Grízes tészta, Te drága!

ebéd és vacsora ötletek, Pasta

Talán menzán ettem utoljára, ótejóég de brutál jól esett most!✨

Emlékezetesen finom ebéd lett belőle, olyan tényleg, igazán tökéletes. Logo, hogy házi lekvárral, de ez annyira egyértelmű, hogy szólni sem érdemes róla. Persze még jobban ütött volna, hogyha házi tésztával készül, de erre most nem volt lehetőségem, mert még mindig a boltbezárás utáni tésztakészletet nyígjuk és már szeretnénk elfelejteni, úgyhogy szigorúan annak kellett most elfogynia!

Másnap darált diót is szórtunk rá. Awwwh. Nem nagy recept abszolút, de számunkra emlékezetes. Költözés előtti hónap kamrapusztító ebédjeinek egyike volt. Imádtuk nagyon, legalább annyira, mint az itt töltött éveket. <3

Grízes tészta

Hozzávalók nagyjából 2 személyre

1 teáskanál vaj
3 evőkanál búzadara
1 csomag (12g) vaníliás cukor
1 óriási csipet só
+ 200 g tészta
házi sárgabaracklekvár
porcukor

Három evőkanál grízt kis barnított vajon lepirítottam. Forró serpenyőbe tettem a vajat és addig hagytam, amíg a buborékozásnak vége nem lett és finom diós illatot árasztott, ekkor hozzátettem a búzadarát a vaníliás cukorral, és a sóval, aztán amikor már világosbarnára pirult nagyjából minden daraszem, vízzel felöntöttem, hogy megpuhuljon és lefedtem. Baaaah amikor levettem róla a tetőt, az az illat aztazeget. Az a pirított, karamellizálz grízillat.

Babfőzelék pirított kolbásszal

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

Veszettül hiányoznak azok a régi, original, tipikus menzakaják. Például már 2 hete csak a paradicsomos húsgombócról tudok beszélni, persze annak rendje és módja szerint, hosszúkásra vágott főtt krumplival. Forrón. Bár a tálcás történet nem hiányzik, az ételek minősége se, de ezek a tipikus kaják nagyon. Ó azok a ragus, szaftos “minden bele” husik tarhonyával, a sertéspörköltek azzal a kis apró hajlított szarvacska tésztával, a rizskoch baracklekvárral, vagy jajj az a babfőzelék.

Reklámok

Párom full ki van akadva – nagyon röhögök – itt sorolom a kedvenceimet, Ő meg csak szemforgatva hitetlenkedik, hogy én hogy szerethettem ezeket?! Másnapi főzelékünk már ezzel a menza-nosztalgiával átszellemülve készült és hááát, valami csúcs lett. Hiányzott már igazán! Frissen sütött angol zsemlével ettük, ó mennyei volt!

Jönnön hát menza-koszt sorozatom első eleme: a babfőzelék.

Babfőzelék pirított kolbásszal

Hozzávalók 5-6 személyre

500 g száraz tarkabab
250 g füstölt sonka
3 szelet kolbász
1 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
4 db babérlevél
só, frissen őrölt bors
1 tk sómentes, szárított zöldség (Bio boltban vettem)
1 evőkanál mustár
1 evőkanál 10%-os ételecet

Reklámok

A habaráshoz
1/2 kávéskanál fűszerpaprika
300 ml tejföl
1-2 evőkanál liszt
+ kolbász

Előző este. A babot átmosom, majd beáztatom kb dupla annyi, hideg vízbe.

Főzés. Másnap leöntöm róla a vizet, majd egy jó nagy fazékba teszem, beleteszem az egész fokhagymákat, a vöröshagymát, a babérlevelet, a kolbászt, az ujjnyi vastagra felszeletelt sonkát, fűszerezem (só, bors, szárított zöldségek), végül felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi és lefedve főzni kezdem. Ha forr, takarékra veszem.

Habarás. Addig szoktam főzni, amíg már majdnem puha, de még éppen roppanós (durván 50 perc volt, de lehet több is). Ekkor behabarom. Én most igencsak sajátos módon készítettem ezen részét a folyamatnak, ugyanis mindhárom sűrítéses módszert sikerült alkalmaznom.

Reklámok


1. Rántás. Először 1-2 ek étolajon 1 ek lisztet elkevertem, fűszerpaprikát szórtam rá, majd kis vízzel csomómentesre kevertem – volna, hogyha nem lettem volna béna, és nem maradt volna tök csomós.
2. Tejfölös habarás. Végül ezt a habarások gyöngyét átszűrtem a kimért tejfölre. Kivettem egy kis rész tejfölt, amiben elkevertem a biztonság kedvéért még 1 evőkanál lisztet, majd amikor ezt már valóban sikerült csomómentesre keverni, visszatettem a többi tejfölhöz és hőkiegyenlítéssel hozzákevertem a főzelékhez.
3. Önmagával való sűrítés. Na, de mivel még nem lett így sem elég sűrű, fogtam a turmixgépem és 3-4 evőkanállal összeturmixoltam a babból, levével együtt. 

Életem második frankfurti levese

klasszikus kaják, levesek

Életem első frankfurti levesét (nem töröltem le, mert hozzám tartozik az a recept is, annak minden vegetás kis próbálkozásával együtt) szóval kis, 2 éves csúszással követi életem második frankfurti levese, ami anya távoktatási verziójának jócskán átalakított, már a saját ízvilágunkkal összekombinált fogása, amit a fagyóból elővett kovászos, telt gabonaízű házi, magvas zsemlékkel ettünk. Ennél nem kell több. Sohasem.

Reklámok

Szalonnás pörköltalappal készítettük zománcozott öntöttvas fazékban, hátaz az illat, majd az az íz, amikor az első forró kanállal a számhoz emeltem, finoman megfújogattam aztán végre megkóstoltam. Istenem, mellé pedig ott volt a házi zsemle! Szerintem zseniális volt, aki kitalálta a frankfurti leves ízkombinációját!


Frankfurti leves – betyár finom

Hozzávalók egy jókora 6 személyes adaghoz

2-3 evőkanál étolaj
250 g virsli
44 g szalonna + 1 jó ujjnyi szalonnabőr az íze miatt
650 g (4-5 közepes) krumpli
500 g (1/2 fej) kelkáposzta 
1 közepes fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1,5 teáskanál fűszerpaprika
1/2 teáskanál sűrített paradicsom
3 dl húsleves alaplé – lefagyasztottam a hétvégi levesezésből megmaradt levet
Fűszerek: só, frissen őrölt bors, 1 kávéskanál lestyán, 3 teáskanál majoranna, 1 púpos kávéskanál őrölt fűszerkömény
250-300 ml 20%-os tejföl
2 evőkanál liszt

Reklámok

Virsli, kelkáposzta előkészítése. Kis olajon lepirítom a felkarikázott virslit, kiveszem a lábasból és félreteszem. Egy nagyobb lábasban vizet forralok, majd amikor forr beleteszem a megmosott, ujjnyi csíkokra felszeletelt kelkáposztát. Torzsát előzetesen eltávolítom. 5-6 percig forralom, majd a víz háromnegyed részét leöntöttem róla, a maradékkal együtt majd a végén mehet a levesbe.

Pörköltalap. A szalonnát felkockázom, zsírjára pirítom, beleteszem a felaprított vöröshagymát, üvegesre párolom. Ha már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá 1 deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet.

Amikor már sűrűbb az alapunk, hozzáadom a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Sózom, borsozom, jöhet a lestyán, a majoranna és a fűszerkömény. Belekockázom a krumplit, felöntöm a húsleves alaplével, lefedve főzöm 7-10 percig, majd jöhet hozzá a kelkáposzta lével együtt.

Tejfölös habarás. Ha a krumpli nagyjából már puha, a lisztet csomómentesre keverem a tejföllel, majd hőkiegyenlítem: kiszedek a leves levéből egy keveset, majd elkeverem a tejfölös keverékkel, így folytatom, amíg felmelegszik a tejföl. Majd elkeverem a levesben, kicsit még hagyom főni, amíg durván összerottyan. Végül beleteszem a virslit.

Reklámok

Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

ebéd és vacsora ötletek

A pontosan délre kisült, recsegő-ropogó, magvas császárzsömivel ettük.

Hát most mit mondjak?! Ennél nem kell több, nem kell semmi más. Megkóstoltam és végem volt. Aztán mégjobban végem volt, amikor betalált a szaftba tunkolt telt gabonaízű, ropogós császárzsömle és pont összeért a magvak között megbújó köménymag a savanyúkáposzta ízével. Gyönyörű volt.

Reklámok

Székelykáposzta reloaded / újratöltve..
Van nekem egy ‘majd egy éves, szuper csirkemellből készült székelykáposzta receptem, viszont a mai akcióm alapjaiban rengeti meg az eddigieket. Valahol a kovászolással rámragadt egy vissza az alapokhoz szemléletmód, elhagytam a vegetát/ételízesítőt, helyette pedig változatosabbnál változatosabb fűszereket kezdtem használni. Mindez pedig úgy indult, hogy elolvastam, milyen fűszereket tartalmaz, tehát mivel tudnám kiváltani.

Lényegében megnyílt egy egészen új világ, mert amint elhagyjuk azt az íz-zsibbasztó valamit és kijövünk a ‘semmi ízeket nem érzünk’ detox időszakból, újra elkezdjük érezni a valódi fűszereket, azoknak minden aromájával és teljességével együtt.

Olyan ez, mint a ‘keresd meg a különbséget a képek között’  játék, visszatekintve, egy év alatt teljesen kiiktattuk az étkezésünkből a vegetát és a régi kép mellett ott kukucskáló, akkor még a pékboltunkból hazahozott, finomított pékárut. A fokhagymanyomómat szintén száműztem, elvileg a szeletelés jobban kiemeli a fokhagyma aromás ízét.

Reklámok


Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

Hozzávalók kb 5-6 személyre
1000 g savanyú káposzta
2 nagyobb csirkemell (alakformáló verzsön)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál étolaj
2-3 gerezd fokhagyma
3 teáskanál pirospaprika
4 db babérlevél
150-170 g tejföl

bors
1 teáskanál köménymag

Reklámok

Ételízesítő helyett: 1-1 óriási csipet majoranna, oregánó, 1 kávéskanál lestyán, 1 teáskanál sűrített paradicsom, 1/2 tv paprika apróra szeletelve, leheletnyi kristálycukor, fagyasztóból elővett, télire eltett petrezselyem

A lestyán / orvosi lestyán (Levisticum officinale) dicsérete
Illata a zellerzöldre emlékeztet – zellerfélék családjába tartozik – intenzív íze pedig megbolondító mindent, amolyan ételízesítő jellegű, de komolyan. A só, a bors és a paprika mellett az egyik legfontosabb fűszer-felfedezésem mostanában. Olyan a világon nem lesz, hogy én ebből kifogyjak. Egyébiránt – megszólal a néprajzos –  érdemes lestyánt hordani magunkkal, mert elvileg akkor hamar férjhez megyünk!

Reklámok

Elkészítés

Felkockázom a csirkemelleket. Bár a mostanit már eleve felkockázott állapotban tettem le a fagyóba, így csak elő kellett vennem előző este.

Pörköltalapot készítek. Olajban megdínsztelem a felaprított vöröshagymát, amikor már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá fél deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet.

Amikor már sűrűbb az alapunk, hozzáadom a húst, a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Kicsit tovább, mint fehéredésig párolom (jó 10 percig), majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedve hagyom főni további 5-10 percig.

A savanyú káposztát átmosom kétszer, majd a húshoz keverem. Ismét felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje.

Jó 30-40 percig fedő alatt főzöm alacsony hőfokon. Ha már a káposzta megpuhult, jöhet a tejfölös habarás. A tejfölhöz kis adagokban hozzákeverek a meleg káposzta levéből, azaz hőkiegyenlítem, majd hozzákeverem a tejfölt a káposztához. Összerottyantom, pár percig még hagyom főni és kész is!

Reklámok

A ‘teljesvalójukbanganzperfekt’ tejes kiflik

kelt tészta, kiflik & zsemlék

“Meséltem már neked?! – kérdezte.
Meséltem már, hogy mit csináltunk általános iskolában az uzsonnára kapott kiflikkel?
Már nem tudom, kinek az ötlete volt, de tudod, a napközis termünkben olyan régi, mint nagymamádnál, szóval az a régi konvektor volt még, na ezt feltekertük 10-esre és rátettük az uzsonnára kapott kifliket, 5-6 percig rajta hagytuk, először az egyik, majd a másik oldalát is. Olyan kérge lett, olyan ‘zsírmalacul’ ropogott és ez még az az igazi régi, hagyományos kifli volt. Szenzációs, isteni volt. Rendszeresen praktizáltuk.”

Ezt a gondolatot a kiflikről, néprajzos szemmel zseniális volt hallgatni.

Szóval a kiflik… ezek azok a tökéletes, foszlós és ropogós kiflik, amiket a végén, ha forrón bespriccelsz vízzelháát aztazegetaz az igazi, brutális tejeskifli-illat árad belőlük, ugyanaz a finom kifli-illat, amit mi minden hajnalban éreztünk a pékboltban. Pontosan ugyanilyen eszméletlen volt! És egyébként ez volt az a délelőtt, amikor egyáltalán nem terveztem sütni semmit sem, de véletlenül megláttam @Misi11 kiflis videóját!

Ha kiflijeinkből netalántán, valamilyen oknál fogva maradna meg és ránkszáradna pár kóbor darab, akkor ajánlom szeretettel anyáéktól örökölt 10 perces mákos guba receptem! <3

Vajas kifli recept

Hozzávalók 9 db egyenként 86-87 grammos
ízig vérig hagyományos, teljes valójukban ganz perfekt tejes kiflikhez

500 g liszt BL80 búzakenyérliszt
25 g friss élesztő
350 ml tej
30 g tényleg vaj (margarinnal hamarabb szikkad)
25 g kristálycukor
10 g só

Megjegyzés: Mostanában kézzel dagasztok. Mostanában egyenlő, amióta a cukrászsuliban pontos instrukciók alapján megtanultuk, szóval semmi ketyere és semmi talpon álló gépkütyü és mindezek ellenére egy tökéletesebb tésztát kapok, tökéletesebbet, mintha gép dagasztotta volna.

Olyat olvastam, hátaztamindenit, olyan zseniális infót olvastam a minap, hogy csuda: kelt tészták készítésénél a tejet forraljuk fel, majd hűtsük le 41-46 fokosra, ugyanis ezáltal denaturáljuk benne a fehérjéket, melyek amúúgy megtámadnák a sikért, így a tésztánk puhább és szivacsosabb, könnyebb lesz, míg ezen lépés kihagyásával durvább és tömörebb. /Maggie Glezer: Kenyérsütés mesterfokon/

Alapanyagok kimérése & élesztő felfuttatása. Először felforralom a tejet, majd kihűtöm. A lisztet átszitálom, hozzáadom a sót és a kristálycukrot. A vajat kimérem. Hogyha visszahűlt a tej, elkeverek benne egy kávéskanál kristálycukrot, elmorzsolom benne az élesztőt, szórok rá egy evőkanál lisztet és letakarom konyharuhával.

Tészta összeállítása & dagasztás kézzel. A lisztet kiborítom a pultra, krátert / gátat készítek, a közepébe beletépkedem a vajat, majd apránként hozzáadva az élesztős tejet nyámicskázni kezdem középen teljesen ökölbe szorított jobb kézzel az egészet. A másik kezemben troksert tartok (tésztakaparó spatulát) ezzel szedem össze az esetlegesen kiszakagó gátam tésztaszivárgásait. Amint szépen lassan adagolva tésztám felvette az összes tejet és körkörösen a gát összes lisztjét, először két kézzel kezdem gyúrni, majd fogjuk a tésztát és liszt nélküli felületen elkezdjük először jobb tenyerünk közepétől indulva GÖRGETVE eltolni maguntól, baloldali irányba, némi erőkifejtés kíséretében, majd visszagörgetjük az ujjainkkal középre. Aztán bal kézzel görgetjük jobbra. Hogyha jól dolgozunk, a deszkán egy SZIVECSKE fog kirajzolódni a tészta által felvett liszt helyén a dagasztás végére, hát lehet ennél szebb valami?! Imádom! A dagasztást addig végezzük, amíg a tészta rugalmas, egynemű és sima nem lesz. (Durván 10-15 perc.)



Kelesztés. A tésztát nejlonzacsi+konyharuha kombinációjával letakarom és a duplájára kelesztem durván 45-50 perc alatt a konyha hőmérsékletétől, páratartalmától függően. Ha megkelt 100 grammos darabokra “adom fel” tépkedem szét – elvileg nem szabad vágni, tépni kell ilyenkor a tésztát. A tésztadarabokat virgolom (gömbölyítem), majd letakarva nejlozacsi+konyharuha kombóval 15 percig pihentetem.

Kiflik formázása. Előveszem a legelső kiflit, majd enyhén olajozott deszkán leheletvékony, szinte átlátszó 36×32 cm-es háromszöget nyújtok belőle, majd a szélesebb végétől kezdve, szorosan és nagyon csinosan feltekerem. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, letakarom. Miután az összes kiflim kész, 15 percig pihentetem őket, de közben már kapcsolom is a sütőt 230 fokra.

Sütés. A megkelt kifliket vízzel jó bőven bespriccelem virágspriccelőkéből és 230 fokra előmelegített sütőben 13-15 perc alatt ropogósra sütöm őket. Amint kivettem a sütőből, újra átspriccelem őket. – Ó az az illat. Imádni fogod!