Életem második frankfurti levese

klasszikus kaják, levesek

Életem első frankfurti levesét (nem töröltem le, mert hozzám tartozik az a recept is, annak minden vegetás kis próbálkozásával együtt) szóval kis, 2 éves csúszással követi életem második frankfurti levese, ami anya távoktatási verziójának jócskán átalakított, már a saját ízvilágunkkal összekombinált fogása, amit a fagyóból elővett kovászos, telt gabonaízű házi, magvas zsemlékkel ettünk. Ennél nem kell több. Sohasem.

Reklámok

Szalonnás pörköltalappal készítettük zománcozott öntöttvas fazékban, hátaz az illat, majd az az íz, amikor az első forró kanállal a számhoz emeltem, finoman megfújogattam aztán végre megkóstoltam. Istenem, mellé pedig ott volt a házi zsemle! Szerintem zseniális volt, aki kitalálta a frankfurti leves ízkombinációját!


Frankfurti leves – betyár finom

Hozzávalók egy jókora 6 személyes adaghoz

2-3 evőkanál étolaj
250 g virsli
44 g szalonna + 1 jó ujjnyi szalonnabőr az íze miatt
650 g (4-5 közepes) krumpli
500 g (1/2 fej) kelkáposzta 
1 közepes fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1,5 teáskanál fűszerpaprika
1/2 teáskanál sűrített paradicsom
3 dl húsleves alaplé – lefagyasztottam a hétvégi levesezésből megmaradt levet
Fűszerek: só, frissen őrölt bors, 1 kávéskanál lestyán, 3 teáskanál majoranna, 1 púpos kávéskanál őrölt fűszerkömény
250-300 ml 20%-os tejföl
2 evőkanál liszt

Reklámok

Virsli, kelkáposzta előkészítése. Kis olajon lepirítom a felkarikázott virslit, kiveszem a lábasból és félreteszem. Egy nagyobb lábasban vizet forralok, majd amikor forr beleteszem a megmosott, ujjnyi csíkokra felszeletelt kelkáposztát. Torzsát előzetesen eltávolítom. 5-6 percig forralom, majd a víz háromnegyed részét leöntöttem róla, a maradékkal együtt majd a végén mehet a levesbe.

Pörköltalap. A szalonnát felkockázom, zsírjára pirítom, beleteszem a felaprított vöröshagymát, üvegesre párolom. Ha már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá 1 deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet.

Amikor már sűrűbb az alapunk, hozzáadom a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Sózom, borsozom, jöhet a lestyán, a majoranna és a fűszerkömény. Belekockázom a krumplit, felöntöm a húsleves alaplével, lefedve főzöm 7-10 percig, majd jöhet hozzá a kelkáposzta lével együtt.

Tejfölös habarás. Ha a krumpli nagyjából már puha, a lisztet csomómentesre keverem a tejföllel, majd hőkiegyenlítem: kiszedek a leves levéből egy keveset, majd elkeverem a tejfölös keverékkel, így folytatom, amíg felmelegszik a tejföl. Majd elkeverem a levesben, kicsit még hagyom főni, amíg durván összerottyan. Végül beleteszem a virslit.

Reklámok

Pihe-puha burgonyás pogácsa

húsvét, kelt tészta, pogácsák & sósságok

Tegnap esti csendéletem
Avagy amikor a betervezett kovászos, túrós pogácsa helyett életbe lép a “B-terv” mert a lelked erre a napra tartogatott túrója megadja magát, a reggel megetetett kovászod pedig még nem igazán aktív, viszont grammra pontosan (ha a héját kivonjuk!) annyi krumplid van itthon, hogy tökéletesen kivitelezhető belőle egy remélhetőleg pihepuha, már régóta áhított, burgonyás pogácsa.

Tegnap este bedagasztottam, hűtőben pihentettem egy éjszakát, most éppen akklimatizálódik, hozzászokik a szobahőhöz, aztán jönnek a hajtogatások, juj a kedvenc részem! Cukrász tankönyvünkben olvastam – jó mondjuk nem a pogácsával kapcsolatban, hanem a leveles vajastésztáknál – hogy két szimpla és két dupla hajtással 145 tésztaréteg képződik a tésztában! Hát nem csodálatos a hajtogatás eredménye!?

Reklámok




Pihe-puha burgonyás pogácsa

Hozzávalók 2 tepsihez

500g liszt (400g Bl55, 100g teljes kiőrlésű tönköly)
1 csomag szárított élesztő / vagy 20 g friss
1,5 evőkanál só
pár tekerés (6db) frissen őrölt tarka bors
135 g zsiradék (nálam kb 20% vaj, 40% margarin, 40% disznózsír arányban)
260-300 g héjában főtt, még langyosan kislyukú reszelőn lereszelt, majd kihűtött krumpli
1 egész tojás + 1 a lekenéshez
1 evőkanál sütőrum
75ml tejföl
75ml natúr joghurt (vagy 150ml csak az egyikből)

Elkeverem a lisztet, a sót, a borsot és a szárított élesztőt (ha friss élesztővel dolgozok egy kis tejben kicsi cukorral felfuttatom előtte), elmorzsoltam benne a zsiradékot, majd kiöntöm a deszkára. Kezemmel kráter készítek a liszt közepébe, jöhet bele a tejföl, joghurt, tojás, rum – egyik kezemmel el elkezdtem “nyámicskázni” majd adagonként hozzádagasztom az áttört, hideg krumplit. Egyenletes felületű, fényes tésztát dagasztok: Fogom a tésztát és elkezdem először jobb tenyerem közepétől indulva GÖRGETVE eltolni magamtól baloldali irányba, némi erőkifejtés kíséretében, majd visszagörgetem középre. Aztán bal kézzel, erősen görgetem jobbra. Hogyha jól dolgozok, a deszkán egy SZIVECSKE fog kirajzolódni a tészta által felvett liszt helyén, hát van ennél szebb?!

Kelesztésre két opció is lehetséges: vagy 1 éjszakát pihentetem a hűtőben, vagy rögtön, aznap sütöm. Éjszakás: Frissentartó fóliába / vagy jól záródó dobozba teszem beteszem a hűtőbe 1 éjszakára, másnap kiveszem és a pulton hagyom legalább 1 órán keresztül pihenni. Aznap sütöm. Letakarom nejlonzacsival és konyharuhával, majd a duplájára kelesztem kb 40 perc alatt. Ha duplájára kelt meghajtogatom a képen látható módon.

Hajtogatás. Kinyújtom körülbelül 50×40 cm-esre, majd először balról behajtom a háromnegyedéig, majd a jobbszélét is középre ráhajtom. Ezután fentről középre, majd lentről középre behajtom, végül becsukom, mint egy könyvet. Ismét pihentetem 35-40 (én kicsit elfelejtettem, nálam 1,5-2 órákat pihent a pulton), majd megismételem a hajtogatást* és újra egy 15-20 perces pihentetést is beiktatok. Ezután kinyújtom jó ujjnyi vastagra, a tetejét késsel bevagdosom, lekenem egy kicsit felvert egész tojással, végül szaggatom. Cukrászon tanultuk, hogy a tésztát szaggatás előtt kenjük le tojással (csíkozzuk, lekenjük, szaggatjuk), mert ha szaggatás után kerül lekenésre, lefolyhat a kis pogik oldalán a tojás, ami visszatartja, lefogja a tészta emelkedését, növekedését – főleg a hajtogatott, leveles pogácsákra érvényes.

Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, majd további 25-30 percet pihentetem. A pihenőidő felénél izzítom a sütőt 200 fokosra, majd 15-17 perc alatt megsütöm.

Reklámok

Gyors, nyári karfiolleves

levesek

Két héten belül harmadjára készítem el ezt a gyors karfiollevest. Nekünk nagyon ízlik, kifejezettem jó együtt a frissen kifejtett, zsenge zöldborsó és a ropogós karfiol. A kedvencem pedig a tálaláskor hozzáöntött, nem pusztán hűtési funkcióval bíró tej, ami igazi ínyencség. Lágy, krémes íze messze a legfinomabb.

Gyors, nyári karfiolleves

Hozzávalók 4-6 személyre

kis olaj/zsír
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
200-300 g borsó
1/4-ed vagy 1/3-ad karfiol
3 sárgarépa
1-2 szál fehérrépa
1 paradicsom
1 szelet paprika (A paradicsomot és a szelet paprikát nagymama mindig beleteszi a leveseibe, tőle tanultam el. Jó ízt ad hozzá.)
1 teáskanál fűszerpaprika
friss petrezselyem – így tedd el télire
1 teáskanál só kb
1 teáskanál kristálycukor*
1 kávéskanál bors kb
kis tej tálalásnál – eszméletlen jó ízt ad, ajánlom kipróbálni

*Ez a leves óriási trükkje. A zsenge zöldborsó visszaköszön így! Minden borsós levesbe egy teáskanál cukrot, eszméletlen.

Kis olajon/zsíron megdinsztelem az összevágott zöldségeket (fehér-, és sárgarépa, borsó, karfiol, paradicsom, paprika). Fűszerezem (só, bors, cukor, pirospaprika), majd felöntöm vízzel. Beleteszem az egész, vagy félbevágott vöröshagymát és a megtisztított, félbevágott fokhagymákat. Miután felforrt kis-közepes lángon főzöm, amíg a zöldségek megpuhulnak.

Zöldborsós brokkolikrémleves pirított tökmaggal

levesek

Valahogy úgy vagyok a krémlevesekkel, hogy bármikor jöhet és bármiből lehet.

Imádom őket, mert:
~20 perc alatt elkészülnek
– hatalmas vitaminbombák
– mennyei ízkombinációkat lehet létrehozni belőlük.

Kell ennél több egy hóeséses vasárnap délután, mint egy nagy tányér forró zöldségkrémleves?! 

Brokkoli-zöldborsó krémleves

Hozzávalók 4 személyre

1 közepes fej vöröshagyma
500 g brokkoli
300 g (fagyasztott) zöldborsó
1 kis sárgarépa
friss petrezselyem (fagyasztott)
1 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors

Rózsáira vágom a brokkolit, megmosom. A törzséről levágom a fás részeket, felkockázom apróra és mehet egy közepes kb 4 literes lábasba. Kicsi vizet öntök alá kb. 1 dl-t. Beleteszem a zöldborsót is. A sárgarépát megpucolom és belevágom. A vöröshagymát és a fokhagymát megpucolom, kettévágom és hozzáadom a zöldségekhez. Ízesítem: sózom, borsozom, beleteszem a petrezselyemszárat is.

Takarékon főzöm kb 15 percet, amíg megpuhulnak. A brokkoli negyedét kb. ekkor vettem ki a tálaláshoz. A zöldségeket a főzövizzel együtt több részletben a turmixgépbe teszem. Ilyenkor sajna elő kell venni egy másik lábast, amibe majd a turmixolt leves átköltözik. Ez a legmacerásabb része. Szükséges lesz még hozzáadni vizet, különben nagyon sűrű lesz.

Tálaljuk tejszínnel vagy tejföllel, pirítsunk mellé tökmagot, mert úgy isteni finom. Vagy süssünk mellé diós-tökmagos-mazsolás rozsos bagettet. Úgy pedig egy álom!

Zsenge borsófőzelék kacsazsírral

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

A héten 2 hatalmas vödör borsóval ügyködtem esténként. Nagymamáék és anyáék kertjében is van, szóval innen is – onnan is jött egy – egy vödörrel velünk. 

Hazaérve film elindít, nappaliba 3 edény bekészít, szőnyegre leül és borsót fejt. Ez ment 3 napig. Aztán olyan fél 10 körül blansíroz, borsót leszűr, kihűt és ottfelejt. Reggelig. Reggel pedig “óó a borsó!”. És ezt még kétszer ugyanígy! “Ó a borsó, már megint, a francba!” 

Na mindegy. Majd jövőre már pengébb leszek, időzítőt állítok be 22:00-ra nagybetűs BORSÓ felirattal. 😅

Egyébként isteni finom édes borsót kaptam, amiből szuper főzeléket főztem, főleg hogy kacsazsírral készítettem. Egy álom volt. Találtunk hozzá ☝🏻 feltétnek lecsós csirkecombokat a fagyasztóban! (Már régóta találgattuk mi van abban a dobozban, na most kiderült. 😁)

Zsenge borsófőzelék kacsazsírral

Hozzávalók 2 adag borsófőzelékhez

450 g zöldborsó
1 ek kacsazsír/olaj/vaj (egészben sült kacsa kisült zsírja – nyilván ez nincs mindig kéznél)
friss petrezselyem
3 evőkanál liszt
KÖRÜLBELÜL 1,5-2,5 dl tej (egyénfüggő, ki milyen sűrűségű főzeléket szeret, ezért érdemes kisebb adagokban hozzákeverni a tejet a végén.)
só, bors
1 evőkanál kristálycukor
1 kávéskanál fűszerpaprika

A borsót a zsiradékban megpárolom, beleteszem a friss petrezselymet. Felöntöm ~1 dl vízzel. Ha elfőtt róla a víz: megszórom a liszttel, elkeverem, majd felengedem annyi vízzel, amennyi ellepi. Beleteszem a fűszerpaprikát, a sót, a borsot és a cukrot. Közben folyamatosan sűrűsödik, kisebb adagokban adom hozzá a tejet, amíg el nem érem a főzelék állagot.