Almás-fahéjas zabkása

növényi alapú, reggeli, Tudatos & egészséges életmód

Krémes meleg, növényi alapú, tartalmas reggelit hoztam. Jobban eltelít és tovább kitart, mint egy saját készítésű, teljes kiőrlésű rozsos zsemle humusszal és zöldségekkel, amit sosem gondoltam volna, de 11 hét munkahelyi teszt-tapasztalat alapján kijelenthetem, hogy nekünk bevált. Kedvenc zabkásámat egy teáskanál lekvárral édesítem, pár szem mazsolával és dióval szórtam.

Általában 5-kor kezdtünk Bielefeldben és 10 / 10:30 körül volt kaja, amit a kocsiban ettünk meg. Ehhez az állapothoz tök kompakt megoldás volt a zabkása és bőven jól voltunk lakva egészen 4-5-ig. Előző nap este megfőztem, kihűlt, bedobozoltam, hűtőbe tettem. Másnap csak két kis kanalat kellett bedobni a táskába, 1-1 almát és 1-1 banánt mellé. Jaj mennyire jó volt most vasárnap a kanapén megenni! 

Almás-fahéjas zabkása
~2 adaghoz

80 g tört zabpehely
kb. 250-320 ml víz
1 kk fahéj
1 tk vaníliás pudingpor
csipet só
1 ek darált lenmag
1 db reszelt alma
tetejére: dió, mazsola, baracklekvár 

Az almát nagylyukú reszelőn lereszeljük. A zabpelyhet összekeverjük a csipet sóval, fahéjjal, pudingporral és a lenmaggal, majd felöntjük először csak a víz háromnegyedével, majd hogyha látjuk, hogy jöhet még hozzá a víz, 2-3 percig főzzük, majd hozzákeverjük a reszelt almát. Tetejére lekvárt kenünk és megszórjuk dióval, mazsolával. Vagy banánt karikázunk rá, bár ez a kocsiba kivitelezhetetlen volt. Mellé haraptuk mindig.

Hírdetés

Avokádókrém

reggeli, Tudatos & egészséges életmód

Isteni finom, pár perces és ráadásul egy eszméletlen egészséges teljes értékű reggelit készíthetünk belőle. Akár találós kérdés is lehetne. Szóval igen, ez az avokádó. Egy szelet sok magvas, kovászos, teljes kiőrlésű kenyérrel és sok-sok zöldséggel testünknek maga a perfekt táplálék. Makróit tekintve 100 grammjában 14,7 g zsír, 2 g fehérje, 1,8 g szénhidrát rejtőzik és 160 kalória, de rosttartalma magas 6,7 g, ami szabályozza a vércukorszintet. Gazdag egyszeresen telítetlen zsírokban, ami pedig a szívünknek kedvez!

Igazi szuperélelmiszer, tehát nagy mennyiségben tartalmaz egészségvédő tápanyagokat és csak elhanyagolható hátrányokkal bír. Különösen gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben: B-, C-, E-, A vitamint, káliumot, foszfort, vasat, magnéziumot, nátriumot és kalciumot tartalmaz. Kiváló antioxidáns. Érdemes beépíteni az étkezésünkbe, annak ellenére, hogy a zsír-, és kalóriatartalma magas (ez lenne szerintem az elhanyagolható hátránya).

Kapcsolatunk az avokadóval nem volt zökkenőmentes, szerintem úgy lehetek valahogy vele is, mint a spenóttal és a céklával. Egyszer csak úgy keltem, hogy már szeretem.

Sokáig csak szemezgettem vele, pár évvel ezelőtt ruháztam be először egyre. Megvártam, amíg rendesen megérett, avokadókrémet készítettem belőle, magjába fogpiszkálót szúrtam és annak rendje és módja szerint vízbe tettem csíráztatásra. Most ugyanez volt a koreográfia, annyi különbséggel, hogy férjemnek is nagyon ízlett (annó nem) így most nekem is még jobban. Magja megint pálcikázva, épp csíráztatás alatt a vízben áll, annyi különbséggel, hogy most lesz türelmem kivárni, amíg élni kezd a lelkem!

Avokádókrém

Hozzávalók 2 személyre

1 érett avokádó
1/3 citrom leve

bors
1 gerezd fokhagyma

Az avokadót finoman szétvágjuk, magját kivesszük, gyümölcshúsát kikaparjuk, villával összetörjük. Sózzuk, borsozzuk és citromlével ízesítjük. Végül a kés fokával összetörjük a fokhagymát, apróra szeleteljük és belekeverjük. Pirított kenyérrel maga a csoda!

Avokádómag csíráztatása

Az avokádómagot megmostam és beleszúrtam 3 fogpiszkálót úgy, hogy a csúcsos vége felfelé álljon és egy kis pohárba tettem.A fokpiszkálók tartják meg a pohárban a magot. Vizet öntöttem rá, úgy hogy durván félig ellepje a magot és most (hónapokon keresztül) várom a csodát.

Itt lesz majd az update helye:
– 2020.07.28-án tettem vízbe, hát komolyan én vagyok a legkíváncsibb és a legizgatottabb a történet folytatása miatt! Mint, amikor kovászt neveltem annak idején! Baromi izgalmas!
– 2020.08.19-én még semmi jele a fejleménynek, de már 5 db magom “csírázik” az ablakunkban. 😀
– 2020.08.28-án kezd a legelső kis Avo megnyílni! Azta, pont egy hónapja áll vízben, nagyon pontos a lelkem. Jó, csak az egyik mocorog, a másik még várat magára. Sok YouTube videóban láttam, hogy leszedik a külső barna héj részt és úgy teszik vízbe, ezt közben én is megcsináltam:

2020. augusztus 28.

Lent, a középső kép 2020. november 7-én készült, tehát durván 3,5 hónapra rá, hogy vízbe tettem a lelkem. Mondjuk a jobb képen a leghosszabbat (Aladárt) és a másik szélsőt egyszerre tettem vízbe, a középső később került csíráztatás folyamata alá. A jobb kép pár napra rá készült, itt Aladár, az avokádó már elültetve mosolyog, arra figyeljek – írtátok instán, amiért ezermillió köszönöm, hogy a mag fele lógjon ki a földből és öntözzük sűrűn.

Nektek már bújt ki kis hajtás? Próbáltatok már avokadót nevelni szobanövénynek? Minden tippet, trükköt, észrevételt szívesen fogadok a komment szekcióban!😊

Spenótos omlett

reggeli, Tudatos & egészséges életmód

Definitíve a legnagyobb kedvenc reggelink!

Szuper makrotápanyagokkal ellátott táplálék és tápanyag, testnek-léleknek egyaránt, ízlelőbimbóinknak pedig óriási orgia. Tökéletes zsíros-fehérjés reggeli, amivel támogatni tudjuk szervezetünk természetes reggeli zsírégető üzemmódját. 🙂

Szervezetünk és a zsíros-fehérjés reggeli kapcsolatáról Gőgh Barbara táplálkozási tanácsadó Instagram oldalát ajánlom szeretettel, ahol mindent részletesen leír a zsíros-fehérjés reggelik hatásáról és tudományos hátteréről:

Zsíros-fehérjés reggeli I. az alapok
Zsíros-fehérjés reggeli II. zsírégetésre kódolva
Zsíros-fehérjés reggeli III. kísérlet

Mindenképpen érdemes végigolvasni, szerintem nagyon hasznos infók! Mert jó, hogyha tisztában vagyunk testünkkel és pontosan tudjuk, hogy milyen folyamatok játszódnak le szervezetünkben egy-egy étkezés után.

Spenótos omlett

Hozzávalók 2 személyre

2 evőkanál vaj
3 gerezd fokhagyma apróra vágva, vajon pirítva
50 g mozzarella
4 tojás
25 g ementáli/gouda sajt
1/2 evőkanál tejföl
só, bors
50-70 g leveles spenót (fagyasztott, kiengedett, jól kinyomkodott)
1/2 evőkanál parmezán

Egy 26 cm-es serpenyőben vajon megpirítjuk az apróra vágott fokhagymát. A tojásokat egy tálba ütjük, belereszeltjük a sajtot, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a tejfölt és villával kicsit felverjük, elkeverjük. A serpenyőt lehúzzuk a tűzről, hagyjuk kicsit hűlni, majd beleöntjük a tojásos masszát. Az omlett felébe beletépkedjük a mozzarella felét, rápakoljuk a leveles spenótot, jöhet a mozzarella másik fele, végül megszórjuk parmezánnal. Visszarakjuk a tűzre. Ha az alja kellően megpirult, félbehajtjuk és tovább pirítjuk, amíg a közepén elkezd folyni a sajt. Sok salátával, paradicsommal esszük.

Kedvenc ízvariációink:
– gombás-spenótos-fetás
– tonhalas-spenótos
– spenótos-juhtúrós-sok fokhagymás

Reggeli slowfood: dzsadzsik kovászos kenyérrel, könyvajánlóval

gasztrofilm & könyvajánló, reggeli, saláta, Tudatos & egészséges életmód

Beleharapsz.

Ropog, pattog a fogad alatt a pirított, kovászos kenyér. Aztán a szájpadlásodon megtalál a legkrémesebb joghurt, a görög. Kezded ízlelni a nyelveddel. Érzed a sós uborka frissítő hatását, amit átjárt a fokhagyma és végül megtalál a kapor. Ott a háttérben kacsintva megbújik finoman és olyan lecsengése van, de olyan: a pirított kovászos kenyér jellegzetes, karamellizált ízét érzed. Mint általában a kovászos kenyér héja, áááámde hogyha a kovászos kenyeret pirítósban megpirítod, akkor az egész Maillard-reakcióba burkolózik és teljes intenzitással adja át magát Neked.

Luxus élmény, méghozzá nagybetűs.

Imádok enni. Imádok ízlelni. Imádok az egyszerűség jegyében táplálkozni. Ez fontos.

Mindig hangsúlyozom, hogy az evés ne pusztán biológiai szükségletünket kielégítő étvágycsökkentő muszáj, hanem élmény legyen. Nem gondolok itt nagy dolgokra, kaviárra, pezsgőre és kagylóra. Gondoltam megosztom reggelem élményét.

Brutál ez a Wessex Mill búzakenyérliszt. Az brit óceáni éghajlat csodája. Sok természetben előforduló enzimet tartalmaz – gyorsabban erjedő tészta, élesztők fokozott aktivitása, több szén-dioxid keletkezik. Magyarul: nagyobb lyukak.

Kezdem az elején. A legelején...

Lebeszélhetetlen szakácskönyvgyűjtővé értem az elmúlt időszakban és amikor erre rájöttem, rögtön meghúztam a határt. Gyors fejszámolás, majd szinte kétségbeesésig fajuló tudatosítást követően beiratkoztam a könyvtárba. Ruhát és kacatokat már rég nem vásárolok annyit, egy kezemen meg tudom számolni, hogy idén mennyi ruhadarabot vettem, viszont azt két kezemen se, hogy a minek ez nekem kérdés után, mennyi szart és lomot hagytam a boltokban. Hú, nagyon az elején kezdtem, de ezt ígértem! 

Szóval mióta megláttam az egri könyvtár szakácskönyveket felvonultató polcrendszerét, havonta egyszer betérek és súlyos pakkal jövök ki onnan. Havi könyvtárlátogatásaim eddig a tudjuk le gyorsan/válasszuk ki, majd otthon a kanapén, teával, plédbe burkolózva megolvasom pakkomat elgondolás jegyében zajlottak.

Ámde, ahogy a polcon sorakozó saját tulajdonú szakácskönyveim, úgy a könyváriak is, valamilyen úton-módon eltengődnek szépen egy hónapig, majd jött a lejárat, vittem is vissza őket. Persze belenéztem, meg végiglapozom, meg stipi-stopi ez de jó kép/recept satöbbi, de nem főztem belőlük és nem olvastam át őket ÚGY IGAZÁN.

Aznap viszont, volt időm és szántam is időt a bogarászásra, amolyan kovászolós slowliving módon. Bementem a könyvtárba, kezembe vettem 3 könyvet és leültem.

Janits-Szabó Virág: Örömfőzés Buddhák a konyhámban

Eleonora Galasso: A mai Róma konyhája

Sabrina Ghayour: Az Ezeregy éjszaka ízei

Olvasni kezdtem és ott, a csendben olyan megnyugtatóan hatottak a szavak. Elképzeltem, ahogy hozzákezdek egy-egy recept elkészítéséhez: beindult a képzeletmozi. Az Ezeregy éjszakából kifotóztam a lenti, brutális dzsadzsiki receptet, végül a másik két szakácskönyvvel — vagyis nem is teljesen szakácskönyvvel, mert annál sokkal több mindkét könyv — kicsattogtam tengerészcsíkos esőkabátomban a zuhogó esőbe és elindultam haza. Gondoltam írok róluk egy kicsit.

“Szívem mélyén szirmokat bontva kivirágzik a csend.”

Janits-Szabó Virág: Örömfőzés

Páratlan könyvek. Szívből ajánlom. Főleg Virág könyvét. Léleksimogató. Fejezetein (Öröm, Nyugalom, Nőiesség, Férfiasság, Csábítás, Életerő, Gyógyulás, Megtisztulás, Tudatosság) keresztül átadja nekünk mindazt a tudást, azt a mérhetetlenül pozitív és példaértékű életfelfogást, tiszteletet ami benne rejlik, és hogyha kellő önismerettel, örök optimista világnézettel éljük a mindennapjaink, megtaláljuk a bennünk rejlő harmóniát. Megtaláltam benne magam, a tiszteletet, ahogy az alapanyagokról, húsokról ír, nekem a kovász tanította meg.

Emlékszem, amikor legelőször fogtam a kezembe, még megjelenésekor a könyvesboltban. Kinyitottam, és a legelső idézetnél ‘majd elsírtam magam. Tudtam, hogy olvasni fogom, hogy valamikor el fog jutni hozzám.

Eleonora Galasso: A mai Róma konyhája
A Dolce Vita szakácskönyve Klasszikus és megújított receptek

Eleonora Galasso egy életvidám, folyton mosolygós, belevaló olasz csaj. Tulajdonképpen.. szeretnék én is ilyen lenni! Csupa szín, ízkavalkád a könyv, David Loftus fotóiból sugárzik az élet és az olasz mentalitás. Bár engem általában a képekkel nagyon meg lehet venni, de itt a receptek is zsír-szuperek.

Ez a könyv azoké, akik nem tartanak tőle, hogy megismerjék az olasz gasztronómiai élvezetek rejtett dimenzióit, a korán kelőknek készült finomságoktól az éjféli lakomákig, vagy a klasszikus receptek felturbózott változatáig. Olvasmányos, hangulatos, Rómába röppentő gasztro-mese.

Nem terveztem kitenni, de ez a dzsadzsiki isteni, minden ízélményével együtt. Napok óta ott a fotó a telómban, az uborkát is megvettem, görög joghurtom is volt. Előkaptam a fagyasztóból egy szelet kenyeret, vártam 15 percet, közben elkészült a dzsadzsiki, megpirítottam a kenyeret és beleharaptam. Ropogott, pattogott a fogam alatt a pirított, kovászos mindennapi..

Dzsadzsik (török tzatziki) az Ezeregy éjszaka ízeiből

Hozzávalók 2 személyre

4 db (~250-300g) kovászolni való uborka
200 ml krémes görög joghurt
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál kapor
só ízlés szerint

Az uborkát lereszelem, kinyomkodom, levét és akármennyire is rossz ízű, megiszom, mert eszméletlen egészséges. Sózom, belereszelem a fokhagymát, rászórom a kaprot és összekeverem a krémes, görög joghurttal. Meglocsolom olívaolajjal. Orsi szerint (Pink & Berry blog) egy “pofátlanul menő reggeli” volt. És tényleg! Imádtam! Amilyen egyszerű, annyira betyár. ♥

Eszméletlen reggeli: English muffin buggyantott tojással

kelt tészta, kiflik & zsemlék

Reggelim tökéletesen belefér az egyszerű és gyors receptek kategóriájába.  Hatalmas előnye, hogy nem kell bekapcsolni hozzá a sütőt, serpenyőben sül!! A legtöbb időt azzal töltöttem el, hogy sütögetésem minden pillanatát sztoriztam, végül fix highlightkban rögzítettem Instán

Antikvárszakácskönyv-kattanásom első kipróbált receptje…
Kezébe veszi, nézi-nézi, majd kimegy. Útközben az egyik szeme szinte már sír, de mindeközben már vezet és tudja, hogy csak két, hosszú, “Miért nem hoztam magammal?!” magátrágó nap után jön ismét Egerbe, mert persze ilyenkor bizton érezzük legbelül, hogy mindenkinek ez a régi, ütött-kopott, patkányrágott, Hatvany Lili által szerkesztett, 6,5 pengős, Ételművészet Életművészet könyv kell ezernyolcszázért. Aztán két nap múlva boldogan repül ki a boltból, hatalmas mosollyal, könyvvel a kezében. Felüti a macskaköves Dobó utcán, majd rögtön felkapja a fejét a legelőször megpillantott receptre:

M U F F I N S “Hát szenzációs ez a könyv! Mááár, akkkor (’37) muffin?!”

Igen-igen, csak hirtelen nem az amerikai, pihe-puha kevert tésztásra kellett volna gondolni, hanem arra az angol zsemlére, a ‘mekreggelisre, aminek eredete egészen a X. századi Walesig nyúlik vissza. Akkoriban a megmaradt tésztasallangokat a cselédek forró kövön sütötték meg. Tulajdonképpen tésztája lehet egy sima zsemle, kenyér- vagy akár tojással és vajjal dúsított kalácstészta is.

English muffin

Hozzávalók 9 db, egyenként 50 grammos zsemlécskéhez

285 g liszt (én BL80 búzakenyérlisztet kevertem teljes kiőrlésű búzaliszttel)
170 ml tej
1 egész tojás
8,5 g friss élesztő
1/2 teáskanál kristálycukor
1 kávéskanál só
+ 1 evőkanál kukoricadara a sütéshez

Kézi dagasztással. Beleszitálom a lisztet egy tálba, elkeverem benne a sót. A tejet meglangyosítom, feloldom benne a kristálycukrot, elmorzsolom benne az élesztőt, majd letakarom és pár perc alatt felfuttatom (~3 perc). Az élesztős tejbe beleütöm az egész tojást, kis habverővel elkeverem, majd az egészet a lisztes részhez öntöm. Fakanállal nagyjából összeállítom tésztává, majd deszkára borítom, jól átgyúrom (ekkor még rendesen ragad), majd dagasztom. 

Dagasztás. Fogom a tésztát és elkezdem jobb tenyerem közepétől indulva GÖRGETVE eltolni magamtól baloldali irányba, némi erőkifejtés kíséretében, majd visszagörgetem középre. Aztán bal kézzel görgetem jobbra. Hogyha jól dolgozok, a deszkán egy SZIVECSKE fog kirajzolódni a tészta által felvett liszt helyén, hát lehet ennél szebb valami?! Imádom! Ha továbbra is ragadna a tészta, mossunk kezet, töröljük le az asztalról az ottragadt tésztadarabokat és száraz kézzel folytassuk tovább! A dagasztást addig csinálom, amíg a tészta rugalmas, egynemű és sima nem lesz, majd gömbölyítem, visszateszem a tálba és 30-40 perc alatt a duplájára kelesztem.

Formázás & szaggatás. A megkelt tésztát kifordítom a tálból enyhén lisztezett deszkára, majd durván 1 ujjnyi vastagra 26×21 cm-esre nyújtom. Lisztezett peremű 8 cm-es átmérőjű pohárral kiszaggatom. A maradék tésztát nekem 2x, vagy talán 3x kellett újra összegyúrnom és új zsemléket szaggatnom belőle. Ilyenkor pár percig pihentessük az újra összegyúrt tésztát, hogy ismét rugalmas és könnyebben nyújtható legyen.

Sütés. Felforrósítok egy serpenyőt, beleszórom a kukoricadarát és ráteszem a pogácsákat. Oldalanként én 4-5 percig sütöttem (elektromos főzőlapon), majd miután megfordítottam, fakanállal kicsit oválisabbra lelapogattam, hogy ne gömbölyded legyen, hanem süljön meg rendesen az egész feneke. Amint megpirult az alja, kivettem őket a serpenyőből.

Buggyantott tojás. Ebben a buggyantott tojás témában még meglehetősen béna vagyok, de igyekszem. Vizet forraltam 1 tk sóval és 1 tk 10% ecettel, majd finoman, óvatosan beleütöttem egy egész tojást A fehérjét fakanállal ügyeskedjük mindig mellé, ne szaladjon el a vízben. Óh isteni finom reggelim lett! Ebédre pedig tarkababfőzelékhez ettem, sült kolbászba tunkolva. 

Mákos, teljes kiőrlésű gofri fehérborban párolt fűszeres-szedres körteraguval

desszert, gyors kevert sütemények

Gofrizgatásokban..
Mostanában eléggé ráfüggtünk a gofrikra.

Próbáltuk asütőporos verziót – ezen belül olajos és vajas kivitelezésében is feszegettük ízlelőbimbóink határtalan lelkesedését, majd készítettünk (a sütőporos verzió elve mentén) 1-2 órás érési idővel kovászos, kevert tésztásat és persze elmeroggyant kísérletezős kedvünk addig nem nyugodott, amíg a 24-30 óráig fermentált, igazi, kelt tésztás belga Liege gofrit ne zsupiszkoltuk volna bele, a már egyébként is tág szortimentünkbe.

Végül arra jutottunk, hogy lehetetlen sorbaállítani őket, mert imádnivalók minden variációban. Szóval amikor már úgy gondoltam, hogy akkor lassan körbejártuk a témát minden oldalról, egy fáradt és – egészen este 7 óráig gofrimentes – éjszakán történt valami: megszületett a mákos gofri.

Eszméletlen finom, karakteres, páratlan. Azóta sztárként tündököl a gofrikirályság élén. Talán úgy a legjobb, hogyha idézem az aznap esti Facebook posztomat a mákos gofri születésének körülményeiről:

“Családom édeset kívánt, de most képtelen voltam bármit is bekeverni. Mondtam nekik, hogy itt a recept, kimegyek veletek a konyhába, keverjétek be! Később a hatodikos tesómhoz, a közgazdász páromhoz egy gépészmérnök apuka is csatlakozott.  Háát.. ennél szórakoztatóbb programot ki se találhattunk volna estére! Hogy fogalmazzak, az első pillanattól kezdve röhögök. Mint amikor józanul buliban vagy!

“Akkor most dupla adagot készítsünk!?”
“Tettetek bele elég sütőport??”
“Hát csak egy csomagot. Sütőport nem lehet a nulláról csinálni?”
“Tegyünk bele szódabikarbónát!”
“Hát ez most elég híg lett.”

Mindezek ellenére, csodamód egy eszméletlen finom gofri lett: feltalálták a mákos gofrit!!! Brutál jó! Nagyon büszke vagyok rájuk!”


H o z z á v a l ó k  5 – 6  d a r a b h o z

A  T É S Z T A

200 g liszt*
50-55 g darált mák
1 nagy csipet só
1/2 csomag sütőpor
70 g kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
55 g vaj
1 egész tojás – fehérje habbá verve
260-280 ml tej

A  R A G U

1 db körte
pár szem szeder
1-2 teáskanál kristálycukor
fél diónyi vaj
2-3 evőkanál fehérbor
1-2 evőkanál citromlé
pici fahéj

A T E T E J É R E

pár szem goji bogyó
1/2 kávéskanál lenmag
1-1 paradió és pekándió


*Nálam most a 200g úgy állt össze, hogy 66g BL55, 66g teljes kiőrlésű rozsliszt, 66g aprított zabpehely – késes aprítóval liszté őrölve. 

1. A tészta összeállítása. A tojásfehérjét habbá verem. A lisztet átszitálom, elkeverem a sóval, a darált mákkal és a sütőporral. A vajat megolvasztom. A sárgáját elkeverem a tejben, jöhet bele a cukor is, a lisztes keverékhez öntöm, csomómentesre keverem, végül finoman hozzákeverem a vajat és beleforgatom a fehérjehabot. A gofrikat egyesével kisütöm – mi jó sokáig szoktuk sütni, majd rácsra tesszük kihűlni.

2. A körteragu. Kicsumázom a körtéket, 8-ba vágom, szeletelem. Kis lábasba teszem őket, megszórom a kristálycukorral, sóval, fahéjjal, belereszelek egy kis citromhéjat, felöntöm a fehérborral és ráfacsarom a citrom levét. A tetejére teszem a csöppnyi vajat és összefőzöm kb 10 perc alatt. Közben beleteszek pár szem szedret.

3. Tálalás. Szerencsére a gofri mindamellett, hogy végtelenül egyszerű és gyors, eszméletlen mutatósan tálalható, ami  szerintem nagyon nem mellékes szempont, mert az ízekhez, a zamatokhoz ugyanúgy hozzátartozik az esztétika, mint ahogy az illatok érzékelése. Az élmény így lesz kerek egész. Egyszóval tökéletes. A gofrikra kiskanállal ráhelyeztem a ragut, tettem a nagy körtedarabokból és a szederből is mellé, a tetejére pedig szórtam goji bogyót és lenmagot, végül 1-1 darab tört pekán-, és paradióval koronáztam az élményt.

Íme a perfekt kovászos gofri receptje

édes kelt tészták, gyors kevert sütemények, kovász

Minden a kovászos palacsintával kezdődött. Mióta ráfüggtünk a kovipalira, hetente megfordult a fejünkben a kovigofri gondolata is, de csak most jutottunk el a megvalósításig. Az első akció óta, amikor is kétfajta verzió (egy fittebb nekem és egy sima neki – lásd a receptet lentebb) egy héten belül már kétszer is el kellett készítenem, mert párom több napja rágta a fülem miatta.

Pont olyan ízű, mint az édes tölcsér és nincs semmilyen sütőporos utóíze. Egyszerűen perfekt. A legjobb az egészben, hogy ez nem egy kókadt, puha gofri-szerű valami, hanem egy iszonyatosan ropogós vérbeli gofri, akárcsak, mint a gofrizókban.

A titka a kovász (Nincs kovászod? Így készíts!) vagy öregtészta (Így lesz öregtésztád!) mellett szerintem a sütési időben rejlik, ami nálunk tényleg 15-20 perc a gofrisütőben. Bár ez attól is függ, kinek hány wattos. Nekünk: 750. Miután jól megpirult rácsra teszem kihűlni és ha véletlenül, netalántán megmaradna, nem teszem dobozba, mert úgy megszívja magát nedvességgel, hanem ugyanúgy kint hagyom a pulton, max csak dobok rá egy vékonyka szalvétát.

Kovászos gofri alaprecept

10-12 db képen látható kockához
Második sütés
Na itt már nem cicóztam két adag készítésével, hanem
vegyítettem a két életmódot. Tökéletes lett. Lent láthatjátok az én egészségesebb verziómat, és István sima fehér liszttel készült kovászosát.

450 ml tej
100-120 g kristálycukor (vagy 15 szem édeske)
1 csomag vaníliás cukor
250 g liszt (vegyesen: teljes kiőrlésű búzaliszt, tk rozs, sima BL55)
1 óriási csipet só
leheletnyi fahéj
2 evőkanál kovász/öregtészta
60 ml olaj
2 egész tojás (fehérje habbá verve)

A tej egy részét megmelegítem, elkeverem benne a kristálycukrot vagy az édesítőszert. Hozzákeverem kis habverővel az olajat és a kovászt. Jöhetnek bele az átszitált lisztek, a só, a fahéj és a vanília. Pihentetem 30 percet. A tojást a 30 perc pihi múlva adom hozzá. Habbá verem a 2 fehérjét. A sárgáját elkeverem a tésztában, majd óvatosan belekeverem a habbá vert fehérjét is. Gofrisütőben 15-20 perc alatt ropogós aranybarnára sütöm.

Első sütés
Bah. Kovászos gofri vacsira. Két adag készült, egy fittebb nekem és egy sima neki. A tetejére csipet chia mag, kettőnknek közösen 1 kocka fehér csokoládé, csipet pirított mandula, 2 db kis pekándió, 1 db brazildió, 1 sárga húsú őszibarack, leheletnyi vaníliapuding és egy csipet lenmag* került.

*Lenmag – omega 3 forrás (esszenciális zsírsav). Szervezetünk mindösszesen két zsírsavat (omega 3 és 6)nem tud más zsírokból és nyersanyagokból előállítani. Szerencsére mindkettő megtalálható a lenmagban. A lenmag fogyasztása csökkentheti a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatát, ill. csökkentheti a vérrögök kialakulásának esélyét. /Libri, 2017, Mindent a táplálkozásról/

Hanna egészséges kovászos gofrija
225 ml tej (110 ml kókusz-rizs, 125 ml tehén tej)
125 g liszt (40g tk búzaliszt, 50g tk rozsliszt, 35g tk tönkölybúzaliszt)
1 csipet só
1 evőkanál kovász (hűtőből)
10 szem édesítő
30 ml olaj
pici fahéj, vanília – 1 egész tojás (a fehérjét habbá verve adom hozzá)

István búzafinomliszttel készült kovászos gofrija
125 g BL55 búzafinomliszt
1 nagy csipet só
220 ml 2,8% tej
1 evőkanál kovász – 30 ml olaj
50-60 g kristálycukor
pici fahéj, vanília
1 egész tojás (fehérjét habbá verve adom hozzá a végén)


Lecsózgatásokban: Tojásos lecsó foszlós brióssal

Főételek

Egy igazán nyugodt és tervekkel teli napra keltem.
– előző nap már előkészültem a kenyérsütéshez: 2x megetettem a kovászom, összekevertem a lisztet a vízzel (autolizálás)
Habcsók-projekt Nr. 2.
lecsózni végre egy jót, a nagymama kertjében termett, igazi, majd kidurranó, érett paradicsomokból
– és valamilyen almás süti, mert baromi sok az alma itthon
Aztán.

Az érzés, amikor meglátod a kovászos kenyértésztával teli kelesztőtálat a habcsókoknak előmelegített 90-100 fokos sütőben és megérzed a finoman pörkölődő műanyag szagát, hát hogy is mondjam. Felbecsülhetetlen. Aztán jött az egyperces, néma összeomlás, tenyerembe temetett arccal a konyha közepén. 

Néha (?!) esküszöm kabaré, amit leművelek a konyhában. A habcsók-projektem történetébe már bele se kezdek. Tudjátok, vannak azok az elképzelés vs. valóság fotók. Na!

De kanyarodjuk vissza a lecsóra, amire már tavasz óta várok és amit egyébként mindig is utáltam. Aztán egyszer sétáltunk párommal itt Mtapolcán és valahol egy szuper háziasszony lecsót készített. Azt a nyáresti, kézenfogvaandalgós sétát azóta is összekötöm az illattal és talán emiatt szerettem bele ennyira a lecsóba.

Kis lecsó képlet (súly) – elvileg
paradicsom = vöröshagyma
2,5 x paradicsom = paprika

Tojásos lecsó

Hozzávalók 2 személyre

1 evőkanál dizsnózsír
400 g paradicsom (3 nagy db)
400 g vöröshagyma (2db)
600-800 g tv paprika (5-6 db)
kolbász ízlés szerint
3 teáskanál fűszerpaprika, só, durvára tört bors
egy nagy csipet friss petrezselyem
tojás
BRIÓS – kenyér helyett, kötelező! Vele tökéletes!

A vöröshagymát félkarikára vágom, kis disznózsíron megdinsztelem, jól megpirítom, karamellizálom kicsit. A paradicsomokat nyolcadolom, majd mehet a hagymához. Összeforgatom, hagyom kicsit szétfőni. A paprikákat nagyobb darabokra (2×2, 2×3 cm-esre) vágom. Amikor már a pari omlós, beleteszem. Fűszerezem: pirospaprika, só, durvára tört bors. 

Szerintem akkor jó, ha a paprika még kicsit roppanós, de már kezd puhulni. Kb 10-15 perc az egész. A kis zománcos serpenyőben megpirítottam pár szelet kolbászt, átkanalaztam a lecsót és az egészet jól lepirítottam pár perc alatt. Majd visszatettem a teflonserpenyőbe azt a részét, amit nem fogunk most elfogyasztani, a többihez pedig ütöttem 2 tojást (fejenként 1-1).

Ropogós müzli házilag

Egyéb

Este volt. Fogtam magam, felálltam a kanapéról, és készítettem egy hatalmas adag házi müzlit. Kevesebb, mint FÉL ÓRA alatt. Mennyei illata volt. Sajnos a kedvenc cukormentes és mindemellett eszméletlen finom müzlinket kivonták a forgalomból, körülbelül ennek már egy éve, ami eléggé megviselte családunk szívét, mert mi minden délelőtt ezt ettük fejenként egy fél banánnal, 1 teáskanál chia maggal és igazi, teljes 3,6%-os tejjel. Eszméletlenül hiányzott már! Muszáj voltam valamit kitalálni.

A végeredmény igazán inspiráló lett, és árban is egészen baráti, tekintve, hogy mostanában a jó minőségű darabokért elég nagy árat kell fizetni!

Ropogós müzli házilag

Hozzávalók 1/2 kg müzlihez

1 teáskanál teavaj
1-2 teáskanál nádcukor
2 bögre egész zabpehely
1 bögre kisebbre tört zabpehely
1-2 evőkanál kakaópor
fahéj, szerecsendió ízlés szerint
1 marék lenmag
1 marék szezámmag
1 marék tökmag

Palacsintasütőben hevítettem egy teáskanál vajat. Beleszórtam 1-2 teáskanál nádcukrot, kicsit karamellizáltam. Beleszórtam a müzlikeverék 1/3-át, megpirítottam. Közben 1 dl vízben elkevertem 2-3 evőkanál xilitet, felforraltam. A serpenyőbe szórtam a második rész müzlit, ráöntöttem a forró, édes víz felét, megpirítottam. Majd az utolsó részhez kevertem 1-2 teáskanál kakaóport és a maradék forró vízzel együtt lepirítottam.  Ehhez a megpirított müzlihez hozzákevertem még: 
2 marék mazsolát
 1 marék aszalt cseresznyét
1 marék apróra felcsíkozott, aszalt sárgabarackot

Amint kész lettem – tényleg kevesebb, mint fél óra volt – vissza leültem a kanapéra és gyorsan megosztottam a receptet Fb-on. Sokan kérdeztétek aznap, hogy meddig tartható el és miben tárolom. Reflektálva a kérdéseitekre, 10 napig ettük és légmentesen lezárt üvegedényben tároltam a konyhaszekrényben (nyáron). Elméletileg így 2 hétig is eláll. Ha marad.

Fantasztikus reggeli: Dutch baby karamellizált körteraguval

reggeli

Nálunk új “ezt sütöm minden szombaton” kedvenc reggeli született!
Lényegében egy sütőben sült palacsinta, palacsintafelfújt, amit leginkább reggelire fogyasztanak. Amerikában a holland bevándorlók honosítottak meg, a Pfannkuchenből származik. A Dutch feltételezhetően a Deutsch elváltozott kiejtése. A Dutch Babyt Seattleben a 20. század első felében készítette először egy családi vállalkozás, a Manca’s Cafe.

Eszméletlen ízorgia.. és MINDÖSSZE 5 perces munkával létrehozható!? Amíg sül, odatesszük az éppen aktuális idénygyümit ragunak, ami tökéletesen passzol a palacsintatésztához, és ez a karamellizált, szaftos gyümölcsragu pont beleillik – az esztétikailag sem elhanyagolható- reggelink kellős közepébe!

Ha létezik tökéletes (édes, hedonista vasárnapi) reggeli, ház ez az!

Olyan régóta szemeztem vele, de olyan rég. Már a kis serpenyőt is beszereztem hozzá. Kínaiban szerváltam 1790-ért, ugyan kicsit húztam rá a szám, hogy most beruházzak csak a dutch baby miatt?! Fú hohó de még mennyire megéri!

Dutch baby

Hozzávalók (2 főre) 24 cm-es serpenyőhöz

Tészta
2 egész tojás (M)
150 ml tej
4 evőkanál eritrit*
1 kávéskanál vanília aroma
80 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1-1/2 evőkanál vaj

*Az eritrit természetesen 2-3 evőkanál kristálycukorral, a teljes kiőrlésű tönkölyliszt pedig búzafinomliszttel felcserélhető.

Körteragu
2 körte kicsumázva, felszeletelve
1 kis evőkanál cukor (muszáj egy pici.. hogy megkaramellizálódjon a körte)
1 teáskanál vaj
1/2 citrom leve
1 kávéskanál fahéj

Előmelegítem a sütőt 210 fokra. Beleteszem a kis serpenyőt. A tésztához egy tálba beleütöm a tojásokat, beleöntöm a tejet, az eritritet, a vanília aromát és összeturmixolom. Beleszitálom a lisztet, ismét turmixolom. 10-15 percet pihentetem, amíg felmelegszik a sütő. Ha felmelegedett, kiveszem a serpenyőt, belekanalazom a vajat, ami rögtön megolvad, beleöntöm a palacsintatésztát és visszateszem a sütőbe. 210 fokon 15 percig sütöm, ekkor 175-180 fokra csökkentem a sütő hőmérsékletét és további 5 percig sütöm, hogy a közepe is kellően átsüljön. Néha rákapcsoltam a légkeverést pár másodpercre. A körteraguhoz kicsumázom a körtéket, 8-ba vágom. Kis lábasba teszem, megszórom kristálycukorral, ráfacsarom a citrom levét. A tetejére teszem a vajat és összefőzöm 10 perc alatt. Amint kisült a dutch baby, rákanalazom a ragut és rögtön mehet is az asztalra.