokkal kezdem a széléről bele-beledolgozni a lisztet. Apránként beledolgozom a lisztet, így egyre sűrűbb masszát kapok, mígnem összeáll a tészta. Még pár percig gyúrom, hogy szép egyenletes felülete legyen. Ha már a tenyeremen szárad a ráragadt tészta, akkor abbahagyom, mert belekerülhetnek a megszáradt tésztadarabkák. Frissen tartó fóliába csomagolom és 30 percig pihentetem, majd először egy nagyujjnyi darabot tépek belőle, a többit visszacsomagolom a fóliába, a kezemben lévő gombócot kis lepénnyé formázom, majd tiszta konyharuhára/abroszra pici darabokra tépkedem. És így tovább. Azért tépek kisebb golyókat, hogy közben ne száradjon ki a nagyobb gombóc.

20 perces ebédünk: Citromos-gombás csirke tk. pennével

Főételek, gasztrofilm & könyvajánló, Pasta

Zseniális tésztaétel, páratlan ízkombináció: szaftos, sajtos, tejszínes, citromos, karamellizált, pezsgőben párolt gombával és direkt, kicsit odakapott csirkével. Ennél nem kell több, nem kell más. Plusz adu, hogy hihetetlenül egyszerű. Na, hát pontosan ezért imádjuk annyira a tésztaételeket!

Az olasz tészta lelke: a sugo
Ebben a korban tanultam meg tisztelni és becsülni azt a gasztronómiai csodát, amelyet az olasz egyetlen gyűjtőszóval pastasciuttának nevez, de valójában mást és jóval többet ért alatta, mint amikor mi száraztésztát említünk. A pasta – ahogyan röviden, becézgetve hívják – a különféle ízű és jellegű fogások valóságos külön birodalma. Az olasz ízlés és praktikus zsenialitás elragadó megnyilvánulása, ahogyan a néhányféle száraztésztából levek, mártások s különféle egyéb adalékok variálgatásával, különböző ízű, jellegű ételek sokaságát hozza ki az olasz háziasszony.(…) A pasta változatosságának legfőbb titka a hozzávaló levek és mártások, a sugók sokféleségében rejlik.” 1974 Halász Zoltán: Gasztronómiai kalandozások Európában 

És hoppá, milyen szép például az, hogy az olasz sugo magyarul: a nedv, a szaft, a húsos lé és a paradicsom mártás mellet valaminek a lényegét, valaminek a velejét is jelenti.

Nálunk általában így – amolyan mi van éppen itthon alapon épül fel egy pasta 

Tészta 〉 penne, tagliatelle, farfalle, fusilli, spaghetti, makaróni,conchiglie, cannelloni, rigatoni, trofie, gnocchi, , linguine, pappardelle, casarecce, capellini vaaagy saját magam készítem el a friss, tojásos tésztát

Zsiradék 〉 mostanában zsiradék nélkül indítok, de régebben játszott a szalonna, vaj, olaj, olívaolaj, zsír is

Valami belevaló húsok (általában csirkemell, vagy sonka), kolbász, virsli, tojás, halak (tonhal, szardínia, lazac)

Zöldségek 〉 brokkoli, zöldborsó, gomba, kelkáposzta, zöldbab, vörösbab, csicseriborsó, lencse, olívabogyó

Sugo alap 〉 Tejszín, tejföl, tej és soook-sok sajt, lehetőleg minél többfajta, vagy liszt vagy keményítő a sűrűség beállításához

Ízesítő 〉 citrom, bazsalikom, fokhagyma, lestyán, mustár, szerecsendió

Egészséges életmód & tészta
Ami engem illet, én szeretek teljes kiőrlésű tésztát használni. Másrészt ha a tésztát al dentéreazaz fogkeményre – főzöm, – tehát éppen még egy kicsit kellene még főzni, de akkor szűröm le – akkor lassabban emésztődik meg – mint a puhára főzött párja – és szervezünknek tovább tart lebontani 〉 lassabban alakítja cukorrá, alacsonyabb a (GI) glikémiás indexe  〉 nem okoz hirtelen vércukorszint ingadozást.
Mindemellett, esetünkben, a bűvös mérték szavunk szerintem kifejezetten helyénvaló! Sőt, bevallom, én mostanában úgy tésztázom, hogy az, csak nyomokban tartalmaz tésztát ~ 15% tészta, 40% zöldségek, 35% hús, a maradék pedig a sugo.

Citromos-gombás csirke tk. pennével

Hozzávalók ~ 4 személyre

teljes kiőrlésű penne*
a tészta összes főzővizét megtartottam
500-550 g csirkemell felkockázva
50-100 ml fehér száraz pezsgő
2 gerezd fokhagyma
120 ml tejszín 30% körüli
1/2 citrom leve
400-500 g csiperkegomba
1 csomag sajtszósz alap – Oké, erre nem vagyok büszke, de még a boltbezárásból maradt ránk az árukészlettel együtt, mondjuk betyár finom. Reszelt sajtokkal, tejszínnel kiváltható, keményítővel vagy liszttel pedig a szószunk sűrűségét variálhatjuk helyette.

*A tésztából 1 főre általában 5 dkg-ot számolunk és plusz 5 dkg-ot hagyunk a tál számára, én ekkor csak 100 g pennét főztem hozzá.

Tészta. Al dentére – fogkeményre – főzöm a tésztát. Leszűröm, de úgy, hogy az összes főzővizét megtartom.

A csirkemellet felkockázom. Bár csirkemellecskéink, mostanában már eleve felkockázva és kiporciózva kerülnek le a fagyasztóba. Serpenyőben, zsiradék hozzáadása nélkül lepirítom, sózom, borsozom, beleszeletelem a fokhagymákat, majd amikor már elfőtt a leve, jól átpirítom, kicsit hagyom, hogy lekapja, majd hogyha szükséges a pezsgőből/ vagy a tészta főzővizéből öntök hozzá. 

Gomba. A gombát negyedelem, az öklömnyi darabokat – ha van benne akkora – nyolcadolom, majd szintén mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül, serpenyőbe teszem és pirítani kezdem. Ha elfőtt a leve és kicsit pirult, felöntöm kis pezsgővel, majd olyan nyámmogós, szaftos, karamellásra lepirítom, közben ha szükséges fel-felönthetem akár a tészta főzővizéből is.

Majd az összeset összezuttyantom. Felöntöm annyi tészta főzővízzel, amennyit kellően besűríthet a sajtszósz keményítőtartalma, durván ez olyan 350-500 ml lesz, majd elkeverem benne a szószt/alapot, a citrom levét és összesűrítem. Reszelhetünk bele különböző sajtokat is, nálunk ezt most a szósz tartalmazta a megannyi kedves, E betűs hozzávaló mellett, de mondjuk egy biztos: eszméletlen finoooom!

Legutóbb kelkáposztával együtt pirítottam meg a gombát és úgy kevertem össze a citrommal, tejszínnel. Bá-mu-la-tos íz! A savanykás citrom az édeskés kelkáposztával maga a mennyország! Szívből ajánlom ezt a kombót! 

Egri nagymama szaftos tejszínes csirkemelle

Egri nagymama receptek, Főételek, Pasta

Nincs sok komment hozzá, ez a kaja úgy ahogy van zseniális: eszméletlenül finom, ugyanakkor baromi egyszerű. A titka a TV paprika, sosem gondoltam volna, hogy ennyire eszméletlenül illik a tejszínhez és az oregánóhoz?! Nyáron egyszer pont nagyinál voltam, amikor elkészítette, azóta itthon is rendületlenül készítem, mert ez az az étel, amihez általában minden van itthon. De ha például tejszín éppen nincs, akkor megy bele helyette tejföl, vagy tej.

Hozzávalók 4 személyre
1 vöröshagyma
1-1,5 evőkanál étolaj
2-3 gerezd fokhagyma
1-2 tv paprika apróra vágva
2 teáskanál oregánó
1 kávéskanál majoranna
2-2,5 dl főzőtejszín (20%-os)
500-600 g csirkemell
pár löttyintés fehérbor

bors – frissen őrölt, tarka

+ TIPP ami az original nagymama – féle változatban nem szerepel, csak most éppen volt itthon és kifejezetten ment hozzá: 150-200 g fehér csiperkegomba 

A vöröshagymát felaprítom, 1-1,5 evőkanál olajon lepirítom. Hozzászeletelem a fokhagymát, majd hozzáteszem a felkockázott csirkemellet, amit fehéredésig pirítok víz hozzáadása nélkül, kizárólag a hús levében. Jöhet bele az apróra kockázott tv paprika is. Fűszerezem: oregánó, só, bors, majoranna.

Amikor már elfőtt a leve, pár löttyintés fehérbort öntök rá, megvárom, amíg elfő, majd jöhet bele a fele adag (1dl) tejszín. Lefedem és hagyom főni, ekkor már néha fel-felöntöm egy kis vízzel, hogyha szükséges. Közben egy másik serpenyőben aranybarnára pirítom a negyedekbe szeletelt gombákat. Amikor már a csirkemell kész (kb 20-25 perc), hozzáöntöm a maradék tejszínt, amivel összerottyantom, majd elkeverem benne a gombát.

Nagymama köretnek spagettitésztát szokott kifőzni, nálunk bulgur/köles/kuszkusz és párolt brokkoli, ill. hosszú zöldbab készül mellé. Most például a kuszkusz  kivételével az összes az asztalra került, persze ilyenkor mindenből csak picike adag készül.

Teljes kiőrlésű pizza házi paradicsomszósszal

kelt tészta, lepénykenyerek & pizzák, Pasta

A tésztája szinte teljes egészében teljes kiőrlésű lisztekből áll, így nem fog vacsorát követően a vércukorszintünk az egekbe szökni, mint ha búzafinomlisztből készült volna,  rost tartalmának köszönhetően pedig tovább tart lebontani és jóval hosszabb ideig tudja biztosítani a teltségérzetünket. Szóval szuper alternatíva lehet egy vacsorához például.

Alapvetően az egész úgy indult, hogy tesóm nálunk aludt pár napig és megkértem páromat, hogy hozzon már neki sonkát a reggelikhez. Hozott is, pusztán csak, mindössze 3 csomagot. Egy hétre rá, tesóm egyetlenegy szeletét kivéve ott figyelt mind a hűtőben a fűszeres, füstölt szürkemarha szalámitól kezdve a vékony light sertéssonkán és pulykamell sonkán keresztül a házi kolbászig és baconig. Egyértelmű volt tehát a feladat.
Feltétnek, mindezen alapanyagok mellett, készítettem rá egy házi paradicsomszószt, a nagymama kertjében termett, kirobbanóan friss paradicsomokból.

Ja, plusz tengett a hűtőben egy óriási padlizsán, amit még a nap folyamán pörköltnek készítettem el: pörköltalappal (vöröshagyma, jó sok fűszerpaprika), kis köménnyel, 1 szem babérlevéllel és jó sok fokhagymával. Na ez a padlizsánpörkölt is rákerült a pizzusokra. Mondom, tényleg diétába hajló az egész történet. Főleg, hogy sajt például nem volt itthon. Furcsamód nekem amúgy nem is hiányzott róla!

Egyébként nagyon hamar elkészültem vele, magam is meglepődtem. Bár ebben a nyári melegben nem is csoda, extra gyorsan kel a tészta.

Teljes kiőrlésű pizza házi paradicsomszósszal

Hozzávalók 4 db 28 cm-es pizzához

T é s z t a
500g liszt (200g tk búzaliszt, 50 g tk rozsliszt, 100 g duplanullás pizzaliszt, 150 g tk tönkölybúza liszt)
1 csomag szárított élesztő*
3 evőkanál olívaolaj
340 ml langyos víz

1 teáskanál só*Nálam volt még egy fél csomag szárított élesztő, ezt is beletettem, de alapjaiban 500 g liszthez elég egy csomag!

P a r a d i c s o m s z ó s z
400 g paradicsom
só, durvára tört bors, bazsalikom
70 g sűrített paradicsom (rájöttem, hogy nem lesz elég az itthoni egész paradicsom)
1 evőkanál olívaolaj

A tésztához kimérem a liszteket, elkeverem benne az élesztőt és a sót. Beleöntöm a háromnegyed rész vizet, jöhet bele az olívaolaj és összeállítom a tésztát, jól átgyúrom. Duplájára kelesztem.

A házi paradicsomszószhoz 5-6 paradicsomot negyedeltem, olívaolajon lepirítottam, pároltam, kicsit szétfőztem, majd ízesítettem (só, bors, bazsalikom). Aztán rájöttem, hogy kevés lesz és tettem hozzá egy kis konzerv sűrített paradicsomot – olyan fácánosat.

Előmelegítem a sütőt 250 fokra. A tésztát 4 részre osztom, gömbölyítem őket és lisztezett felületen 5 percig pihentetem. Kinyújtom, majd rákenem a pariszószt és az aktuális hűtőtartalomnak megfelelő feltétet. A sütő alján – közvetlenül a legalján – 10-12-15 perc alatt megsütöm. A végén rákapcsoltam a légkeverést (1-2 perc), hogy megpiruljon.