Olaszos penne, ahogy még biztos nem etted!

ebéd és vacsora ötletek, Pasta

Gyorsan leírom, különben elfelejtem és soha többé nem tudnám elkészíteni, ami veszett nagy probléma lenne, mert szenzációsan finom lett. Múlt héten nagymama adott kb 3 kg paradicsomot…

Na gondoltam ez aztán nálunk sosem fogy el, aztán este egy kicsit böngésztem a neten; másnap kb a felét félbevágtam, a nagyobbakat negyedeltem, tepsire sorakoztattam őket, felvágtam rá egy vöröshagymát, sóztam, borsoztam és 2 órán keresztül 180 fokos sütőben megsütöttem, majd kicsit össeturmixoltam, üvegbe töltöttem – jó nem lett sok, vagy 3 dl.. és hűtőbe tettem.

A maradék paradicsomból pedig mi mást készíthettünk volna, mint tésztát!

Pulled chicken penne – mint a pulled pork, csak csirkemellből

kb. 250 g penne
1,5 db csirkemell filé
1 kg paradicsom
4 gerezd fokhagyma
2 nagyobb vöröshagyma
1 szál sárgarépa
só, bors
olívaolaj
2 nagy evőkanál a fentebb említett sült paradicsomos kutyulmányomból, ami helyettesíthető paradicsompürével

A csirkemellet egy fej negyedelt vöröshagymásval és egy fej negyedelt paradicsommal főzni kezdem lobogó vízben sóval, borssal. Közben odateszem a tésztát, al dentére főzöm, teszek félre a tészta főzőlevéből a szószhoz, majd leszűröm. Az 1 kg paradicsomról először leszedem a héját: bevágom X alakban az aljuknál a héjukat, majd forrásban lévő vízbe rakom, 1-2 perc múlva kiveszem, így már könnyen lehámozható. Összevágom a paradicsomot.

Olívaolajon egy nagyobb edényben megpirítom a másik fel vöröshagymát, majd a 2 gerezd fokhagymát is. Beleteszem az összevágott paradicsomot, majd főzni kezdem, néha-néha átkavarom le ne égjen! Megpucolom a sárgarépát, apróra felkarikázom, majd a paradicsomhoz adom. Kb egy órán keresztül rotyogtatom a paradicsomokat, amíg elfő a leve és sűrűbb lesz. Miután lefőtt a saját bő leve a csirkemell főzőlevéből kb 1 dl-t teszek a paradicsomhoz és rotyogtatom tovább. A felöntött mennyiség felét elfőzöm. Ekkor teszem bele a saját kis sültparadicsomomat.

Ha megfőtt a csirkemell, kiszedem, hagyom kihűlni, majd szálaira tépkedem. Olívaolajon (kb 4 ek.) 2 gerezd fokhagymával és kis borssal együtt lepirítom a szálaira szedett csirkemellet (kb 5-6 perc). Majd a pradicsomhoz keverem. Belekeverem a tésztát is. Végül 1-2 evőkanál reszelt parmezánnal bolondítom.

30 perces sonkás-gombás penne

ebéd és vacsora ötletek

Ismét tészta! Biztos, hogy már nagyon sokszor leírtam, de hatalmas kedvenc nálunk a tésztakaja, amit mindig különböző variációkban készítünk el. A sajtszósz alapkellék, konyhánk biztos alkotóeleme, szóval szinte mindig ezzel sűrítjük be. Szoktuk variálni a tésztát gombával, vagy sonkával, vagy spenóttal, vagy csirkemellel, vagy másfajta tésztával, vagy olajos tonhallal, de fehérborral is készülhet, vagy fokhagymásan tejföllel és petrezselyemmel. Szóval variációk száma végtelen!

image

Hozzávalók 2 személyre:

  • 150 g szeletelt sonka
  • 150-200 g barna csiperke gomba
  • 150 g zöldborsó
  • 50 g reszelt sajt
  • 1 csomag sajtszósz, ami helyettesíthető reszelt sajttal – de kihagyható
  • 200 ml tejszín
  • 3 evőkanál húsleves alaplé – kihagyható
  • só, bors
  • Kb 150 g penne
  1. Kifőzöm a tésztát.
  2. A sonkát felcsíkozom, majd olajban aranysárgára lepirítom. A nagyobb gombákat négybe, a kisebbeket kettőbe vágom, majd hozzáteszem a sonkához. 
  3. Beleteszem a zöldborsót és puhára pirítom őket.
  4. (Közben pont húslevest készítettem és kicsit – 3 ek – felöntöttem vele, majd elfőztem a levét.)
  5. Végül felöntöm a tejszínnel, besűrítettem a sajtszósszal, majd a reszelt sajtot is hozzátettem. Összerottyantottam és beletettem a tésztát.
  6. Megszórhatom kis parmezánnal, vagy reszelt sajttal, amit a mikróban ráolvasztok tálalás előtt.

image

Ha szereted a gyors és egyszerű recepteket, látogass el Facebook oldalamra! :-)

Szójaszószos csirkemell

ebéd és vacsora ötletek

Tésztamániánk folytatódik… sosem unjuk meg! Hétvégén különleges módon, most éppen nem tejszínnel és tejföllel készítettük el a tésztánkat, hanem szójaszósszal és az eredmény.. hát valami isteni lett! Teljesen olyan lett, mintha a sarki kínaiban ettünk volna. Szóval slágerkaja lesz, állítom!

image

Szójaszószos csirkemell

Hozzávalók ~3 személyre

250 g tészta – jelen esetben spagetti
szójaszósz
1 evőkanál méz
4 ek liszt
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 fej brokkoli rózsáira szedve
500 g csiperke gomba
2 nagy csirkemell
só, bors

Legelőször vizet teszek fel a tésztának. Ha kezd forrni, beletszem a rózsáira szedett brokkolit és 5 percig forralom, majd kiszedem lyukas szedőkanállal. A forrásban lévő vízbe ezek után beleteszem a tésztát és a csomagoláson szereplő utasításnak megfelelően kifőzöm. Ha kész, leszűröm és teszek félre a szószhoz a tészta főzővizéből.

A csirkemellet felszeletelem, beleforgatom a lisztbe és olívaolajon pirosra pirítom, közben meglocsolom egy kevés szójaszósszal, sózom, borsozom, majd kiszedem egy tálba, mert ugyanebben a serpenyőben fogjuk elkészíteni a zöldségeket is. A maradék lisztben elkeverek 5 ek szójaszószt, 1 ek mézet, sózom, borsozom. Az előfőzött brokkolit és a negyedelt gombát és az összezúzott fokhagymát olívaolajon lepirítom, hagyom levet engedni, majd elfőzöm azt. Ekkor egy nagyobb tálban a már előkészített hozzávalókat (tészta, hús, szósz, zöldségek) összekeverem és kb 10 percig alatt összepirítom. Kicsit sűrűsödni fog a szósz a liszt miatt.

Isteni házi lángos

ebéd és vacsora ötletek, kelt tészta

Itt a nyár, lassan teljesen megsülünk.. a strandszezon is kezdetét veszi, amivel együtt jár a lángosevés is! Vasárnap elmentünk a kutyákkal az erdőbe a “nagy körre” és amikor visszaértünk a miskolctapolcai parkhoz, megcsapott bennünket a lángos illata. Oké nem véletlen mert a barlangfürdő meg a strand is szinte egy helyen van, de az illat azért igencsak klassz volt. 

Szóval innen az ötlet. A strandos lángosok amúgy nekem túl nagyok és émelyítőek, már a felénél átadom másnak mindig, így a terv egy kisebb tésztaadag begyúrása volt, amiből kicsi lángoskákat készítek.

image

Isteni házi lángos

Hozzávalók kb 9 db lángoskához

T é s z t a
200 g liszt
10 g élesztő 
160 ml langyos tej
1 kávéskanál kristálycukor
1 teáskanál só

F e l t é t
2 gerezd fokhagyma 
olaj 
tejföl
sajt

Fokhagymás olaj
A fokhagymát összezúzom egy kis tálkába teszem, majd felöntöm annyi olajjal, amennyi ellepi. Mire kész a lángos, szuper fokhagymás olajat kapunk, amivel majd jól megkenjük a lángosunkat.

Tészta
A langyos tej negyedében elkeverem az 1 kk cukrot, majd belemorzsolom az élesztőt és felfuttatom. Kimérem a lisztet és a sót. Majd ha megkelt az élesztő hozzáöntöm a liszthez és dagasztani kezdem. A maradék tejet kis adagokban öntöm hozzá, amíg lágy tésztát kapok. Ha szükséges még hozzá tej, kicsit teszek hozzá. Konyharuhával letakarom és duplájára kelesztem. Lisztezett deszkán 10 gombócra szedem, a kezemmel széthúzgálom lángos formájúra – mondjuk biztos van erre profibb módszer is, de én csak ilyen mezei módon készítettem. Konyharuhával letakarom, majd 10 percig pihentetem.

Sütés
Közben kicsi, de magas falú edénybe annyi olajat öntök, hogy a leendő lángoskák lebegjenek majd rajta. Ha felforrósodott mehet bele az első páciens. Fokhagymás olajjal, tejföllel és reszelt sajttal fogyasztom. Jó étvágyat hozzá! 😊

Isteni “töltött” karalábé

ebéd és vacsora ötletek, főzelék, te csodás

Csak pár éve ettem először töltött karalábét, mert otthon Egerben valahogy nem került be anya és nagymama ‘repertoárjába. Na de! Párom anyukája révén megismerhettem és hát annyira finom, hogy amikor meghallom, hogy ezt főzte, nálam ez egy kisebb gyeknap örömével felér! :-)

De mivel gyereknap is egyszer van egy évben, párom anyukája se főzheti mindig ezt, így most itthon készítettem el. Hű és nagyon finom lett mondhatom! Szóval most már bármikor tarthatok töltött karalábés gyereknapot! :-D

Annyit változtattam, hogy a töltést elhagytam és a felszeletelt karalábé mellé formáztam a húsgolyókat. Így nem kell vele pepecselni annyit, mintha egyenként kivájnánk és a hússal megtöltenénk!

image

Isteni “töltött” karalábé

Hozzávalók kb 5-6 személyre

400 g pulyka darált hús
1 közepes fej vöröshagyma
80 g köles/bulgur/rizs
1 egész tojás
1 gerezd fokhagyma
1 kis csokor friss petrezselyem
1 kávéskanál szárított lestyán
3-4 közepes karalábé – megtisztítva, felkockázva
só, bors, petrezselyem, 1/2 teáskanál fűszerpaprika
2 evőkanál olaj
300 g tejföl
45 g liszt

A kölest/bulgurt/rizst megfőzöm, kihűtöm. A darált húshoz hozzáadom a fűszereket: sózom, borsozom, lestyán, kis fűszerpaprikát, a felaprított friss petrezselymet, belereszelem a fokhagymát és a tojást is hozzáteszem. Felvágom a vöröshagymát és hozzáadom a kölessel/bulgurral/rizzsel együtt. Összekeverem a kezemmel.

A karalábékat megtisztítom, felkockázom. Egy nagyobb edényben, kis olajon megpirítom a karalábékat, majd felöntöm 1,5 L vízzel. Ha már forrni kezd, golyókat formázok a húsból és beleteszem őket a karalábé mellé. Sózom, borsozom, fűszerezem.

Ha megpuhult a karalábé és a hús is jó a tejfölt és a lisztet elkeverem, teszek hozzá a lábasban lévő léből is vagy 2 merőkanállal. Csomómentesre keverem, majd belecsurgatom a karalábéhoz. 10 perc múlva lezárom. Ha még nem lenne főzelék állagú kis levet ismét kiveszek és kis liszttel összekeverem.