Francia mákos

Csupa finom karácsony!, desszert

Ó a rég áhított, kedvelt, szeretett francia mákos, ami nosztalgikus köddel repít vissza cukrász sulis gyakorlataim színhelyére, egy egri cukrászdába, ahol a széleket csillogó szemmel majszoltuk. Lassan másfél éve végeztem a sulival és már akkor is talán egy éve terveztem megmutatni ezt az isteni költeményt.

Reklámok

Mézes lapok és főzött, habos vaníliás könnyed vajkrém öleli körül a szaftos, puha, egész mákszemekkel kevert piskótát, a tetején vékony krémrétegen karamellizált dió-mandula páros terül.
Hm.. ugye-ugye jól hangzik?

Szerintem is és a család szerint is, mert azzal a megadott nagy tepsis adaggal már huszonnyolcadikára nyoma sem volt, pedig idén nem ünnepeltük a karácsonyt nagy családi körben, bááár küldtünk belőle a családnak szó, ami szó. Lényeg, hogy finom és szívből ajánlom.



Mert a Titanium Chef Baker XL körülbelül mindent megcsinál helyettem, beépített mérlege a tálban kimeri az alapanyagokat, plusz a keverés/dagasztás/habverés idejét is méri, ami plusz szuper, mert így már azt is meg tudom osztani, hogy körülbelül hány percig érdemes dagasztani a tésztát, vagy felverni a habot, ami az állag mellett szintén egy jó iránymutató adat. A gép teteje 8 választható színben cserélhető, így minden konyhához megtalálhatjuk a számunkra tökéletes árnyalatot.

Francia mákos elkészítése lépésről lépésre

Hozzávalók egy 28×32 cm-es adaghoz

Mézes lapok
150 g teljes kiőrlésű rozsliszt
150 g BL55 búzafinomliszt
1 csipet só
1 kávéskanál szódabikarbóna
100 g porcukor
1 evőkanál méz
70 g vaj / margarin
2 egész tojás

Krém
3 tojássárgája
150 g kristálycukor
1 csipet só
80 g vaníliás pudingpor
700 ml tej
+ 100 g porcukor
250 g vaj / margarin vagy keverve

Reklámok

Mákos piskóta
6 tojás
150 g kristálycukor
120 g BL55 búzafinomliszt
30 g teljes kiőrlésű rozsliszt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
4 evőkanál víz
50 ml olaj
100 g egész mák

Diós, mandulás grillázs
100 g szeletelt mandula
60-70 g dió
80 g kristálycukor
1 óriási csipet só
1 evőkanál vaj

Reklámok

A mézes lapokhoz a liszteket a porcukorral, a csipet sóval, az 1 kk. szódabikarbónával elkeverjük. A mézet a vajjal / margarinnal összemelegítjük, majd két tojással együtt a lisztes részhez öntjük a robotgép táljába és a krémkeverő karral összeállítjuk a tésztát. Egyenlő arányban kettéosztjuk és hűtőbe tesszük 30 percre pihenni. Lisztezett deszkán kb 28×32 cm-esre nyújtjuk és szilikonos sütőpapírral az alján, egy tepsinek a hátán 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 10-15 perc alatt egyenként megsütjük.

A krémhez a sárgáját kikeverjük a kristálycukorral, felöntjük a tej háromnegyed részével. A maradék tejben elkeverjük a pudingport, majd habverővel folyamatosan kevergetve besűrítjük. Spatulával kikaparjuk egy tiszta tepsire és közvetlenül a felszínére frisseltartó fóliát simítunk és hűlni hagyjuk. Közben vegyük ki a vajat / margarint a hűtőből, hogy kellően puha legyen, mire kihűl a puding.

A mákos piskótához a tojásokat kettéválasztjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (alsó-felső). A sárgáját a robotgép táljában habosra keverjük 100 g kristálycukorral, a vaníliás cukorral, a csipet sóval, hozzáadjuk a vizet, hozzácsurgatjuk az olajat, végül hozzáadjuk a mákot. A masszát kitesszük egy nagy keverőtálba. A robotgép tálját elmossuk, jöhetnek bele a tojásfehérjék, a maradék 50 g kristálycukorral és közepesen kemény habbá verjük. A liszteket elkeverjük a sütőporral és a három részt óvatosan, fakanállal összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsire kenjük és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. 

Reklámok

Ha a krém kihűlt, a robotgép habverő karjával a puha vajat / margarint habosra keverjük az átszitált porcukorral 5-6 perc alatt, többször átkeverve, majd apránként hozzáadjuk a pudingot. A krémet 2 részre osztjuk, nekem 638 g lett egy rész. Az összeállítását az egyik mézes lappal kezdjük, megkenjük a krém felével, jöhet rá a mákos piskóta, a krém másik fele (de 2 evőkanálnyit hagyjunk a teteje megkenéséhez) rá a mézes lap és a maradék krém.

A diós-mandulás grillázshoz a vaj kivételével mindent elkezdünk tűzhelyen karamellizálni, majd amikor már szép borostyán sárga, hozzákeverjük a vajat és hagyjuk összeforrni. Hogyha már egynemű kikaparjuk egy sütőpapírozott tálcára és hűlni hagyjuk, majd összetörjük nyújtófával és a sütemény tetejére szórjuk, kicsit bele is nyomkodjuk. A süteményt hűtőbe tesszük és érdemes csak másnap felvágni, hogy jól összeérjen az íze. Másnap 8 x 4 cm-es szeletekre vágtam.

Reklámok

A bejegyzést a Kenwood támogatta.


Reklámok

Tejszínes kávétorta – cukrász vizsgatortám

Cukrásztanonc-fejezetek, torta

Levizsgáztunk gyakorlatból.

H u r r á .

Hát ezen a napon is túl vagyunk!
Amikor 2 évvel ezelőtt beiratkoztam és kiszámolatm, hogy 2020-ra lesz papírom, baromi távolinak tűnt. Elképzelhetetlenül távolinak. Komolyan! És most itt vagyok, 2020 májusában, hátam mögött a gyakorlati vizsgával. Hihetetlen. Sokan kértétek, hogy írjak a suliról, a vizsgáról. Jöjjön hát pár szó az oktatásomról.


Először is, én egy 2 éves, államilag támogatott felnőttoktatásra jártam, tehát a suli ingyenes volt. Nem mindegy, hogy felnőttoktatásról, vagy felnőttképzésről beszélünk, mert míg az első ingyenes, az utóbbiak a fizetős kategóriába tartoznak, bár kész vagy vele kb 6-8 hónap alatt. Mindkettő OKJ-s végzettséget ad. Annak idején (2018 szeptemberében) ebbe nagyon belemerültem, remélem nem beszélek hülyeségeket, mert azóta lehet változtattak valamin, akkor az infóm sajnos már elavult.

Egy kereskedelmi és vendéglátóipari középsuliba jártam, ahol az első évben hetente egyszer elméleti oktatás folyt, délutántól kora estébe nyúlóan, kéthetente pedig, szintúgy este, egy hosszú gyakorlat, azaz a suli tanműhelyében sütöttük le az elméleti cukiórán átbeszélt süteményeket, készítményeket. Ezekről az alkalmakról készültek a blogom CUKRÁSZSULIS FEJEZETEK részei. A sulis gyakorlat mellett választani kellett egy cukrászdát (csak olyat választhattál, ahol mestercukrász dolgozik és a sulival szerződésben áll, vagy valami ilyesmi). Kaptam egy listát a választható cukrászdákról és szimpi-nemszimpi, vagy hol fogadnak szívesen – hol nem alapon dönthettem, hogy hol szeretném a kötelező külső gyakorlati óráim ledolgozni, ami az első évben heti 12 órát, a második évben 16 órát jelentett, mert hát közben megemelték. Ezért járt havonta egyszer egy kis ösztöndíj, ami kb egy heti, két személyes bevásárlásra elegendő volt. A második évben már nem volt belső, sulis műhelygyakorlatunk, csak a 16 óra cukrászda és heti 1 elméleti oktatás. Ezen kívül, hogy nyáron se unatkozzunk, külső nyári gyakorlatot is előírtak. Hú de erre az óraszámra már nem emlékszem, talán valami 120 óra?! Nagyvonalakban ennyi a száraz infó.

klasszikus piskóta recept

A klasszikus piskóta elkészítését az alábbi videóban láthatjátok, KÖVESSETEK a YouTube csatornámon is!✨



Gyakorlati vizsgánk

Meglepően flottul ment! Élveztem! Bár, megjegyzem, nagyon izgultam. Csak úgy remegett a kezem, amikor fel kellett vágnom a tortám a vizsgáztatók előtt. Nagyon izgulós vagyok, hát ez van. Általánosban utáltam felelni, mert mindig elsírtam magam, ezért a tanárok annó már nem is küszködtek a feleltetésemmel. Csak az általános iskolás biológia tanárom nem volt erre tekintettel, mert ő előszeretettel hívott ki és ha tudtam, ha nem, mindig sírás lett a vége. Leblokkoltam és sírtam. Ne kérdezzétek a pszichológiai hátterét, valami óriási önbizalomhiányban gyökerezett a sztori, viszont mára kikupáltam ezt a sírásos hülyeségem és ezért vagyok magamra pl a workshopok miatt baromi büszke, hogy már ki merek állni emberek elé, elétek és oktatni, tanítani, elmondani a gyakorlat során szerzett tapasztalataimat. Ez az egész blog nekem nagyon terápiás és ez most komoly, de visszakanyarodva becsukom kis lelkem ajtaját és folytatom a vizsgasztoritellinget. Vírushelyzet, 1,5 méter távolság, maszk és kesztyűosztás, suliba belépésnél a kezedre nyomták (ők!) a kézfertőtlenítőt, tehát tényleg le a kalappal, ekkora felkészültségre egyáltalán nem számítottam. Öltözőbe hármasával lehetett bemenni, szóval biztos nagyon sok munkájuk és túlórájuk volt/van benne a tanároknak. Respect! A sulinak 2 cukrász, 1 szakács, és 1 pék tanműhelye van. Extra jófejség volt például az is, hogy minden teremhez külön mosogató személyzet segítette a munkánk. Ezért örök hála! A pékben volt a vizsga végén az értékelés, én a szakács műhelyben dolgoztam, ami a legnagyobb és csak 4-en voltunk bent és igazi felüdülés volt ott dolgozni, mert kilépve a 1,5 négyzetméteres panel konyhából végre elfértem! Odaálltam a pultomhoz, amire már minden (tálak, csillagcső, papírozott sütőlemez, digitális mérleg, spatulák, habverő, robotgép is jutott mindenkinek – tényleg rendben volt nagyon) ki volt készítve, kihúztuk névsor szerint a tételeket: 11-est húztam, ami egyébként semmit sem mondott, szerencsére alá volt írva az elkészíteni való.

11. tétel
– 250 g Kakaós pathé teasütemény (kevert omlós tészta)
– 16 szeletes Tejszínes kávétorta (világos piskóta felvert, főzött krém alapot tartalmazó, kávé ízesítésű tejszínhabkrém krém)
– 2 adag gyümölcsös ízesítésű pohárkrém (főzött vanília krém, vegyes gyümölcsök, tetszőlegesen választott díszítőanyagok)
– 16 szeletes tejszínes kávétorta felhasználásával alkalmi dísztorta

Kiélveztem minden pillanatát. Kaptunk a tételszámunk szerint egy tálcát, amin már a nagyjából kimért alapanyagok sorakoztak és egy kinyomtatott A4-es lapot, amin a receptek anyaghányadai szerepeltek. Amint elkezdtem, bekapcsoltam a slow gombom és Hanna ezt élvezd! felkiáltással tettem-vettem. Nem siettem, nem sürgettem magam, végtére is, ez az utolsó alkalom, hogy én máshol sütök és ki tudom próbálni magam nem otthoni környezetben.

Tejszínes kávétorta

Hozzávalók 16 szeletes tortához (23-24 cm)

Világos felvert, piskóta
7 tojás
140 g kristálycukor
150-155 g búzaliszt (140 helyett)
1 teáskanál sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
sóért nem szaladgáltam összevissza a hatvanharmadik terembe, mint a mérgezett egér, de szívem szerint tettem volna egy óriási csipetet

Először a tortalapnak ugrottam neki, mert nyilván számított az idő, a tanárok sem és mi sem akartunk este 8-ig ott lenni. Elkészítettem a világos piskóta felvertet a kapott anyaghányad szerinti recephez képest + 15 g liszttel és egy kis sütőporral, biztos, ami biztos alapon, mert úgy tanultuk az első évben cukigyakorlaton, hogy 1 tojáshoz 23 g lisztet tegyünk. Jó az 161 grammra jött volna ki, de belekalkulálva azt, hogy tejszínes a torta és ha nagyon nehéz a piskóta kinyomja oldalt a krémet, á mondom elég a 150-155 g. Az előre elkészített papírozott lemezen, előre megrajzolt 3 tortakör is szerepelt, amire csak elosztottam a tésztát, kikentem és mehetett is a felmelegített sütőbe. Gyönyörű piskótáim lettek, hála az égnek, így tudtam jó magas tortát építeni belőle! Amíg sült a piskóta, lefőztem hozzá a krémet, mert annak hűlnie kellett.

Tejszínes-kávés töltelék
300 ml víz
100 ml kávé
150 g kristálycukor
30 g krémpor (= vaníliás pudingpor)
400 ml növényi (😅😡) tejszín

Zárójel: eme krém mennyiség szerintem kb 1,5-szörös tortának felel meg, baromi sok maradt belőle.

Kimértem a vizet, beleöntöttem a másik teremben összeszedett, előre odakészített, lefőzött (vagy instant?! – már sose derül ki, nem kóstoltam, de elég illatos, erős volt, szóval sanszos, hogy főzött volt) kávét. A pudingport a kimért folyadékból egy kicsivel kikevertem. A többit feltettem egy gyorsforralóban a tűzre. Nem bonyolítom, basszus főztem egy pudingot, majd átkapartam egy fém tálba hűlni. Oké. Amint kihűltek a piskótáim, körbevágtam őket az odakészített piskótakarikával. Majd mentem az anti-tejszínért és felvertem. Basszus, ez a hulala brutál, olyan taft lesz az egész, mint a hajhab, vagy a borotvahab, amit apukám apcán látok mindig. Szóval brutális ez a hulala, komolyan.. mi az isten lehet benne, csak kerekedett a szemem. Na mindegy, ez volt, ezt kell szeretni elfogadni. Fogtam a kávés pudingot és, mert nem takartam le közvetlenül frissentartó fóliával és kicsit bőrős lett, átmentem rajta habverővel, jól kihabosítottam, amennyire tudtam összezúztam a darabkákat benne, majd az antitejszínt fokozatotsan és óvatosan hozzákevertem. Egyébként finom lett, komolyan. Most szörnyű, hogy ezt mondom, de ez a kávés tejszínhabkrém brutál finom! Nyilván rendes, tehénből eredeztethető tejszínnel képzelem el az itthoni megvalósítását, de értitek, szóval FINOM! Ezért is szerettem volna megosztani a receptjét, mert simán elkészíteném még egyszer minden gondolkodás nélkül! Na, oké, betöltöttem a tortát a keretbe, betettem a hűtőbe dermedni.

“Gyümölcs ízesítésű pohárkrém”

Megcsináltam a pudingot a szenzációs gyümölcsös pohárkrémhez, amit később szintén antitejszín hulala barátunkkal lazítottam. Ezt gyorsan összedobtam, a gyümölcskehely oldalára konzi barackot vágtam, a tetejére, díszítés gyanánt pedig pici kis kocka gyümiket. Jó, erről annyit, hogy szerintem ez mindenképpen egy gusztustalan édesség. Sosem pazarolnék rá egyetlen egy árva felhasználható kalóriát sem a napomból, sajnálom. Nem is törődtem nagyon vele, betöltöttem und tschüss.

Kakaós pathé

Na ez egy nagy kérdőjel, mert az előző héten gyakorlásképp készítettem itthon vaníliás pathét és az jól sikerült. Bár b@zi vagyok, már bocsánat, mert a tortából kiindulva, megnézhettem volna a blogomon lévő receptet és azt kellett volna lesütni, nem azt, amit a lapon látok. Megint naiv voltam, de hát ki gondolná, hogy azzal valami nem ok?! Jaj mondjuk még jegyet nem kaptunk, nem kellene ennyire nyíltan negatívkodnom. Lehet, hogy nem. A zördög nem alszik. Szóval lágy lett a tészta és nem maradt meg benne a csillagcső mintája. Aztán az értékelésnél a vizsgabiztos valami olyasmit magyarázott, hogy hát a kakaó súlyát le kellett volna vonnom a lisztből, amit már akkor sem értettem, hogy most miii?! Hát akkor mi az isten van a papíron, hogyha nekünk ott még kivonni, hozzáadni kell!? Meg.. utólag jutott eszembem hogyha lágy volt a tésztám, akkor.. ha a kakaó súlyát még elveszem a lisztből, na akkor mi lett volna a lemezen!? Egy szétfolyt placcs. Na, szóval nem tudom hova tenni, tény, hogy nem sikerült jól és próbasütést sem végeztem, amivel megelőzhettem volna ezt az egész problematikát.
Jogos a kritika. Aláírom. Elismerem, hogy én vagyok a hibás, mert én csináltam a sütit, végtére is, szar receptből is süthettem volna jót, kellő odafigyeléssel. Oké. Csak ez a belemagyarázkodás a halálom.

Viszont a tortára annál inkább odafigyeltem: nagyon szép éle lett. Kis tökéleteske. Osztályfőnök meg is jegyezte felvágásnál, hogy látszik, hogy a cukrászdába sok tortát töltöttem. Hááát az úgy konkrétan pontosan nem látszik. Jaj de röhögtem belül.

Sajnos nem.

A tortán csak az én szenvedélyem, tudni akarásom és itthoni gyakorlásom látszik. Ez a színtiszta igazság és ezért voltam rá ott, a vizsgáztató tanárok előtt állva: büszke. És most ezt olyan hülye leírni, mert tiszta negatívan hangzik, hogy büszke vagyok a munkámra, ami közvetve jelenti azt is, hogy magamra.

DE! miért is ne lehetnénk magunkra büszkék? Ki, ha nem mi magunk?! Igen is, ünnepeljük meg a sikereinket, éljük meg őket, legyünk büszkék arra, amit nap, mint nap elérünk, véghez viszünk, legyen az akár egy elolvasott könyv, kitakarított fürdőszoba, éves adóbevallás vagy egy rég tervezett és tologatott To do listán szereplő elem! Mert basszus, ebből áll az élet, így kapják a mindennapok a csoda jelzőt a szürke helyett! Hú, ezt nagyon Carrie Bradshawban nyomtam.


Ha kipróbáltátok a receptet, nagy örömmel veszem, ha megosztjátok velem Instagramon, a #smuczerhanna_recept keresőcímke és a @smuczer.hanna oldalam bejelölésével, így tuti nem vesztem szem elől őket! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon szépen köszönöm, ha nyomsz rá egy kedvelés gombot!
PATREON oldalamon keresztül pedig támogatni tudsz, ha szereted, amit csinálok! 


Gyúrt omlós tészták: fehér linzer

Csupa finom karácsony!, Cukrásztanonc-fejezetek, húsvét, omlós tésztából készült sütemények

Egy kis gyakorlás becsúszott mára is, úgynevezett fehér linzereket készítettem. Fehér, mert tojássárgája hozzáadása nélkül készül (így porhanyósabb, omlósabb tésztát kapok), csak a tökéletes 3:2:1 aránybanliszt, zsiradék, porcukor – és a járulékos anyagok úgy, mint jelen esetben nálam a só, a citromhéjas & vaníliás porcukrom és egy kis leheletnyi fahéj!

L I N Z E R – ” T I T K O K “

-Nem elírás, vagy kifelejtés, tésztám valóban nem tartalmaz semmiféle kémiai lazítóanyagot (sütőpor, szódabikarbóna). Omlósságát az biztosítja, ha hideg kézzel, gyorsan összemorzsoljuk a lisztet a zsiradékkal, ekkor a zsiradék körülöleli a lisztszemcséket és sütés közben ez lisztszemet körülölelő burok fog kitágulni, ettől válik porhanyós és morzsalékossá. Pusztán akkor érdemes használnunk, hogyha rögtön puha linzerkéket szertnénk, illetve ha kisebb zsiradéktartalmú tésztával dolgozunk.
– Közepes sikértulajdonságú lisztet használjunk, a BL55 búzafinomliszt tökéletes erre a célra.
– Kizárólag porcukorral készül.

A zsiradék legyen hideg, sőt én még a lisztet és a porcukrot is kivittem a hideg kamrába a tészta összeállítása előtt
– ha a zsiradék vaj a termék tovább lesz friss, mintha margarinnal dolgoznánk és a tészta hozzávalóinak aránya 3:2:1 (3 rész liszt, 2 rész vaj és 1 rész porcukor)
– hogyha disznózsírral dolgozunk, az arányok 3(liszt):1,4(disznózsír):1(porcukor)-re változnak, mert a disznózsír nem tartalmaz folyadékot, 100%-a zsír
– legjobb keverni a zsiradékokat: Így lesz tökéletes a linzered! receptemben.

A tojássárgája elzsírosítja a tésztát, lecitintartalma megakadályozza a zsiradékszemcsék szétválását, hozzáadásával kevésbé lesz omlós, morzsalékos. A sárga linzernél inkább színező tulajdonsága miatt alkalmazzák.

A cukrászat állományuk szerint 3 tésztafajtát különböztet meg:
– képlékeny tésztákat – pl. élesztős tészták: briós, túrós batyu, fonott kalács
– habos tésztákat – pl. felvert tészták
– morzsalékos tésztákat – omlós tészták, tehát a linzerfélék

Az omlós tésztákon belül pedig 2 kategóriát találunk:
– kevert omlós tésztákat (néró, pathé, gyümölcskenyér)
– gyúrt omlós tésztákat, amik járulékos anyagtartalmuk szerint lehetnek:
sárga linzer: tojássárgájával dúsított
barnalinzer: darált olajos magvakat tartalmaz
angol linzer: sült tojássárgájával spékelt
kakaós linzer: 1000g liszthez 50g kakaópor – levonjuk a liszt súlyából 
fehér linzer: nem tartalmaz tojást
sós linzer (pl. nehéz sós teasütemény)

Ezer bocsánat a dús információ túlzott szárazanyag-tartalma miatt, de ami engem illet, szeretem redszerben áttekinteni a tanultakat. Tehát linzerünk a morzsalékos, omlós tészták , ezen belül pedig a gyúrt omlós tésztákhoz tartozik.

Gyúrt omlós tészták: fehér linzer

Hozzávalók 20 darabhoz
7,5 cm átmérőjű és 6 mm vastag

600 g liszt (BL55 búzafinomliszt)
400 g margarin
200g porcukor
leheletnyi fahéj
citromhéj & vaníliás porcukor
óriási csipet só
A tetejére: darált dió, tojásfehérje

Tankönyv szerint a tojás nélkül készült fehér linzerhez illik kémiai lazítóanyagot hozzáadni (~1,5-2 kávéskanál 600 g liszthez), hogy rögtön puha legyen, de mivel én csak pár nap múlva fogom betölteni, így nem használtam, mert ez idő alatt a levegő nedvességtartalma révén és a beletöltött lekvár hatására megpuhul. Addig pedig a hideg kamrában vígan elcsücsülgetnek.

1. A tészta összeállítása. Kimérem és átszitálom a lisztet. Elkeverem benne a sót, a fahéjat és a citromhéjas & vaníliás porcukrot.  A zsiradékot apró darabokban beleszeletelem, majd az egészet először összemorzsolom, majd gyorsan és intenzíven összegyúrom. A tészta minél kevesebbet érintkezzen a kezemmel, különben megég/leég (ha az ujjaim között elfolyik a zsiradék) és az olvadt zsiradék sütés közben kifolyik, a tésztánk összeugrik.

Téglalap alakúra formázom, frissentartó fóliával letakarom és beteszem a hűtőbe, hogy visszadermedjen benne a zsiradék minimum 30 percre, de legjobb hogyha pihen 1 éjszakát. Mondjuk nálam most nem volt éjszakázás.

2. Nyújtás, kiszúrás. Pihentetés után kicsit átgyúrom a tésztát, hogy könnyebben formázható legyen, majd kinyújtom kb 6 mm vastagságúra, kiszaggatom, sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Előmelegítem a sütőt 180 fokra.

3. Sütés. Függ a linzerek nagyságától, hogyha kisebb a kiszúró, hamarabb 7-9 perc alatt átsülnek. 180 fokra előmelegített sütőben 12-13 perc. A tapasztalat azt mutatja, hogy az első tepsi lassabban sül. Ha még kicsit puha, amikor kiveszem a sütőből, de már elég szilárd ahhoz hogy rácsra tegyem, akkor jó. Hogyha a széleit véletlenül megkapattuk volna, gyorsan szedjük le a tepsiről, mert miután kivettük a sütőből, a forró tepsin a sütés még folytatódik tovább. Ugyanígy hogyha még puhának találnánk, de már nem merjük/akarjuk arra a pár másodpercre visszatenni, hagyjuk pár percig a forró tepsin, had süljön rajta tovább.

Minden cukrásziskolai gyakorlati napomhoz társítok bejegyzéseket, amiben az ott tanultakat és a recepteket összegzem, megtalálhatjátok őket  a CUKRÁSZ-FEJEZETEK menüre kattintva. Ide jönnek majd szépen sorban. A bejegyzések eddigi részei:

Cukrásztanonc-fejezetek 1. Egy eredetinek semmiképpen sem nevezhető Dobos-torta anya-apa szülinapjára
Cukrásztanonc-fejezetek 2. Gyúrt élesztős tészták: briós, túrós batyu gyakorlása
Cukrásztanonc-fejezetek 3. Csak egy tökéletes pozsonyi kifli recept