Tejszínes zöldborsókrémleves sajtos pirítóssal

Egyéb

Körülbelül 35-40 perc alatt már lehet is enni! Nagyon gyors vacsora vagy ebédötlet és nem mellesleg isteni finom, krémes és pont ilyen hideg téli estékre, napokra való, mint a mai. Teljesen felmelegít.

Tejszínes zöldborsókrémleves sajtos pirítóssal

Hozzávalók 2 főre

1 kis/közepes fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
400 g zöldborsó (nálam mindig fagyasztott van)
2 evőkanál ~ 15-20 g vaj
1 kisebb krumpli
200 ml tejszín
kenyér + sajt a pirítóshoz

A vajat megolvasztom, majd megdinsztelem rajta a felaprított hagymát. Belenyomom a fokhagymát is. Hozzáadom a fagyasztott borsót is és a meghámozott, majd apróra vágott krumplit. Kicsit pirítom, majd felengedem kb. 500 ml vízzel. Ha már puha, botmixerrel összeturmixolom. Belecsurgatom a tejszínt, elkeverem, összerottyantom. Sajtot reszelek a kenyérre, sütőbe vagy a pirítósba teszem, rápirítom és ezzel tálalom.

Ilyen finomat még nem ettél: sajtos-túrós harangocskák

pogácsák & sósságok

Mutatok egy szuper sós aprósütit, amit a túró tesz igazán különlegessé és eszméletlen puhává. Elöljáróban csak kb 50 darabkát sütöttem, viszont annyira kapós… kevés lesz az ünnepekre, már most látom!

Tetszik benne, hogy bármilyen kiszúróval működik, én most karácsonyi kiscsengőt szúrtam ki a tésztából, ami szerintem nagyon mutatós lett.

Összehasonlítva egy sima sajtos rúddal teljesen más ízvilágot kölcsönöz neki az az egyetlen hozzávaló, a túró. Tényleg sokkal puhább, levelesebb lesz a tészta, ahogy a képen látszik és az íze is teljesen passzol bele, szóval isteni! Persze a sajtos rudat is imádom.. :)

Reklámok

Sajtos-túrós harangocskák

Hozzávalók kb 50 db-hoz

250 g liszt
250 g vaj/margarin
250 tehéntúró
2 teáskanál só
1 tojás (+1 a lekenéshez)
reszelt sajt vagy köménymag

A lisztet a vajjal/margarinnal elmorzsolom. Hozzáadom a sót és a túrót is elmorzsolom és eloszlatom benne. Végül 1 tojással összeállítom. Hűtőbe teszem 30 percre. Lisztezett felületen kinyújtom és kiszúrom a formával, majd a maradék tésztát újra összegyúrom és kinyújtom. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom őket, lekenem kicsit felvert egész tojással, kicsit megsózom (elhagyható), majd megszórom reszelt sajttal vagy köménymaggal. Előmelegített sütőben 200 fokon 18-19 perc alatt megsütöm.

image

30 perces sonkás-gombás penne

ebéd és vacsora ötletek

Ismét tészta! Biztos, hogy már nagyon sokszor leírtam, de hatalmas kedvenc nálunk a tésztakaja, amit mindig különböző variációkban készítünk el. A sajtszósz alapkellék, konyhánk biztos alkotóeleme, szóval szinte mindig ezzel sűrítjük be. Szoktuk variálni a tésztát gombával, vagy sonkával, vagy spenóttal, vagy csirkemellel, vagy másfajta tésztával, vagy olajos tonhallal, de fehérborral is készülhet, vagy fokhagymásan tejföllel és petrezselyemmel. Szóval variációk száma végtelen!

image

Hozzávalók 2 személyre:

  • 150 g szeletelt sonka
  • 150-200 g barna csiperke gomba
  • 150 g zöldborsó
  • 50 g reszelt sajt
  • 1 csomag sajtszósz, ami helyettesíthető reszelt sajttal – de kihagyható
  • 200 ml tejszín
  • 3 evőkanál húsleves alaplé – kihagyható
  • só, bors
  • Kb 150 g penne
  1. Kifőzöm a tésztát.
  2. A sonkát felcsíkozom, majd olajban aranysárgára lepirítom. A nagyobb gombákat négybe, a kisebbeket kettőbe vágom, majd hozzáteszem a sonkához. 
  3. Beleteszem a zöldborsót és puhára pirítom őket.
  4. (Közben pont húslevest készítettem és kicsit – 3 ek – felöntöttem vele, majd elfőztem a levét.)
  5. Végül felöntöm a tejszínnel, besűrítettem a sajtszósszal, majd a reszelt sajtot is hozzátettem. Összerottyantottam és beletettem a tésztát.
  6. Megszórhatom kis parmezánnal, vagy reszelt sajttal, amit a mikróban ráolvasztok tálalás előtt.

image

Ha szereted a gyors és egyszerű recepteket, látogass el Facebook oldalamra! :-)

Isteni házi lángos

ebéd és vacsora ötletek, kelt tészta

Itt a nyár, lassan teljesen megsülünk.. a strandszezon is kezdetét veszi, amivel együtt jár a lángosevés is! Vasárnap elmentünk a kutyákkal az erdőbe a “nagy körre” és amikor visszaértünk a miskolctapolcai parkhoz, megcsapott bennünket a lángos illata. Oké nem véletlen mert a barlangfürdő meg a strand is szinte egy helyen van, de az illat azért igencsak klassz volt. 

Szóval innen az ötlet. A strandos lángosok amúgy nekem túl nagyok és émelyítőek, már a felénél átadom másnak mindig, így a terv egy kisebb tésztaadag begyúrása volt, amiből kicsi lángoskákat készítek.

image

Isteni házi lángos

Hozzávalók kb 9 db lángoskához

T é s z t a
200 g liszt
10 g élesztő 
160 ml langyos tej
1 kávéskanál kristálycukor
1 teáskanál só

F e l t é t
2 gerezd fokhagyma 
olaj 
tejföl
sajt

Fokhagymás olaj
A fokhagymát összezúzom egy kis tálkába teszem, majd felöntöm annyi olajjal, amennyi ellepi. Mire kész a lángos, szuper fokhagymás olajat kapunk, amivel majd jól megkenjük a lángosunkat.

Tészta
A langyos tej negyedében elkeverem az 1 kk cukrot, majd belemorzsolom az élesztőt és felfuttatom. Kimérem a lisztet és a sót. Majd ha megkelt az élesztő hozzáöntöm a liszthez és dagasztani kezdem. A maradék tejet kis adagokban öntöm hozzá, amíg lágy tésztát kapok. Ha szükséges még hozzá tej, kicsit teszek hozzá. Konyharuhával letakarom és duplájára kelesztem. Lisztezett deszkán 10 gombócra szedem, a kezemmel széthúzgálom lángos formájúra – mondjuk biztos van erre profibb módszer is, de én csak ilyen mezei módon készítettem. Konyharuhával letakarom, majd 10 percig pihentetem.

Sütés
Közben kicsi, de magas falú edénybe annyi olajat öntök, hogy a leendő lángoskák lebegjenek majd rajta. Ha felforrósodott mehet bele az első páciens. Fokhagymás olajjal, tejföllel és reszelt sajttal fogyasztom. Jó étvágyat hozzá! 😊

A megunhatatlan bolognai pizza

kelt tészta, lepénykenyerek & pizzák

Nálunk örök klasszikus és a legegyszerűbb ebédötlet. Na persze idő az kell hozzá a tészta miatt, de nem vészes  és nagyon, de nagyon megéri azt a kis fáradozást, nem véletlenül készítem el kb. havonta. Hogyha bolognai spagetti az ebéd és mondjuk marad meg a szószból le szoktam fagyasztani aztán ha gyorsan kell valami az asztalra csak előkapom és már szinte kész is van belőle a pizza! Isteni!

A tészta receptje már sokszor felbukkant az oldalamon, jól bevált, imádjuk!

Reklámok

Bolognai pizza

pizzatepsiben 3 db, a sütő tepsijében 2 nagy pizzához

T é s z t a
500 g liszt
300 ml langyos víz
25 g friss élesztő
1 kávéskanál cukor
3 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál só

B o l o g n a i
500 g pulyka darált hús 
500 ml paradicsomszósz
oregánó, bazsalikom, só, bors
olívaolaj
mozzarella sajt
3 db paradicsom
sajt

Tészta
A langyos vízben elkeverem a cukrot, majd belemorzsolom az élesztőt, amit hagyok felfutni. Közben kimérem a lisztet, majd ha felfutott az élesztő az olívaolajjal együtt összeállítom a tésztát, dagasztom. Meleg helyen duplájára kelesztem.

Bolognai ragu
Kis olívaolajon megpirítom a húst, felöntöm egy kis vízzel, majd főzöm kb 15 percig. Hozzákeverem a paradicsomszószt és a bolognai alapot is. Kinyújtom a tésztát, eloszlatom rajta a húst, rászeletelem a paradicsomot, reszelek rá sajtot, majd rátépkedem a mozzarellát. 250 fokra előmelegített sütőben, a sütő legalsó rácsán, sütőpapírral bélelt vagy olajozott tepsin, 15 perc alatt megsütöm. Imádom! ☺

image