Karamellizált, fordított almatorta (Tarte Tatin)

omlós tésztából készült sütemények, torta

Az egyik német tévécsatornán láttunk párommal egy francia vadászokról szóló riportfilmet, amiben az egyik vadász felesége készítette a vadászat utáni vacsorát vagy 15 férfinak. Desszertként háziasszonyunk, ezzel a tortával állt elő, hát leesett az állunk, hogy most komolyan ezt teszi 15 éhes férfi elé!? Napokig emlegettük ezt a jelenetet, mindaddig, amíg el nem készítettem itthon. Ugyanis ebből a tortából bőven elég egy szelet, egyszerűen annyira kielégíti az édes íz utáni vágyunkat.

Az egyik magyarázat szerint azért hívják fordított almatortának, mert a Tatin nővérek véletlenül elejtették a tortát és fordítva esett le, majd úgy tették vissza a formába. Egy másik eset szerint elfelejtették a torta sorrendjét, így került az aljára az alma, a tetejére pedig a tészta. Mindenesetre bárhogy is legyen, én nagyon köszönöm nekik így utólag!

image
image

Karamellizált, fordított almatorta (Tarte Tatin)

25-26 cm-es piteformához

Hozzávalók a tésztához
180 g liszt
15 g porcukor
1 egész tojás 
1 evőkanál hideg víz ~ 10 ml
100 g hideg vaj

Töltelék
4 db alma (meghámozom, négybe vágom, kívágom a magházukat, majd vékony szeletekre vágom – kb negyedelem a negyedét) 
50 g vaj
100 g kristálycukor

Elkészítem a tésztát. A lisztet a hideg vajjal elmorzsolom. Elkeverem benne a porcukrot és a tojással plussz a hideg vízzel tésztává gyúrom. Frissentartó fóliába csomagolom és hűtőbe teszem 30 percre, amíg az almákkal babrálok.

Az almákkal kezdek, elkészítem őket. Meghámozom, négybe vágom, kívágom a magházukat, majd vékony szeletekre vágom – kb negyedelem a negyedétA vajat megolvasztom egy nagyobb lábasban, majd beleszórom a cukrot. Karamellizálom közepesnél kicsit magasabb hőfokon. Hólyagosodni fog,  folyamatosan kevergetem, amíg karamell színe nem lesz. Nem várom meg, amíg nyúlósodik, hanem ha már tényleg karamell színű, óvatosan (mert kicsit serceg, ha hirtelen) beleteszem az almaszeleteket. Elkeverem benne az összes almát. Megvárom amíg levet enged, néha megkeverem. Addig főzöm, amíg visszatér az eredeti karamelles állapotához, tehát magyarul  lefőzöm róla az alma által engedett levet. Ekkor már csak néha kell bele-belekeverni. Ha összeesett az alma, kicsit szét is esett, kicsit sűrűbb a leve és tisztára úgy néz ki, mint egy barack, akkor JÓ. (Ez az elejétől kezdve kb 25 – 30 perc) Piteforma aljára pakolom, eloszlatom.

Sütés. 190 fokra bekapcsolom (alsó-felső) a sütőt. Kiveszem a hűtőből a tésztát. Kinyújtom piteforma nagyságúra és ráillesztem a karamellizált alma tetejére. 190 fokon 25 percig sütöm. Sütés után kifordítom a formából. Ha marad alma a formában kanállal kiszedem és a tetejére rakom.

image
image
Hírdetés

Almás cobbler

Egyéb

Ahogy kistesóm mondaná: bébikönnyű.. Ezzel a szóval tudnám leginkább jellemezni az elkészítését ennek az igazán fincsi süteménynek! Gyümölcsös is, lédús is, a tészta is kiváló és mindezek mellett tényleg bámulatosan nehéz lenne elrontani. 

image

Hozzávalók 15 cm-es piteformához:

almás rész:

  • 4 db alma (meghámoztam, kivágtam a magházujat, felszeleteltem)
  • 40 g cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • a forma kivajazásához szükséges vaj/margarin
  • pár csepp citromlé
  • mazsola

Az almaszeleteket összekeverem a cukrokkal, majd a kivajazott sütőedényben eloszlatom őket. Citrom levével megcsurgatom picit, mazsolát szórok rá. Alufóliával lefedve 190 fokos sütőben 40 percig sütöm.

image

a tésztát részhez:

  • 120 g liszt
  • 20 g cukor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 50 g vaj/margarin
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál tejszín 

Érdemes a tésztát akkor elkezdeni, amikor az alma már majdnem kész.

A lisztet tálba szitálom, majd belemérem a cukrot, a sütőport majd a sót. A vajjal/margarinnal elmorzsolom. Majd a tojást és a tejszínt is hozzáadom, tésztává állítom össze. 

Ha az alma megsült rákanalazom a tésztát, hogy nagyjából mindenhova jusson a halmocskákból. Az alufóliára már nem lesz szükség. További 35 percig sütöm 190 fokon. 

image

 

image

Ha tetszett a bejegyzésem Facebook oldalam ide kattintva elérhető! 🙂 Jó sütögetést! 

Mini galette kosárkák

omlós tésztából készült sütemények

Szinte gyümölcs az egész süti, ami valljuk be, így az ünnepek után tiszta üdítő! Cukrot is alig tettem bele.. Kivéve egy csomag vaníliás cukrot, na meg persze a baracklekvárral való megkenést és a konzerv barack cukortartalmát. Ezen apró bocsánatos bűnök mellet amúgy egy igazán kímélő fogás! 😀

Szóval a tésztája egy alap galette recept:

  • 220 g liszt
  • 50 ml víz
  • 1 tojás + a kenéshez
  • 1 evőkanál = 20 g porcukor 
  • 100 g vaj/margarin
  • vanília aroma
  • csipet só

A liszt és a porcukor elegyében elmorzsolom a vajat/margarint, majd hozzáadom a vizet, a tojást és a többi apróságot, majd gyorsan összegyúrom. Ugye tök egyszerű!?

Folpackba csomagolom. Hűtőbe teszem fél órára, én ma délutánra is itthon hagytam.. Szóval ártani nem árt a tésztának.

image

Kinyújtom kb fél cm-1 cm közti vastagra, majd nagy pohárral kiszaggatom. A kiszaggatott részt nagyobbra nyújtom és megtöltöm. Töltelékem fahéjas dínsztelt alma, konzerv barack, baracklekvár, mazsola, citrom pár csepp leve, vaníliás cukor, aszalt barack. Minden kosárka más lett! 🙂 A kiszaggatásból maradt tésztát visszatettem a hűtőbe, majd egy nagy galette készült belőle.

A felhajtott teszta részt tojással kentem meg.

190 fokos sütőben 30 perc alatt megsült. 

image

image

image

image

image

image

Almás-mazsolás pite

omlós tésztából készült sütemények

Szintén egy hipp-hopp kész konyhai mutatványt hoztam. A tésztája már ismerős lesz, ugyanis galette tésztából készült, csak a forma és a gyümölcs más, ami már az őszi felhozatalnak megfelelő.

Szóval tökre ugyanaz, ám kétséget kizáróan megunhatatlan!!!

image

Tehát a tészta:

  • 220 g liszt
  • 100 g vaj
  • 1 ek. porcukor
  • 1 csipet só
  • 1 tojás 
  • 50 ml víz

A lisztet a vajjal és a porcukorral, sóval összemorzsoljuk majd hozzáadjuk a vizet és a tojást. Gyorsan kell dolgozni, ugy lesz klassz a tészta! Miután összeállt hűtőbe bedobjuk fél órára. Egy kis kókuszgolyó nagyságú darabot hagytam a kinyújtott tészta mellett, amit a végére rátépkedtem a gyümölcsre. Majd kinyújtjuk a pite formának megfelelő méretűre úgy, hogy a szélein is legyen tészta. 

Az almát (vagy bármilyen évszaknak megfelelő gyümölcsöt) meghámozunk, negyedeljük, felszeleteljük. Én odatettem egy kicsit a tűzre cukorral, fahéjjal megdinszteltem. Hagytam egy kicsit levet engedni. (A levét én nem tettem rá, hogy ne tocsogjon a pite.)

A mazsolát és a reszelt citromhéjat sose hagyom ki, plussz vaníliás cukrot szórok rá!

image

 

A sütés előtti állapot!

190 fokon 40 perc alatt szépre és igazán finomra sütöm! Jaj de nagy kedvenc!!!

image

Ugye milyen gyönyörű? Igazi szerelem! 🙂