Vegetáriánus és növényi alapú receptek

növényi alapú
Reklámok







Reklámok

Indiai vöröslencse dhal

növényi alapú

Mostanában nagyon mennek nálunk a különböző zöldségekből, hüvelyesekből összerakott curryk (Édesburgonyás,vöröslencsés, spenótos curry) és dhal-ok. A dhal szó indiai fogást takar, egy gyűjtőfogalma a borsóból, csicseriborsóból, lencséből vagy babból készült ételeknek, ami lehet leves, püré vagy ragu is. Mai ebédünk leginkább a ragu kategóriához passzol. Fűszeres sült burgonyát, sült sárgarépát (plusz sült céklát, csak az nem került rá a képre) és rizst is készítettem mellé, fejedelmi lett, annyira szeretem ezeket a fűszeres ételeket!

Reklámok

Lassan két éve hagytuk el a húst az étkezésünkből, ebből fél évig próbálkoztam a vegán vonallal, de számomra túlságosan szigorú volt az összes állati eredetű élelmiszer elhagyása, így szépen lassan visszaszivárogtak táplálkozásunkba a tej, tojás, joghurtok, sajtok, sőt halat is szoktunk enni. Viszont (négylábú vagy kétlábú) húst magunktól egyszer vettünk azóta, ami szerintem tök klassz dolog. Úgy étkezünk, ahogy a lelkünk jónak találja, megtaláltuk a mindennapokban számunkra kellemes középutat. Nem vagyok a szélsőségek híve, szóval ami úgy könnyen, lemondások nélkül, nem rástresszelve tartható.

Ez az ebéd például tök véletlenül lett teljesen vegán, azaz növényi alapú, ami tök klassz, olyan szép narancssárga, vidám színe van 🌞 ráadásul tele van tápanyagokkal, rostokkal. Óó annyira szeretem ezeket a fűszeres, melengető, megölelgető ételeket!

Reklámok

Indiai vörös lencse dhal

1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk curry fűszerkeverék
1 tk őrölt római kömény
2 babérlevél
1 tk fűszerpaprika
só, frissen őrölt bors
250 g vöröslencse
1 hámozott, darabolt paradicsom konzerv
150 ml kókusztej

Reklámok

A burgonyához
1-1,5 kg burgonya
2 tk fűszerpaprika
2 tk keményítő
1 tk oregánó
1 tk kakukkfű
2 tk fokhagymapor
2 ek sűrített paradicsom
3-5 ek olaj
só, frissen őrölt bors, csilipehely

A sült répához
1-1,5 kg répa
csilipehely
gyömbér
római kömény
fokhagymapor
kis olaj
só, bors

A vöröslencse dhalhoz a vöröshagymát apró kockákra vágom és kis olajon lepirítom, jöhet hozzá a felkockázott fokhagyma, rászórom a fűszereket, elkeverem, majd felöntöm vízzel. Jöhet bele a vöröslencse, főzni kezdem, folyamatosan pótolva alatta a vizet. Amikor már kezd puhulni, hozzáöntöm a darabolt paradicsomot, végül, hogyha már finom puha, hozzákeverem a kókusztejet.

A fűszeres burgonyához a burgonyákat átmosom, majd héjával együtt felkockázom, sózom és egy lábasban forrás után még 6-7 percig főzöm. Leszűröm. Hozzákeverem a fűszereket, meglocsolom olajjal, szépen eloszlatom sütőpapírozott tepsin és 200 fokos sütőben kb 30-40 perc alatt ropogósra sütöm.

Reklámok

A répákat felcsíkozom, fűszerezem, kis olajjal meglocsolom, majd mehet ugyanúgy a sütőbe a burgonya mellé, vagyis alá vagy fölé.🥰

Ha elkészítettétek, írjátok meg kommentben, hogy ízlett, mindig úgy örülök neki!🤍 

Lencsefőzelék szaftos szójaszószos tofuval

főzelék, te csodás, növényi alapú

Komfortkajánk az utazásaink során. Van már egy étel listám összeírva, hogy könnyebb legyen kitalálni az élet kardinális ‘mit főzzünk a héten’ kérdésére a választ. Azóta egyszerűbbek a mindennapok ételről való gondoskodás-gondolkodás szempontjából. Általában vasárnap szoktam összeírni a heti menüt, beletervezve a költözéseket, hogy addigra a főtt kaja mindenképpen elfogyjon. Nekem ez teljesen bevált, a heti rutin része lett, mert szeretek előre gondolkodni, tervezni, szóval számomra még kikapcsolódás program is. Képzeljétek el, hogy az évben ez már az 5. lencsefőzelékünk – írom ezt 2022. február 17-én, oké ez most vörös lencse lett, de azért ez hozzánk képest most elég sok. Szóval nagyjából kéthetente. :D De mit csináljunk, hogyha ennyire finom. Amióta pedig rátaláltunk erre a szójaszószos szaftos tofu receptre, ááááh… Szeretjük, mert tápláló, fehérje dús és isteni finom!

Lencsefőzelék szaftos szójaszószos tofuval

Hozzávalók 4 személyre

500 g lencse
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál mustár
3 db babérlevél
só, bors
1-2 evőkanál liszt v. keményítő
200 ml zabtejszín

Szaftos szójaszószos tofu
400 g füstölt tofu
2 evőkanál keményítő
6 evőkanál szójaszósz

A lencsét előző este beáztatjuk, min. 12 órával az akció előtt. Ekkor leöntjük róla a vizet, felöntjük újra, beletesszük a félbevágott vöröshagymát, a fokhagymát, a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt puhára főzzük, majd a zabtejszínben elkeverjük a lisztet v. keményítőt és a mustárt, majd besűrítjük vele a lencsét.
A szaftos tofuhoz a tofut 1×1 cm-es kockákra vágjuk, megforgatjuk a keményítőben és kis olajon minden oldalát lepirítjuk kb 10 perc alatt. Abban a tálban, amiben összeforgattuk a keményítővel a tofut, elkeverjük a szójaszószt egy kis keményítővel. Hogyha megpirult, levesszük alatta a lángot és elkeverjük benne a szójaszószt, amit rögtön összekap szaftosra a keményítő. 

Hogyha VÖRÖS LENCSE FŐZELÉKET készítek, nem teszek bele növényi tejszínt, és áztatni sem szoktam, csak átmosom és felteszem, pikk-pakk 10-15 perces ebéd!

Tofu Teriyaki & Magdeburg

Kalandjaink a nagyvilágban, növényi alapú

2022. január 22-ei ebédünk TOFU TERIYAKI volt, hosszú szemű rizzsel és brokkolival. Mert extra fontos, hogy jól együnk, ahhoz hogy jól legyünk! Egyébiránt tisztán látszik és ismét bebizonyosodott, hogy ez az időszak nálam arról szól, hogy gyakoroljam a rugalmasság kezelését és megtaláljam magamban a HARMÓNIÁT a lehetetlen helyzetek ellenére is.🌞🧘🏻‍♀️ Mert holnap Magdeburgba költözünk három éjszakára, egy olyan hotelbe ahol NINCS KONYHA. 😖🤯 Szeretem a kihívásokat, tudom, hogy megoldjuk majd táplálóan és egészségesen ezt is, csak kellemetlen na. 

Januárban Combikat leltároztunk Bielefeldből csillagtúra szerűen és a boltban minden a vegán kajákról szólt, a VEGANUARY állt központban. Készítettek recept kártyákat is, amit a kasszánál lehetett gratis elvenni, szerintem nagyon klassz kezdeményezés, plusz a combi.de honlapján sok finom vegán 🪴 receptjük is volt. Az egyik ilyen kártyáról készült az ebédünk, amit jól kiélveztem, minden szaftos pirultságával együtt, a közelgő konyhahiány miatt főképp.

Tofu Teriyaki

Hozzávalók 2-3 személyre
400 g tofu
6 evőkanál keményítő
6 evőkanál szójaszósz
bors
1 kk. chili pehely
1 csokor újhagyma
1/2 citrom leve
500 g brokkoli
1 bögre hosszú szemű rizs, 2 bögre víz, só

A rizst feltesszük főni, sózzuk. A tofut felkockázzuk, keményítőben megforgatjuk és minden oldalát serpenyőben, kis olajjal szép aranybarmára lepirítjuk, borsozzuk, megszórjuk chili pehellyel. Azért nem sózzuk, mert a szójaszósz elég sós lesz. Hogyha szuperül megpirult, levesszük alatta a lángot és elkeverjük benne a szójaszószt, amit rögtön összekap szaftosra a keményítő. Szórhatunk rá szezámmagot is, úgy még istenibb, csak nekünk épp nincs a költöző kamránkban, a kajás bőröndben. A brokkolit 5-7 percig roppanósra pároljuk. Tálalásnál újhagymával szórjuk és citromlével locsoljuk.

Aztán, hogy összekössük a nagyon kellemeset a nagyon hasznossal, az volt a terv, hogy végre elmegyünk megünnepelni a január 18-ai szülinapomat, így tervezve egy meleg étkezést a Magdeburgi konyhátlanságban! 🎉🎂🥳 Bár reggelit tartalmazott a szállás, de ki, mégis KIIIII akar felkelni éjszakai műszak után 10-ig bezárólag és megreggelizni? Ahh. Végem volt.

Reklámok

Magdeburgban végülis összesen 2 éjszakát töltöttünk, így az első éjszaka után, még munka előtt volt lehetőségünk besétálni a belvárosba.

Ránézésre felismerhető, hogy Hundertwasser épület! 🌞✨ Oké, rajz érettségire ezeket tudni kellett csuklóból. Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser osztrák építész, festő és filozófus. 📿 Filozófiája szerint az építészet az ember 3. bőre, egy olyan bőr, amelyet minden embernek, akárcsak az 1. bőrét (a természetes bőr) és a 2. bőrét (ruházat), tudnia kell kiválasztani és megtervezni akarata szerint. Építészeti projektjeivel arra törekedett, hogy a természettel harmóniában élő emberek számára egyéni élettereket teremtsen. 🧱⚖️🌱 Az építészet legfőbb feladatának tekintette, hogy az embereket visszavezesse az elveszettnek hitt paradicsomba. Csodálatos összhang, egyedi kivitelezések, finom vonalak, órákig el tudnám nézegetni épületeit. Épületei Bécsben (Hundertwasserhaus 1983-1986) Japánban, Amerikában, Izraelben (…) különleges munkásságának lenyomatai. MAGDEBURG GRÜNE ZITADELLE 🪴 ”oasis for humanity and for nature in a sea of rational houses” 2005 október 3-a óta ad otthont boltoknak, színháznak, hoteleknek, éttermeknek.

A Grüne Zitadellétől pár lépésre a dóm mellett találtuk magunkat, óriási tér, amin még a téli hatalmas világító dekoráció állt. Szarvasok húztak szét két irányba egy óriási gömböt, nagyon klassz lehet éjszaka kivilágítva. Nézzétek milyen csoda kilincse van a dómnak!

Almás-fahéjas zabkása

növényi alapú, reggeli, Tudatos & egészséges életmód

Krémes meleg, növényi alapú, tartalmas reggelit hoztam. Jobban eltelít és tovább kitart, mint egy saját készítésű, teljes kiőrlésű rozsos zsemle humusszal és zöldségekkel, amit sosem gondoltam volna, de 11 hét munkahelyi teszt-tapasztalat alapján kijelenthetem, hogy nekünk bevált. Kedvenc zabkásámat egy teáskanál lekvárral édesítem, pár szem mazsolával és dióval szórtam.

Reklámok

Általában 5-kor kezdtünk Bielefeldben és 10 / 10:30 körül volt kaja, amit a kocsiban ettünk meg. Ehhez az állapothoz tök kompakt megoldás volt a zabkása és bőven jól voltunk lakva egészen 4-5-ig. Előző nap este megfőztem, kihűlt, bedobozoltam, hűtőbe tettem. Másnap csak két kis kanalat kellett bedobni a táskába, 1-1 almát és 1-1 banánt mellé. Jaj mennyire jó volt most vasárnap a kanapén megenni! 


Almás-fahéjas zabkása
~2 adaghoz

80 g tört zabpehely
kb. 250-320 ml víz
1 kk fahéj
1 tk vaníliás pudingpor
csipet só
1 ek darált lenmag
1 db reszelt alma
tetejére: dió, mazsola, baracklekvár 

Reklámok

Az almát nagylyukú reszelőn lereszeljük. A zabpelyhet összekeverjük a csipet sóval, fahéjjal, pudingporral és a lenmaggal, majd felöntjük először csak a víz háromnegyedével, majd hogyha látjuk, hogy jöhet még hozzá a víz, 2-3 percig főzzük, majd hozzákeverjük a reszelt almát. Tetejére lekvárt kenünk és megszórjuk dióval, mazsolával. Vagy banánt karikázunk rá, bár ez a kocsiba kivitelezhetetlen volt. Mellé haraptuk mindig.