Mákos – szilvalekváros zserbó | Növényi alapú

Csupa finom karácsony!, desszert

Ezt a mákos-szilvalekváros kombinációt ahhh hát már az idejét sem tudom, hogy mióta ki szeretném próbálni! Utólag belegondolva, lehet túl snassz lett volna, hogyha a jól bevált zserbó receptemben csak kicserélem a töltelékek ízét. Eszméletlen lett, először még kicsit langyosan kóstoltuk meg, úgy egy kicsit édes volt, főleg nagymama édes szilvalekvárjával kombinálva, meg is ijedtem, hogy jaj inkább barackkal kellett volna az enyhe sav miatt, de másnapra már tökéletes lett! Ahh, alig lehet abbahagyni!

Mindennek eljön a maga ideje

Tegnap Egerben voltunk anyáéknál és úgy esett, hogy a zserbót készítettem. Elkezdtem a diós zserbót a blogon lévő jól bevált receptem alapján, már töltöm össze, majd jön tesóm és kérdi: hát hol van ebben a cukor? Óóó de jó, hogy szólsz! – kiáltottam fel és azon nyomban rohantam az amúgy már előre kimért fahéjas cukorhoz. Valamiért nem kevertem össze a dióval.

Aztán tettem tovább a dolgom, gondolataimban elmerülve a saját flowomban, amikor konstatáltam, hogy basszus a harmadik tésztaréteg tetejét is lelekvároztam és dióval is szépen megszórtam, teljesen abban a hiszemben, hogy 3 réteg töltelékem kell, hogy legyen. Aztán mit volt mit tenni, gyorsan begyúrtam egy pici adag (1/3-adnyi) tésztát, amit kinyújtottam és a meglehetősen szórakozott létemben kreált zserbóm tetejére illesztettem. Megszurkáltam és betettem sülni.


A kóstolások alapján, isteni finom lett. Az egészben az a különös, hogy mindig is ki szerettem volna próbálni, milyen lehet egy 4 tésztás zserbó, csak eddig mindig ragaszkodtam a jól bevált úthoz. Másnap, azaz ma, már itthon, a kis albérlet otthonunkban begyúrtam egy 4 tésztás, növényi alapú adagot, amit mákkal és szilvalekvárral töltöttem.

Ezért írtam, hogy mindennek eljön a maga ideje. Mert ez a mákos-szilvalekváros zserbó is arra várt, hogy a tegnapi hibám folytán négy rétegű legyen és illeszkedjen a növényi alapú életünkbe és így egy teljesen új recept születhessen. 🙂

Tipp: Természetesen BL55 búzafinomliszttel is elkészíthetjük. Ebben az esetben apránként öntsük a tésztához a vizet, valószínű kevesebb is elég lesz.

Mákos-szilvalekváros zserbó | Növényi alapú

Hozzávalók 19×28 cm-es kerethez

Tészta
400 g liszt* (nálam: 200 g BL55 búzafinomliszt, 150 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 50 g mogyoróliszt)
40 g porcukor
1/2 kávéskanál só
6 g sütőpor
1/2 csomag instant élesztő
215 g hideg növényi margarin
60-70 ml víz

Töltelék
150 g darált mák
50 g darált lenmag
100 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1 teáskanál fahéj
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
50 g mazsola
400 g szilvalekvár
1 kávéskanál rum/aroma

Csokimáz
50 g porcukor
18 g cukrozatlan kakaópor
20 ml víz
30 g növényi margarin
1 teáskanál rumaroma / sütőrum
1-2 csipet só

A tésztához a liszteket egy tálba szitáljuk, elkeverjük benne a sót, a porcukrot, a sütőport és az instant élesztőt. Belekockázzuk a margarint és gyorsan elmorzsoljuk a liszttel. Végül hozzáöntjük a vizet és összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk és 30 percre hűtőbe tesszük. 

A töltelékhez ledaráljuk a mákot és elkeverjük a kristálycukorral, a vaníliás cukorral, a fahéjjal, a citrom reszelt héjával. Egy másik tálba kimérjük a lekvárt, elkeverjük a rummal/aromával. Három réteg töltelékünk lesz, ezért harmadoljuk a tölteléket, hogy egyenletes rétegeink legyenek, 1 rétegre 133 g szilvalekvár és körülbelül 140 g mákos töltelék kerül. Enyhén lisztezett deszkán 4 db, pontosan egyenlő részre osztjuk a tésztát. Egyenként kicsit átgyúrjuk őket, hogy átvegye a kezünk melegét. A tepsi aljába sütőpapírt vágunk. Kinyújtjuk az első lapot. Beleillesztjük a keretbe/tepsibe, megkenjük a lekvárral, egyenletesen megszórjuk az első adag töltelékkel. Kinyújtjuk a következő lapot, beletesszük a tepsibe, jöhet a lekvár, majd a töltelék, lap, lekvár, töltelék. Az utolsó lapot is kinyújtjuk és rátesszük. Villával megszurkáljuk a tetejét, hogy a gőz távozni tudjon. 175-180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 40-50 perc alatt megsütjük. Hideg helyre tesszük hűlni, éjszakára letakarjuk. Másnap kiborítjuk a tepsiből, így az alját fogjuk lecsokizni. 

A mázhoz egy kis lábasba kimérjük a porcukrot, a kakaóport és elkeverjük a vízzel. Melegíteni kezdjük, vigyázva nehogy odakapja az alját. Ha felforrósodott, elkeverjük benne a margarint. Végül a rummal és a sóval ízesítjük. A zserbó tetején egyenletesen eloszlatjuk a mázat, ismét hideg helyre tesszük, hogy megszilárduljon. Pár óra (3-4) és szeletelhető.


Elkészítetted a receptet? Örülök, ha megírod kommentben, hogy ízlett!
Fényképét szeretettel várom az instán @smuczer.hanna oldalam megjelölésével és #smuczerhanna_recept hashtaggel. Insta-sztorikhoz szuper sütős GIF-eket találsz “smuczerhanna” keresőcímkével. 

Mandulás stollen

édes kelt tészták, Csupa finom karácsony!

Tudjátok mennyire imádom az osztrák, német régió ízeit! A bajor perec az egyik legnagyobb kedvencem, az Apfelstrudelért odáig vagyok, a karamellizált szeletelt mandulás tetejű Bienenstichtől vissza és akkor még a szilvás Streuselkuchen-ről nem is beszéltem.

Évek óta készülök stollent sütni és idén végre eljött az ideje. Jessz! Az íze valahol egy kosztümös angol regénybe illő havas téli szombat délután keveredve az emlékkel, amikor még sulis vagy és nem kell hétfőre sokat tanulni és tudod, hogy még a vasárnap is a tied. Ez jut róla eszembe, amikor kóstolom. Ne kérdezzétek, hogy jött ez az íz-emlék-regény kapcsolás, főleg, hogy angol, holott maga a Christstollen / Krisztuskalács egy echte német, valószínűleg a legrégebbi hagyományos karácsonyi sütemény. Formája és porcukorral bevont alakja a bepólyált Jézuskára emlékeztet, innen eredeztethető az elnevezése.

Története baromi izgalmas, böjti szegényes adventi ételnek indult, mindenféle gyümölcsök nélkül. Hivatalosan 1329-ben említik először, Henrik püspök karácsonyi ajándékaként. A középkori katolikus dogmák tiltották a vaj és a tej fogyasztását böjt idején, így vízből, zabból és repceolajból készítették, majd 1491-ben VIII. Ince pápa “Butterbrief” azaz vajlevelében engedélyezte a vaj használatát az uralkodóház körében, bizonyos fizetség fejében, mintegy bűnbocsánatért. Ebből a bevételből épült fel a Freibergi dóm is. Nem sokkal később a vajlevél kiterjedt a lakosságra is. A hagyomány szerint a mai gazdagabb változata Heinrich Drasdo udvari péktől származik, ezzel megnyitva a stollen vajasabb, cifrább, ízesebb útját a karácsonyi sütemények között. A legismertebb talán a Drezdai stollen, szintén külön története van, 1996-ban jegyezte be a Német Szabadalmi és Márkahivatal, mint eredetvédett terméket. Kizárólag a drezdai és környéki pékségek árusíthatják. Ízük is igen változatos, számtalan variáció létezik: mandulás, mákos, vajas, marcipános, diós, túrós, pezsgős, vörösboros.

Nagyon szeretem a fát. Szeretem az illatát, ami a gyerekkori nyarakra emlékeztet, amikor hajdúszoboszlói nagyszüleimnél voltam, mert nagypapám fafaragó, népművészet mestere, népi iparművész. Hú, milyen hosszú ezt így leírni, de kötelességemnek tartom, mert gyönyörű életút. Kerékgyártó kádárként kezdte a munkásságát, majd kialakított egy saját stílust, a szekerek szerkezetét vezette át a bútorokba. Igazi kincs volt ez az ötlet, anyáéknál Egerben az egész házban megtalálhatóak a stílusos bútorai, ami a maga idejében igazi úttörő volt. Szóval szeretem a fát, ezért örültem, amikor a a Fatálak Birodalma megkeresett. A következő képeimen az ő munkájukat láthatjátok egy közös együttműködés, szponzorált tartalom keretében. Például nagyon régóta szerettem volna egy vajazó kést és már most imádom őt. A tányérok pedig szerintem nagyon praktikusak, eskü az íze is más rajtuk az ételnek, főleg majd még idővel!

A stollen – élmény

Egy sűrű kelt tésztát képzeljetek el, kicsit hasonló a mi gyümölcskenyerünkhöz, bár az egy vajas kevert sütemény aszalt és kandírozott gyümölcsökkel, ez pedig egy kelt tészta, viszont annyi zsiradékot tömünk bele, hogy szinte elveszik a kelt jellege, mert egyáltalán nem hasonlít például egy foszlós fonott kalácshoz, holott a liszt-élesztő arány megegyezik. Na, ennyit jelent a belepakolt zsiradék, nyilván gátolja a kelesztést, az élesztő munkáját, de ez így van rendjén, ugyanis a vaj miatt tud ilyen szépen összeérni benne az íz és neki köszönhetjük, hogy nem szárad ki, hanem idővel visszapuhul és eszméletlen íze lesz. Tojást nem tartalmaz tésztánk, ellenben pofátlanul sok aszalt, cukrozott gyümölcsöt igen. Hát, tudják a németek, mit kell karácsonykor enni, hogy boldogok legyünk ebben a hideg időben. Jó, mondjuk ezt nem csak a németek tudják, tudjuk mi is az eszméletlen bejglinkkel, az olaszok pedig a Panettonéjukkal és folytathatnánk a sort, de egyelőre ezeket a blogon lévő recepteket tudom ajánlani, szóval majd jövőre folytatom. 😀

Úgy készüljetek a stollennel, hogy ha most elkészítitek, minimum 2-3 hetet várjatok a megkóstolásával, mint a bejglinél, mert így az idővel arányosan egyre tökéletesebb ízharmónia érik össze a stollen tésztájában, ami alapvetően nem túl édes, de a tetején lévő vaníliás porcukorral és a benne lévő aszalványokkal nagyon-nagyon kellemes érzés ízlelni. A hozzávalókat egy darabra adom meg, bár én első körben 2 db-ot csináltam, ebből az egyik fele már elfogyott, ahh zseniál. Habos kakaóval maga a kuckózás perfekt megfelelője.

Mandulás stollen

Hozzávalók 1 db 1100 grammos stollenhez

125 g mazsola
100 g kandírozott narancshéj
100 g kandírozott citromhéj
25 g aszalt vörös áfonya
1 citrom, 1 narancs reszelt héja
60 ml rum vagy 60 ml vízben elkevert 2 evőkanál rumaroma
85 g aprított mandula

125 ml langyos tej
25 g friss élesztő
425 g búzafinomliszt
1/2 kk só
1,5 teáskanál fahéj
1/2 kávéskanál szerecsendió
késhegynyi kardamom
1 teáskanál mandula aroma
75 g puha vaj
75 g puha disznózsír
85 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor

50 g olvasztott vaj
1 csomag vaníliás cukor
sooook-sok porcukor

A mazsolát, a kandírozott narancsot, a kandírozott citromot, az aszalt vörös áfonyát, a citrom és a narancs reszelt héját és a darált mandulát elkeverjük a rummal, vagy a rumaromás vízzel, frissen tartó fóliával letakarva 1 éjszakán át hagyjuk összeérni. Másnap a langyos tejbe belemorzsoljuk a friss élesztőt és egy kis cukorral elkeverve 5-7 perc alatt felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, elkeverjük benne a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a fűszereket (1,5 tk. fahéj, 1/2 kk. szerecsendió, késhegynyi kardamom), aztán a puha vajjal, a zsírral, a mandula aromával, az aszalványokkal és a közben felfutott élesztővel összekeverjük és dagasztjuk, majd 1 órán keresztül letakarva pihentetjük. Lisztezetlen deszkára borítjuk, ovális 24×18 és 3 cm vastagra nyomkodjuk, majd a tészta hosszabbik felét finoman és apránként felemelve, hogy ne törjön ráhajtjuk a 2/3-ad részére elképzelt vonalra. A felületén lévő aszalványokat kivesszük belőle, mert sütésnél ezek megégnek, óvatosan újra kinyitjuk a stollent és belepakoljuk őket és újra becsukjuk. Letakarva 1 órán keresztül pihentetjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben (alsó-felső) 60 percig sütjük. Ha nagyon pirul, sütés közben borítsuk le alufóliával. Sütés után rácsra tesszük, még melegen, de már nem forrón átkenjük az olvasztott vajjal és jó vastagon porcukorral szitáljuk. Felemeljük óvatosan és az oldalán is rendesen átszitáljuk porcukorral. Amint kihűlt, alufóliába csomagoljuk, másnap átcsomagoljuk frissen tartó fóliába és a kamrában érleljük 2 hétig. Tojásmentes, szóval nyugodtan lehet akár még tovább is.

A stollen történetének forrásanyagát a Wikipédia Christstollen szócikkénél olvastam.

Imádott karácsonyi receptjeim

Csupa finom karácsony!, desszert

Nincs karácsony mézeskalács-illat nélkül. Advent pedig az összebújós, plédbe burkolózós, félhomályban kanapén filmezős/olvasós*, teát vagy forrócsokit szorongatós, nyugodt esték nélkül.

*Persze majdnem kizárólag csak az Igazából szerelem, vagy az Az a bizonyos első év c. film jöhet szóba ilyenkor, vagy valami hasonló nyálas, romantikus, karácsonyi amerikai vígjáték bi&@#sz. Könyvnek pedig Katie Fforde Karácsonyi lakoma és más történetek c. kis cukiságát, vagy L.T. Brits Harmónia dán módra könyvét ajánlom!

Szerintem szóljon ez a december a lassításról, a kuckózásról, s ne a hatvanharmadik ajándék megvásárlásáról, mert már mindenkinek megvan mindene, fölösleges dolgot pedig ne, inkább élményt: például a kis kovászos kenyérsütős workshopom (jan.25.) egy szuper karácsonyi ajándék lehet!

Összegyűjtöttem a legfinomabb és legtipikusabb süteményeim, amik nélkül nincs karácsony! Megismerhetitek a diós zserbó, a mézeskalács, a tökéletes szeletelés titkát és arra is van megoldás, ha reped a bejgli!

Mézeskalács, Dán keksz, CukrászSulis fehér linzerkarika
Tipp: a linzerkarikát 1,5 héttel előre is elkészítheted, töltetlenül vígan eláll!

Mézeskalács

1.
Számunkra egyértelműen Ő áll a képzeletbeli dobogó legelső helyén! Már jó rég megírtam a receptjét, lépésről lépésre. Szuper! Tökéletesen bevált, sosem változtatok rajta. A tésztát 1 nappal hamarabb gyúrjuk be, hogy összeérjen, másnap szaggassuk ki (a gyerekekkel) és süssük. Nálunk speciel egy szuper családi program! Titka a teljes kiőrlésű rozslisztben, a csöppnyi kis kakaóban és az éjszakai hűtős érésben/pihentetésben rejlik. Imááádjuk! ❤

(Lábjegyzet magamnak: Hanna ne legyél idióta. 1,5 kg liszttel kezd már az első körben, különben másnap sütheted újra!!!)

Tovább a mézeskalács recepthez…
A grammra tökéletes máz receptjén még dolgozom.

Mennyei bejli

2.Tudom, hogy gáz a tökéletes jelző ismétlése, de a fiókban lévő ‘mennyei bejgli receptemre’ is kíválóan illik. Minden tiszteletem az alapanyagoké és a bejgli megálmodójáé. Perfekt ízkombó, imádom. Tavaly valami harmincvalamennyit sütöttem, hát nem mondom, hogy a végére nem volt elegem, de jajj már most, november közepén, amikor írom ezt az összefoglalót, alig várom, hogy elkezdjem az ideji sütögetéseket.

Óriási elismerést kaptam apukámtól a karácsonyi asztalnál, olyat mint még szerintem soha. Megkóstolta. Ízlelte, forgatta… aztán szolidan utalt rá, hogy a családban az egyém a legfinomabb (mindkét nagymama is és anya is süt minden évben..) és hogy mégis hol tanultam meg ÍGY sütni?! Hihii, 3 éve volt, de még mindig örülök! Ezért muszáj megosztanom mindenkivel ezt az elsőre tökéletes bejgli receptet!

Tovább a bejgli recepthez…

Kovászos panettone, az ünnepi menü koronája

3.A karácsony varázsát pedig koronázzuk meg egy kovászos Panettonéval. Nem kommentálnám a boltit. Ezek után még fél szemmel sem fogsz ránézni. Tavaly nálunk kimaradt a repertoárból a nagy bejgli-projektjeim miatt, de idén nem telik el nélküle az ünnep, ez fixentyű! Igen, nem 2 perces művelet, bár szerintem nem fog soknak tűnni a mostani 3 napos bagett-projektek mellett. Sőt, megyek megetetem hozzá MOST a kovászom, az előtésztához 90 g (10/40/40) kell reggelre. Idén NEM marad el, mert eszméletlen.. azóta is Őt emlegetjük kb két havonta..

Ne féljetek a 20-22 órás elkészítési időtől. Már a sütőben sül, tudom miről beszélek, egy 3 napon keresztül “készülő” bagetthez képest kispista, szinte egy fastfood. Komolyan! Most nem etettem 3x előtte kovászt, csak egyszer és 1/2 kávéskanálnyi instant élesztővel megdobtam, ami az állagán annyiban fog változtatni, hogy kicsivel szellősebb és puhább/foszlósabb lesz! ❤ Alig várom, hogy kisüljön!

Tovább a kovászos Panettonéhoz…

A család kedvence: Grízes-mézes krémes

4. Hogyha még nem kóstoltad a grízes-mézes krémes receptet a blogról, akkor idén mindenképpen javaslom. Semmit sem spóroltam ki belőle, tömör gyönyör, ami pontosan annyira van tele lekvárral, amennyi kell: csurig. Gyá, de bírom. Csak jaj, ne lenne abbahagyhatatlan.. Szívből ajánlom! ❤

Ahogy telnek a napok egyre finomabb, tökéletesebb sütemény lett! A tészta teljesen megpuhul a krémtől, szinte elolvad a szánkban, a lekvárt pedig pont megfelelően szívta be. Csoda!  A bejegyzésből megtudhatjátok a tökéletes szeletelés titkait is.

Tovább a grízes mézes krémes recepthez…

Békebeli diós zserbó – Így lesz puha, lágy és omlós

5.Mi más is lehetne a negyedik versenyző, mint a diós zserbó receptem? Nélküle sincs karácsony! A bejegyzésben olvashattok a zserbó-titokról, hogy mik a legfontosabbak a tökéletes zserbó készítésénél és persze ott találjátok a receptet is.

A zserbó titok:
– a puha, lágy és omlós tészta titka a disznózsír
– nem teavaj és semmiképpen sem margarin)megfelelő mennyiségű igazi dió (az én tepsimhez 100g/réteg pont tökéletes)
házi sárgabaracklekvár, amin szintén nem spórolunk (nálam 200g/réteg)
idő, ugyanis minél tovább áll a hideg spájzban, úgy puhul a tészta a csokimáz alatt és annál jobban összeérnek az ízek, így lesz napról napra sokkal finomabb.
TIPP a szép szeleteléshez: Csokimázazás után pár órával, de legjobb ha egy nappal.. centiméterrel kimérem a szeleteket, megjelölöm a süti négy oldalán a leendő vágások helyét és finoman belenyomva egy cérnát, összekötöm a jelöléseket, berácsozom. Forró vízzel teli edényt készítsünk ki, ebbe fogom minden vágás után lemosni és megmelegíteni a kést. CSAK egyet vágunk, vagyis inkább belevágok egyszer aztán húzom a kést, így lesz szép egyenletes a vágás, majd beleteszem a meleg/forró vízbe a kést, letörlöm és ekkor jöhet a következő vágás. A zserbó szeletei 3×5 cm-esek.

Tovább a diós zserbó recepthez…

Nem gondoltam, hogy megállok ötnél, amikor bőven van még a tarsolyban. Mutatom a többi aprósütit, ezek zöme fémdobozban szuperül eláll, sőt gasztro-ajándéknak is tökéletesek. Tavaly mindenkinek aprósüti válogatást készítettem, jaj olyan kis cuki volt.

Aprósütemények

Mézes puszedli karamellizált dióval – rögtön süthető azonnal puha recept
Mandulás cantucci
Régimódi diós Ischler
Így lesz tökéletes a linzered!
Mákos aprósütemény
Roppanós kókuszcsók zabpehellyel
Csokoládés pöffeteg

Mákos guba variációim, hogy szerencsét és sok pénzt hozzanak!

Tízperces mákos guba vaníliapudinggal (anya recept)
A legütősebb kaja evör: Mákos guba
Fonott kalácsból / kuglófból mákos guba – instasztoris sütés lépésről lépésre

Ünnepi süteményeink

Egri nagymama bábolnai kiflije
Tökéletes gesztenyés pozsonyi kifli
Szoboszlói nagyapa tipikus karácsonyi fatörzs tortája
Egri nagymama pudingos krémese – torta
Pávaszem – az ünnepi asztal része
Hajdúszoboszlói ‘francia krémes’

Sós vendégváróink

Ilyen finom pogácsát még nem ettél
Omlós sajtos rúd
A nagybetűs sajtos rúdélesztős
Nagymama sajtos perece
Fokhagymás grissini
Gyúrt omlós tészták: Nehéz sós aprósüteménycukrász recept

Karácsonyi asztalnál

Karácsonyi tükörponty halászlevünk
Vajban sült lazacfilé spenótos pennével brokkoliágyon

Kövess Instagramon és Facebookon is!
Iratkozz fel hírlevelemre, hogy értesülhess a legújabb tartalmakról!