Brokkolis-zöldbabos pirított csirkemell bulgurral

ebéd és vacsora ötletek

Gyors vacsoránk és egyben a holnapi ebédünk tipikusan egy alacsony kalória- és magas fehérjetartalmú, diétás étel: tele rosttal és még ráadásul eszméletlen finom! Múlt héten végre rászántam magam és egy héten keresztül számoltam a bevitt makró-tápanyagokat. Az egész procedúrát a napi kalória és makrótápanyagszükségletem kiszámításával kezdtem, majd minden étkezésem, minden összetevőjét, grammra pontosan lemértem és mindezt táblázatban összegeztem, majd kismillió kimutatást végeztem, és mivel nagyon szeretek számolgatni, én teljesen imádtam! Borzasztóan tanulságos volt! 

Valamilyen úton-módon a rizs nálunk teljesen kikopott, helyét a bulgur, a quinoa, a kuszkusz és a köles váltotta fel, ill. szoktunk még gerslit és krumplit is enni. A köret, mint olyan, nálunk csak mutatólag van jelen, tehát az általam megadott mennyiség nem olyan nagy adag, mint amekkora magához a zöldséges csirkéhez társulhatna.

Főételeinket sok ételfajtából állítjuk össze, éppen ezért nincs sok ilyen posztom, mert borzalmasan néz ki néha egy-egy ebédünk, ahol a bulgur, a céklával, vagy a sütőtökkel, a vörösbabbal, a csicseriborsóval, vagy túróval hever óriási adag répa- és salátaágyon. Úgy tudom ezeket hívják manapság “Buddha tálaknak“. A Google annyira csodálatosan szépeket dob ki rá: Buddha bowl.

Brokkolis-zöldbabos pirított csirkemell bulgurral

Hozzávalók 4 személyre

Zöldbabos-brokkolis csirkemell
500 g csirkemell felkockázva
250 g zöld hüvelyű egész zöldbab
200 g brokkoli
2 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
leheletnyi olívaolaj
só, bors, késhegynyi fűszerpaprika, kicsi oregánó és majoranna, egy csipet kapor
Köret
75 g bulgur
25 g quinoa

Összekockáztam a csirkemellet. A vöröshagymát apróra vágtam. A csirkéhez a vöröshagymát egy kis teáskanál olívaolajon megpirítottam, rádobáltam a kockákat (só,bors,leheletnyi pirospaprika,kicsi majoránna,kicsi oregánó, egy csipet kapor, 2gerezd fokhagyma), fedő rá és főz. 10-15 perc múlva hozzáadtam brokkolit és a giga hosszú zöldbabot. Fedő rátesz, majd amikor már puha, kicsit átpirítottam az egyészet pár perc alatt. A körethez közben kimértem a bulgurt és a quinoát és vízzel, sóval, borssal puhára pároltam.

Tápanyag- és kalóriatartalom
Zöldbabos-brokkolis csirkében össz.
Kcal: 759,5
Fehérje: 124,6 gr
Szénhidrát: 20,25 gr
Zsír: 13,1 gr
Rost: 14,65 gr
Bulgur & quinoa köretben össz.
Kcal: 348,5
Fehérje: 12,7 gr
Szénhidrát: 71,2 gr
Zsír: 2,5 gr
Rost: 1,8 gr

Paprikás krumpli

ebéd és vacsora ötletek

Hát mekkora klasszikus magyar kaja már Ő!?
Én mindig mondom, hogy a legegyszerűbb a legfinomabb és ez jelen esetünkben is tökéletesen helytálló! Hatalmas pizza,- és lasagne-evők vagyunk, de mellettük élünk-halunk az igazi, magyar, basic alapanyagokból összeállított ételekért.

A múltkor például nagy teljes kiőrlésű tésztagyártásban voltam. Egyik feléből lasagne készült, a másikból pedig krumplis tészta, szinte égettre lepirított, édesre karamellizált, összeragadt-összetapadt, zománcos edény aljáról felkapart tésztadarabkákkal. 
Végem van. Imádom.
 (Ide jön egy krumplis tészta link nemsokára!) 

Nálam a paprikás krumpli is ilyen étel, tipikusan Pavlovi reflex-szerű eredménnyel összefolyik mindened, amikor meghallod a nevét. Bekapcsol az összes érzékszerved és türelmetlenül várod, mikor készül már el.

Ó és a ropogós héjú, még langyos, kovászos házi kenyeret el felejtsük felszeletelni mellé!
Szóval uzsgyi vissza a gyökerekhez, az alapokhoz és együnk magyart!

Paprikás krumpli

Hozzávalók 5-6 személyre

1,5 kg krumpli
4 vékony szelet bacon
300g debreceni/virsli
1 db vöröshagyma 
kis olaj/disznózsír
só, bors, 1-2 ek fűszerpaprika

A krumplit felszeletelem nagyobb darabokra és felhasználásig vízbe teszem. A vöröshagymát felaprítom, majd kis olajon/zsíron megdinsztelem. Jöhet hozzá a felszeletelt bacon és a debreceni. Lepirítom. Lehúzom a tűzről, rászórom a pirospaprikát, felöntöm 1/2 dl vízzel, visszateszem a tűzre és pár perc alatt lefőzöm róla ezt a vizet. Belezuttyantom a krumplit a vízzel (7 -8 dl víz) együtt, sózom, borsozom. Fedő rá és forrás után takarékon főzöm tovább addig, amíg a krumpli meg nem puhul.

Lencsefőzelék fasírozottgolyókkal

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

Úgy röhögök, olyan furcsa kimondani a fasírozott szót. Próbáld ki, hát nem mókás valamiért!? Tök ritkán használjuk – legalábbis mi – és most, hogy elkészült egész nap kényszeresen mondogattam, persze mindig nevetve és direkt jól megnyomva, kis orrfelhúzásos grimasszal és erős hangsúllyal a faSÍRozoTT részét. Szenzációs kaja egyébként, eszméletlenül imádjuk, a mustár és az ecet igazán karakteres ízt ad neki! Szóval nálunk nem csak január elsején kerül az asztalra!

Főleg többször készül el, mióta egészségesebb, diétásabb módon készítem: rántás helyett, önmagával sűrítem be a főzelékeket. Vonatkozik ez minden főzelékre, például a zöldborsónak így, gyönyörű élénk zöld színe lesz, imádom! Összeturmixolom a főzelék negyedét körülbelül, oké, kis tejfölt azért teszek bele és mehet vissza a többihez. Így szoktam elkerülni a liszt-zsír kombót, ami tulajdonképpen, szerintem fölösleges zsír-szénhidrát bevitelnek minősül. Ha még ennél is sűrűbb főzeléket szeretnék, akkor a fehér búzafinomliszt helyett 1 tk. teljes kiőrlésű lisztet, vagy a rozslisztet kevernék el a tejfölben. Oké, a fasírt zsírban való kisütésére nincs mentségem, az gáz, de nálunk 5 évente egyszer belefér.

Lencsefőzelék fasírozottgolyókkal

Hozzávalók 6 személyre

Főzi
400 g lencse
1 vöröshagyma
2-3 babérlevél
2-3 gerezd fokhagyma
1 kis pohár tejföl
1 evőkanál mustár
1 teáskanál ecet/citromlé vagy mind a kettő
só, durvára tört bors/vagy őrölt bors

Fasírt
Mini pörköltalaphoz*
*kis olaj
*1 db vöröshagyma
*3 gerezd fokhagyma
*1 teáskanál fűszerpaprika
500 g darált pulykahús
2 vékony szelet kenyér tej + vízbe beáztatva, amíg ellepi
1 evőkanál fűszerpaprika
2 kávéskanál só, durvára tört bors/ vagy őrölt
1 ek zsemlemorzsa + a forgatáshoz
1 tojás + a forgatáshoz 1
1 tk  majoranna
1 kis csokor friss petrezselyem apróra vágva
1 kk őrölt kömény

Előkészítés
A lencsét előző este, vagy pár órával az akció előtt 2x átmosom, majd beáztatom, bőven lepje el a víz.

Főzés
Nem szoktam leönteni róla a vizet, abban teszem fel főni. Beleteszek egy egész vöröshagymát,  2-3 gerezd fokhagymát, a babérlevelet. Sózom, borsozom, majd fedő alatt – miután felforrt – alacsony lángon éppenhogy roppanósan puhára főzöm. Amint elérte ezt az állapotot lekapcsolom és félrehúzom.

Sűrítés
Előkapom a turmixgépet. Beleteszem a negyedét (plusz kihalászom az egész vöröshagymát), összeturmixolom, majd ehhez a turmixolt részhez hőkiegyenlítéssel (kiöntöm a tejfölt egy kis edénybe, majd apránként keverek hozzá a forró, pürés főzelékből, ha már jó meleg, akkor ok) hozzáturmixolom a tejfölt és a mustárt, majd visszaöntöm a főzelékbe. Kész.

A fasírozott
Készítek egy mini pörköltalapot. Felaprítom a vöröshagymát, olajon dinsztelem, ha már üveges, lehúzom a tűzről, elkeverek benne 1 tk fűszerpaprikát, felöntöm 0,5 dl vízzel, visszahúzom a tűzre, majd elfőzöm róla a vizet. Félreteszem kihűlni. A kenyeret beáztatom annyi tej és víz keverékébe, amennyi éppen ellepi. A húshoz hozzáadom a fűszereket (só, bors, 1 ek fűszerpaprika, kis csokor petrezselyem apróra vágva, 1 kk őrölt kömény, 1 tk majoranna), az 1 ek zsemlemorzsát. Beleütöm a tojást, belenyomom a fokhagymát, és jöhet bele a pörköltalap is. Összegyúrom jól, majd hűtőbe teszem minimum 30 percre.Panírozáshoz előkészítem a liszt, tojás, prézli hármas edényszerkezetét és már előre kiakadok, hogy fél óra múlva, hogy fog kinézni a konyhám. Ping-pong labda nagyságú golyókat formázok a húsból és forró olajban, többször megforgatva kisütöm.

Lecsózgatásokban: Tojásos lecsó foszlós brióssal

ebéd és vacsora ötletek

Egy igazán nyugodt és tervekkel teli napra keltem.
– előző nap már előkészültem a kenyérsütéshez: 2x megetettem a kovászom, összekevertem a lisztet a vízzel (autolizálás)
Habcsók-projekt Nr. 2.
lecsózni végre egy jót, a nagymama kertjében termett, igazi, majd kidurranó, érett paradicsomokból
– és valamilyen almás süti, mert baromi sok az alma itthon
Aztán.

Az érzés, amikor meglátod a kovászos kenyértésztával teli kelesztőtálat a habcsókoknak előmelegített 90-100 fokos sütőben és megérzed a finoman pörkölődő műanyag szagát, hát hogy is mondjam. Felbecsülhetetlen. Aztán jött az egyperces, néma összeomlás, tenyerembe temetett arccal a konyha közepén. 

Néha (?!) esküszöm kabaré, amit leművelek a konyhában. A habcsók-projektem történetébe már bele se kezdek. Tudjátok, vannak azok az elképzelés vs. valóság fotók. Na!

De kanyarodjuk vissza a lecsóra, amire már tavasz óta várok és amit egyébként mindig is utáltam. Aztán egyszer sétáltunk párommal itt Mtapolcán és valahol egy szuper háziasszony lecsót készített. Azt a nyáresti, kézenfogvaandalgós sétát azóta is összekötöm az illattal és talán emiatt szerettem bele ennyira a lecsóba.

Kis lecsó képlet (súly) – elvileg
paradicsom = vöröshagyma
2,5 x paradicsom = paprika

Tojásos lecsó

Hozzávalók 2 személyre

1 evőkanál dizsnózsír
400 g paradicsom (3 nagy db)
400 g vöröshagyma (2db)
600-800 g tv paprika (5-6 db)
kolbász ízlés szerint
3 teáskanál fűszerpaprika, só, durvára tört bors
egy nagy csipet friss petrezselyem
tojás
BRIÓS – kenyér helyett, kötelező! Vele tökéletes!

A vöröshagymát félkarikára vágom, kis disznózsíron megdinsztelem, jól megpirítom, karamellizálom kicsit. A paradicsomokat nyolcadolom, majd mehet a hagymához. Összeforgatom, hagyom kicsit szétfőni. A paprikákat nagyobb darabokra (2×2, 2×3 cm-esre) vágom. Amikor már a pari omlós, beleteszem. Fűszerezem: pirospaprika, só, durvára tört bors. 

Szerintem akkor jó, ha a paprika még kicsit roppanós, de már kezd puhulni. Kb 10-15 perc az egész. A kis zománcos serpenyőben megpirítottam pár szelet kolbászt, átkanalaztam a lecsót és az egészet jól lepirítottam pár perc alatt. Majd visszatettem a teflonserpenyőbe azt a részét, amit nem fogunk most elfogyasztani, a többihez pedig ütöttem 2 tojást (fejenként 1-1).

Brutál finom túrós csusza

ebéd és vacsora ötletek, Pasta

Na ilyen egy igazi, brutál szalonnás, tocsogósan tejfölös, de azért rendesen borsos és sós, extrán túrós, túrós csusza házi, óriásira tört, gyúrt tésztából. Gondoltam rá, hogy esetleg lepiríthatnám még a sütőben, de tök fölösleges. Ez így pont jó, ahogy van!

Ahogy kinőttem a közétkeztetésből, teljesen kiestek az étkezésemből ezek az igazi magyar, klasszikus ízek. Tizenvalahányév után most kezdtek el veszettül hiányozni, hát tettem érte. Valahogy így vagyok a töltött káposztával, a töltött paprikával és a főzelékekkel is. 

Reklámok

Brutál finom túrós csusza

Hozzávalók 2-3 személyre

160 g zi készítésű csuszatészta 
(körülbelül 2 tojásból készül ennyi száraztészta)
60 g szalonna
250 g túró/juhtúró
375 g tejföl*
só, bors, fűszerpaprika
2 gerezd fokhagyma
kapor – esetleg

*Érzésre, ízlés szerint, nem feltétlen kell beletenni az egészet.

Az /lent látható módon/ óriási darabokra tört csuszatésztát sós vízben kifőzöm, leszűröm, hagyom jól lecsöpögni. A szalonnát nagy serpenyőben zsírjára pirítom majd kihalászom belőle a szalonnákat. A szalonna zsírján lepirítom a lecsöpögtetett tésztát. Sózom, borsozom, jöhet a szeletelt/összetört fokhagyma. Elkeverek benne 2-3 nagy evőkanál tejfölt, 1-2 evőkanál túrót, majd tovább pirítom.A végén csurgatok a tetejére (érzésre) tejfölt,  rámorzsolom a maradék túrót, megszórom fűszerpaprikával és rászórom a lepirított szalonnát. Mekkora jó érzés volt rátenyerelni a tésztára!