Chili sin carne – növényi chilis bab lepénykenyérrel

ebéd és vacsora ötletek, Kalandjaink a nagyvilágban, kenyerek, növényi alapú

A bejegyzést a Kenwood támogatta.

Mert ó micsoda hét volt, csettintésre eltelt, olyan hosszúra nyúltak a napok, de szerencsére hétvégén már előre megfőztem az egyik kedvenc kajánkat, a növényi alapú 🪴 chilis babot. S mivel akkoriban már 3 hete sütőhiányban szenvedtem – múlt időben írom, mert erősen elfelejtettem akkor kiposztolni ÓTEJÓÉG – lepénykenyér készült mellé, ahhhh nagyon hiányzott már a saját kenyérféle íze! Olyan jól esett végre, hogy csak NA! Gyors, egyszerű és nagyon finom, ennél több nem kell most! A gyorsaságához a Kenwood kMix nagyban hozzájárul. A legkedvesebb barátom itt, hatalmas segítségem a konyhában. Jaj de szeretem, hogy van. Csoda éke a hotelszobáinknak. Öröm ránézni nap mint nap és hatalmas segítség! 👁✨🤍

Reklámok
Reklámok

Szóval körülbelül 15 nap telt el, hogy elkezdtem írni ezt a bejegyzést, azóta már máshol lakunk, vagyis konkrétan kétszer is költöztünk, egyszer a bielefeldi Aappartel Hotelből Brémába az Adagio Hotelbe, aztán onnan vissza Bielefeldbe, egy csoda cuki házaspár apartmanjába. Most is innen pötyögök, csak jelenleg – jaj boldogság a köbön – mert már sütőm is van, amit rendszeresen meg is dolgoztatok. Már kétszer sütöttem benne fonott kalácsot, egyszer pedig egy általam “Bielefeldi dolgos asszony gazdag zsemléje” névre keresztelt török mogyorós – mazsolás isteni finom zsemlét, ami amúgy tök egyszerű, ilyen angol scone jelleggel készítettem, de ami késik nem múlik, hozom hamarosan a receptet szerintem ahhoz is. A címét is megmagyarázom. 😅

Reklámok

A “SMUCZER.HANNA10E” kuponkód a Kenwood konyhagépek és kiegészítők árából 10% kedvezményt biztosít 2022.08.31-ig a www.marketworld.hu weboldalon. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze. 

Chili sin carne 🌿 növényi chilis bab 

Hozzávalók 4 főre
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek olaj
100 ml sűrített paradicsom
300 g kukorica konzerv
300 g főtt vagy konzerv vörösbab 
só, bors
1 db babérlevél
1 tk chili pehely
1 tk füstölt pirospaprika
1 tk őrölt római kömény
1/2 kk őrölt koriander
1 tk szárított oregánó

Reklámok

Kis olajon megpirítjuk a vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymákat. Amikor megpirult, hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, 1 tk chili pehely,  1 db babérlevél, 1 tk pirospaprika, 1 tk őrölt római kömény, 1/2 kk őrölt koriander, 1 tk oregánó). Felöntjük 1 dl vízzel, hagyjuk besűrűsödni. Jöhet a sűrített paradicsomot és egy kis víz. Végül a kukorica és a bab és összerottyantjuk. Petrezselyemmel szórtam, lepénykenyérrel és rizzsel ettük!

Lepénykenyér

Hozzávalók 8 darabhoz
250 g fehér tönkölybúzaliszt
1 tk só
1 kk kristálycukor
1/2 csomag sütőpor
1 teáskanál instant élesztő
130 ml langyos víz

Reklámok

A lisztet elkeverjük a sóval, cukorral, sütőporral és az instant élesztővel. Közepébe mérjük a kézmeleg vizet. A tésztát a Kenwood kMix dagasztókarjával dagasztottam! 💫 Majd letakarva 40-50 percig kelesztjük. Ha megkelt, 8 részre vágjuk és serpenyőben 6-8 perc alatt, közben forgatva megsütjük.

Édesburgonyás-vörös lencsés-spenótos CURRY

ebéd és vacsora ötletek, növényi alapú

A múltkor az egri Govindából hoztunk ebédet és pontosan ez a vegán curry volt a menü aznap: édesburgonyás, vörös lencsés és spenótos sabji, amit jázmin és barna rizzsel + tönköly purival (olajban kisütött lepénykenyér) kértünk. Annyira éhesek voltunk, hogy le se fotóztam, de az íze nagyon megmaradt, mert valami csoda volt és tudtam, hogy hamarosan elkészítem itthon és bekerül a bevált növényi alapú fogásaink közé! Így történt! 😌

Édesburgonyás-vörös lencsés-spenótos CURRY

Hozzávalók kb 4-6 személyre

1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek (kókusz)olaj
1 púpos tk curry
1/2 tk őrölt koriander
1 kk gyömbér
1 kk római kömény
1 csokor friss petrezselyem apróra vágva
1 konzerv darabolt paradicsom
+ 500-600 ml víz
200 g vörös lencse
1 db édesburgonya
1 db burgonya
só, bors
2 marék friss spenót

Az apróra vágott vörös és fokhagymát (kókusz)olajon megpirítjuk, majd hozzákeverjük a fűszereket, amit 1 perc alatt illatosra pirítunk. Felöntjük a darabolt paradicsommal, a vízzel és hozzákeverjük a vörös lencsét és a felkockázott burgonyákat. Fedő alatt főzzük kb 30 percig, amíg a krumplik meg nem puhulnak. Az utolsó 5 percben hozzákeverjük a spenótleveleket. Köretnek kuszkusz és bulgur keveréke készült, amit friss petrezselyemmel szórtam. Mellé házi fermentált káposztát ettem, hogy etessem és erősítsem a jótékony kis bélbaktériumaimat!

Stefánia vadgalt

ebéd és vacsora ötletek, Tudatos & egészséges életmód

Imádom ezt az ételt!

A recept nagyon nem az Ételkészítési ismeretek Vendéglátóipari szakközép- és szakmunkásképző iskolák számára (ha nagyon pontos akarok lenni) c. könyvben leírt eredeti Stefánia vagdalt bélszín (Filet de boeuf haché á la Stephanie) szerint készül, hanem egy, már saját étkezési szokásainkra alakított verzió, bár a könyv alapján indultam el. Pár éve szereztem ezt a könyvet 100 forintért, igen, nem elírás, száz forintért a miskolci régiségvásáron és azóta a legtöbbször forgatott könyvem!

Stefáni vagdaltunknak kitűnők a makrói, tele fehérjével. Ráadásul most a fasírozotthoz szükséges vízbe áztatott zsemlét, nem egy szokásos kovászos zsemlével, vagy toast kenyérrel, hanem egy teljesen low carb, tehát alacsony szénhidráttartalmú lenmaglisztes zsemlével készítettem. A husi, mint nálunk mindig, most is pulyka, az eredeti recept bélszínnyesedék és sertés-apróhús kombinációja helyett. Így tökéletesen passzol az életmódunkba. Imádom!

Köretnek (a tankönyv Virágáruslány-köret ajánlása helyett, jaj de röhögtem, amikor elolvastam, bár biztos kitűnő és nagyon finom csak végtelenül szokatlan, imádom, ha valami ennyire retró) zöldborsós bulgurt és krumplipürét készítettem hozzá. Na, ennek hagyjuk a makróit, tiszta gyors felszívódású ch, rögtön éhes lesz utána az ember. Néha belepislogok, mert megkívánom és amit megkívánok, abból eszem, de inkább hanyagolom. A gyakorlatban nálam fele tányér saláta, negyed tányér Stefánia vagdalt (imádom leírni ezt a szót..), a maradék negyed tányér pedig a köret, így fenntartható az életmódunk ennyi hedonista süti mellett!

Stefánia vagdalt

1 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1-2 evőkanál kókuszzsír
1 csokor petrezselyem
500 g pulyka darált hús
2 db lenmagos zsemle
1 + 6 tojás
1 kávéskanál majoranna
1 kávéskanál fűszerpaprika

bors

Először 6 tojást keményre főzünk. A vöröshagymát apróra vágjuk, kókuszzsíron megpirítjuk, végén hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és a petrezselymet. Ha szép üveges, lehúzzuk a tűzről és félretesszük. A zsemléket összetépkedjük és vízbe áztatjuk. A darált husit a majoránnával, 1 tojással, sóval, borssal, fűszerpaprikával, a közben kicsit hűlt pirított hagymával és a kinyomkodott zsemlékkel együtt összenyámicskázzuk a kezünkkel. Egy sütőpapírral bélelt tepsi aljára kibélelünk a husiból a tojásoknak egy kis téglalapot. A tojások héját eltávolítjuk, végeiket kicsit levágjuk, hogy összeillesztve folyamatos hengert tegyenek ki, rátesszük a téglalapra és bevonjuk alagút-szerűen a maradék husival. 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 60 percen keresztül sütjük. ” A virágáruslány-köretet ízlésesen helyezzük mellé, hogy színei jól érvényesüljenek.”


Quiche Lorraine

ebéd és vacsora ötletek

Hm, hogy fogalmazzak, hogy kellően át tudjam adni az ízt?

Magához a francia gasztrokultúra legklasszikusabb alakjához, a quiche-hez fűződő szerelmünk a spenótos – tonhalassal kezdődött. Ropogós omlós tésztaszélek között mozzarella, spenót és tonhal darabok, egy erősen fokhagymás, tojásos-tejszínes töltelékben. Igen ízgazdag darabja ez a változatos quiche-világnak, amit persze úgy variálhatunk, ahogy az éppen aktuális lelkiállapotunk és konyhánk (maradék) alapanyagai engedik, viszont 2 dolog állandó benne, az egyik a sós omlós-vajas tésztaalap, a másik pedig a tojásos-tejszínes töltelék.

Reklámok

Zseniális, mert melegen és hidegen fogyasztva is álom. Egyszerűen csomagolható, így utazáshoz, munkába is tökéletes finomság. Szerintem szuper makrotápanyagokkal bír, tehát egy tökéletes tápanyagokban gazdag, laktató étel, ami nem mellékesen őrült finom! Mindig két tésztát készítek, ebből az egyiket lefagyasztom, a másikat aznap megcsinálom, de hát esélytelen, hogy sokáig fagyoskodjon a másik része, mert másnap vagy harmadnap általában elő kell venni, mert annyira imádjuk!

Visszakanyarodva a legismertebb klasszikusra, a Quiche Lorraine-ra, hát én nem gondoltam volna, hogy a spenótos-tonhalasnál van ízesebb kombó! És van! Vagy csak őrölt régen ettem császárszalonnát és arcon csapott az eszméletlen gazdag íze. Ez is lehetséges opció, mindenesetre muszáj kipróbálni legalább egyszer az életben, aztán úgyis beleszeret az ember és nincs megállás. Tölteléke császárszalonna, fokhagymák tömkelege, pirított vöröshagyma, saaajt és a szokásos tejszín + tojás locsolással a végén.

Reklámok

Quiche Lorraine

Tészta (hozzávalók 2 db-hoz)
220 g BL55 búzafinomliszt (bár én keverni szoktam 30%-ban valamilyen teljes kiőrlésű liszttel)
100 g hideg vaj
1/2 kk. só
1 egész tojás
40 ml hideg víz

Töltelék (hozzávalók 1 db quiche-hez)
25 g vaj
5 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
200 g császárszalonna 1×2 cm-es csíkokra vágva
3 egész tojás
200 ml habtejszín
só, frissen őrölt bors
125 g reszelt sajt

Reklámok

A tésztához a lisztet, a sóval és a hideg vajjal összemorzsoljuk, majd a tojással és a hideg vízzel gyorsan tésztává gyúrjuk. Mostanában késes aprítóban állítom össze a tésztát. Kettéosztjuk, frissen tartó fóliába csomagoljuk, hűtőbe tesszük őket 30 percre, majd a fagyóba szánt tésztát kinyújtjuk 20 cm-es körré és fóliába csomagolva letesszük a fagyóba, így könnyebb dolgunk lesz majd a felhasználásánál.

A töltelékhez a szalonnát 1×2 cm-es csíkokra vágjuk, ettől lesz olyan isteni finom, hogy érezzük benne a szalonnát, tényleg ott lesz, teljes nagyságában, nem aprócska darabokban. Vajon megpirítjuk az apróra vágott fokhagymát és a vöröshagymát, majd amikor már megpirult a hagyma, a szalonnát is aranybarnára pirítjuk rajta, majd félretesszük hűlni.

A tésztát kinyújtjuk, alján sütőpapírral bélelt tortakeretbe tesszük (oldalát nem kell papírozni) és belenyomkodjuk úgy, hogy az oldalára is felérjen 4 cm-re. Ha valahol magasabbra ér, ott levágjuk és egy alacsonyabb részhez hozzátoldjuk, legózunk kicsit. Közepére sütőpapírt teszünk és valamilyen nehezékkel (száraz lencse, rizs) kibéleljük és így sütjük elő 180 fokra előmelegített (alsó-felső) sütőben 20 percig nehezékkel együtt, majd további 10 percig nélküle. 

Az elősütött tésztára össze-vissza rápakoljuk a töltelékeket. Rákanalazzuk a hagymás szalonnát, ráreszeljük a sajtot, sózzuk, borsozzuk. Kis habverővel összekeverjük a tojásokat a habtejszínnel és ráöntjük óvatosan a töltelékre, majd visszatesszük a 180 fokos sütőbe és 35-45 perc alatt megsütjük.


Elkészítetted a receptet? 
Írd meg nekem kommentben, hogy ízlett! Képeid szeretettel várom Instagramon, oldalam jelöld @smuczer.hanna és használd #smuczerhanna_recept keresőcímkét, ahol már több, mint 500 receptjeimről készült képet töltöttetek fel!

Mákos tészta tíztojásos házi tésztával készítve

ebéd és vacsora ötletek, klasszikus kaják, Pasta

Ilyenkor, ahogy hűl az idő és egyre vastagabb pulóvereket veszünk ki reggelente a szekrényből már időszerű előszedni a tartalmasabb recepteket is és a szervezet is valahogy jobban kívánja, nálam legalábbis jelenleg így áll a helyzet főleg, hogy most szeptember óta rendszeresen havi 36-40 km-eket futok, így kicsivel több input szükséges. Ebédre saláta volt, délután mákos tésztáztunk, ez így okés teljesen. No de milyen mákos tésztát készítettünk? Nem ám akármilyen basic, bolti szélesmetéltből pikkpakk percek alattit, hanem saját tésztásat. Jaj ezeket a napokat úgy imádom, amikor van kedvem vele foglalkozni, egyébként iszonyú hamar kész, ez is szinte pikk és pakk volt, nagyon meglepődtünk és amilyen finom ahh, elkészítettünk mellé a már-már megszokott grízpudingunkat is, mennyei volt. Biztos, ami biztos, végül utána küldtem egy kalcium pezsgőtablettát. Remélem este már nem mákkal álmodok.

Mert mit csináljon az ember lánya, ha hetek óta a mákról fantáziál, pedig a múlt héten már megevett barátjával közösen egy egész rúd mákos bejglit és mákos gubát is készítettek fonott kalácsból, de még mindig csak a mákon jár az esze?! Először persze megnöveli a kalcium bevitelt, mondjuk nem érti, mert a napi multivitaminjában is van és külön is szed magnéziummal együtt (bár erről egy egész estés kiselőadást tarthatna, mi mindent szednek, az életmódunk c. bejegyzésemben írok erről), mert pusztán a multiban nincs meg a max ajánlott adag és mióta kívánja még beküld néha egy-egy pezsgőtabit. Szóval így került ismét mák az asztalra szombat délután.

Tavaly szintén november környékén készítettem grízes tésztát, úristen de jól esett, csak akkor pont nem saját tésztával csináltuk, pedig már a tíztojásos házi tészta receptem elég régóta fent van a blogon és sokszor készítek itthon, de nyilván nincs mindig kedv, alkalom és hely erre.

Mákos tészta házi tésztából

Hozzávalók 4-5 személyre

Tészta
2 tojás
200 g durumliszt
kis víz


+ 60 g vaj
kb. 100 g darált mák
kb. 60 g kristálycukor
porcukor a tálaláshoz

Grízpuding
600 ml tej
40 g búzadara
20 g vaníliás pudingpor
40 g kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
40 g vaj
nagy csipet só

A házi tésztához a durumlisztet összekeverjük 2 tojással, leheletnyi vízzel és összegyúrjuk. Frissen tartó fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük elvileg, bár én speciel most ezt a pihentetést kihagytam és rögtön elővettük a gépet és nyújtani kezdtük. Feldaraboljuk 6 részre és a gép segítségével kinyújtjuk egészen a 8-as fokozatig, majd széles metéltre vágjuk. Először főzzük ki a tészta felét körülbelül 10 perc alatt, majd jöhet a másik fele. Egy nagy serpenyőben megolvasztjuk először a vaj felét (30g) majd belekeverjük a tészta felét, végül alaposan megszórjuk a darált mák és cukor keverékével, hát ezt nem sajnáltam. A második tésztaadagot legközelebb készítjük el, vagy igény szerint, amekkora a család a vaj második felével. Azért csináltuk két adagban, mert pont annyit csináltunk mindig frissen, amennyi elfogyott rögtön.

A grízpudinghoz feltesszük a tej nagy részét forrni, belekeverjük a búzadarát, majd amikor már az készre főtt, jöhet hozzá a cukor és a vaníliás cukor, egy nagy csipet só, végül a maradék tejjel összekevert vaníliás pudingpor, összesűrítjük, összefőzzük, majd pár percig még kevergetjük, hogy kifőzzük belőle a keményítőt. A legvégén szépen elkeverjük benne a vajat, ettől lesz igazán krémes. Jajj a vaj egy nagyon klassz találmány, olyan életet megédesítő selyem-ízű álom. Tálalásnál a grízpudingot a tányér aljára kanalazzuk, rátesszük a mákos tésztát és porcukorral szórjuk. Jaj nekünk nagyon jól esett!