Karácsonyi tükörponty halászlevünk

Csupa finom karácsony!, ebéd és vacsora ötletek

Végül úgy lett, ahogy szerettem volna: halászlével és mazsolás-mákos kovászos kenyérrel, másnap pedig teljes kiőrlésű, rozsos pogácsával, szóval pontosan olyan karácsonyunk volt, ahogy előre megírtam:

“Hangolódhatunk lassan, vagy még várjak vele? No, nem az őrült ajándékvásárlásokra gondolok, mi azt sose szoktuk, én sose kérek semmit, vagy csak pusztán nyugalmat. Idén csendes karácsony lesz, halászlével, friss kovászos kenyérrel és bejglivel. Idén kizárok mindent és nem a rohanásról, a plázába szaladgálásról, a kapkodásról, a ruhabecserélésről, a hatvanharmadik sütemény gyors elkészítéséről fog szólni. Reggel egy kuckózós tejhabos kávé, aztán odateszem a halat, kisütöm a kenyeret, aztán ott lesz az egész nap!

Reklámok

Barátnőmmel beszéltük a minap, hogy mi lenne, ha idén tollat fognánk és mindenkinek leírnánk, hogy mennyire szeretjük. Szép és költséghatékony, kilépve a világ által sulykolt vásáááááárolj nyomásból.”

Tízujjamatmegnyalós, szalvétátnemhasználósmiért nincs nálunk többször halászlé” gondolatokat felvonultatós halászlevünk volt, úgyhogy gyorsan leírom addig, amíg fejben van a recept, hogy jövőre meg legyen!


Karácsonyi halászlé

Hozzávalók egy jókora adaghoz

4 fej vöröshagyma
1 közepes tükörponty durván 1300 kg – megnyúzva, felszeletelve
2 marék halzsír/háj – nyúzás és szeletelés során vágtuk le a halszeletekről
1 evőkanál disznózsír
3 evőkanál fűszerpaprika (ebből 1/2 evőkanál erősebb volt)
2 gerezd fokhagyma
2 db halászlé sűrítmény tehát 2×1 L halászléhez való – kövezzetek meg, de még tavaly karácsonyról maradt a fagyasztóban átlényegülésére várva

A pörköltalaphoz a disznózsírban jól lepirítom a halháj/halzsírdarabokat, majd beleteszem és megdinsztelem a felaprított vöröshagymát, amikor már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá fél deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet. Beleteszem a hal fejét, a máját, felöntöm 4-4,5 L vízzel, jöhet hozzá a sűrítmény és fedő alatt 1 jó órán keresztül takarékon, fedővel főztük. Közben besóztuk a pontyszeleteket és visszatettük addig a hűtőbe. Végül beletettük a pontyszeleteket és további 10-15 percen keresztül főztük, szintén takarékon, fedővel. Készíthetünk hozzá házi gyufatésztát is – nálunk ugyan ez most elmaradt – de 1 tojás + annyi liszttel, amennyit felvesz, rugalmas tésztát gyúrok, frissen tartó fóliába csomagolom 30 percre, majd lisztezett deszkán kinyújtom és gyufa vékony szeletekre vágom, majd frissen, forrásban lévő vízben kifőzöm.

Habkönnyű túrógombóc barnított vajban párolt vörösboros-fűszeres szilvaraguval

ebéd és vacsora ötletek, gasztrofilm & könyvajánló

Karácsony előtti utolsó, nyugodt, belassult vasárnap reggel.
December tizenhatodika. 
Habos, forró kávé Mireille Guiliano: A francia nők nem híznak könyvével, aztán tízóra felé megtalált Éhség. A könyv tényleg szemléletmód-alakító, ahogy Viki, a Sütiző blog szerzője írta. Ha nem olvastam volna,  valószínűleg ismét a ‘saláta-spenótos omlett egy szelet mákos-mazsolás kovászos kenyér’ kombóhoz nyúlok. Elővettem hát a másnapos, habkönnyű túrógombócot – gondolván – egészségesnek egészséges, tele fehérjével, okéé plusz leheletnyi cukorral, de éppen csak annyival, amennyi kell a lelkünknek. Úgy, mint egy szép tálalás.

Reklámok

Kitálalom és lefotózom- gondoltam – aztán lassan, nyugodtan leülünk és megesszük. Aztán pedig arra gondoltam, hogy milyen jól illene hozzá egy szilvaragu, valami olyasmi, mint a bécsi Demelben, a leheletkönnyű, finoman citromos, mazsolás álom, a Kaiserschmarrn (császármorzsa) mellé kínáltak.

Végül pedig, gombóchedonista-ízországbanelveszős reggelink után Brillat-Savarinra gondoltam, felcsaptam A KÖNYVET – Egy ínyenc elmélkedései Az ízlés fiziológiája – és ismét elolvastam a becetlizett, egyik legkedvencebb részem szeretett könyvemből.

Reklámok

“Mindamellett, jól megfontolva a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy az összes érzékeink közül az ízlésnek köszönhetjük a legtöbb élvezetünket:
1. Mert az evés élvezete az egyetlen, amelyet nem követ fáradtság, föltéve, hogy mérsékletesen élünk vele.
2. Mert minden időszakban, mindegyik életkorban, minden életföltétel közepett részünk van benne.
3. Mert szükségképpen mindennapos élvezet, s huszonnégy óra alatt, egészségünknek minden kára nélkül megismételhető kétszer, háromszor is.
4. Mert együtt járhat más élvezeteinkkel, másfelől vigasztalásunkra van, ha más örömünk nincsen.
5. Mert benyomásai elég tartósak s meglehetős részben akaratunktól függenek.
6. Végre, mert evés közben valami különös, meghatározhatatlan jólétet érzünk, ami bizonyára annak ösztönszerű érzéséből ered, hogy ekképpen helyrehozzuk az életfolyamat okozta veszteséget s meghosszabbítjuk létünket.”

Gondoltam leírom ezt a reggelt.
Gondoltam.


Habkönnyű túrógombóc barnított vajban párolt vörösboros-fűszeres szilvaraguval

Hozzávalók 12 darabhoz

Gombóc
250g túró
1/2-1 evőkanál búzadara
1 tojás kettéválasztva
20 g kristálycukor
1 óriási csipet só
kis liszt a hempergetéshez
kalács / zsemlemorzsa
10 g vaj

Szilgaragu*
300 g szilva
10 g vaj
2 nagy csipet só
30 ml száraz vörösbor
1 rúd fahéj
1 csillagánizs
kicsiny reszelt szerecsendió
1 kk karácsonyi/mézes fűszerkeverék
20 g kristálycukor
1/2 citrom leve

Reklámok

*A ragut már csak a fele gombócokhoz készítettem, lehet érdemes duplázni, hogyha mind a 12 gombóchoz szeretnénk elég íz-élményt.

A túrógombóckák előkészítése – előző nap este. A túrót elkeverem a búzadarával, a sóval, a sárgájával, a fehérjét habbá verem a cukorral, majd a túróhoz keverem. Hűtőbe teszem éjszakára, másnapra ez a csöppnyi adag búzadara gyönyörűen megszívja magát a túró levével, így lesznek nekünk felhő puha gombóckáink. Nem lesznek túl édesek a gombik, szólval aki édesebben szereti, lehet kell még hozzá a cukor.

Főzés – másnap. Vizet forralok, de csak éppenhogy, majd kis sót + cukrot teszek bele, majd a megformázott, lisztben hempergetett gombóckákat is beleteszem. Takarékon főzöm, amíg föl nem jönnek, ekkor lehúzom a tűzről, lefedem és 15-20 percig hagyom. Morzsa. Közben a vajat serpenyőben habosítom & barnítom, jöhet a morzsa, amit jól lepirítok. Végül megforgatom benne a gombóckáimat.

Reklámok

Szilvaragu. A vajat serpenyőben barnára pirítom, beleteszem a szilvát, fűszerezem (fahéj, fűszerkeverék, csillagánizs, csipet só, szerecsendiót reszelek rá). Ráöntöm a vörösbort, amit jó nyálkásra lepirítok, nem piszkáltam, csak hagytam, nekem kicsit oda is kapta, de nem baj! Az a jó, had karamellizálódjon a szilva természetes cukortartalma. Szóval kapja csak oda finoman. Végül megszórom kristálycukorral, átkeverem és nem piszkálva adok neki még egy karamell-löketet. Elkeverem benne a fél citrom levét.

A túrógombik receptje Széll Tamás érdeme, a Lidl konyha Hazai Ízutazás c. könyvből.

Rakott kel kölessel

ebéd és vacsora ötletek

Egy biztos. Ez a recept nem egy olajban tocsogós egri nagymama-féle rakott zöldbab jellegű fogás, inkább a finoman diétás vonalat képviseli.

Bár, atya ég jut eszembe még nem is említettem nagymama rakott zöldbabjának mennyei mivoltát! Eszméletlen finom, olyannyira, hogy legközelebbi elkészítésénél muszáj lesz kuksiznom és sűrűn jegyzetelni mit hogy, s mint csinál.

Reklámok

Nade, itthon kicsit szolidabban kanalazzuk párommal az életet, végtére is nem lehet mindig ilyen jó kiadós, zsíros fogásokat az asztalra tenni. Éppen ezért a rizst most a köles váltotta.

A  k ö l e s r ő l
Gluténmentes, fehérjében, rostban gazdag, könnyen emészthető ősgabona. Alacsony kalóriatartalmú, bőr, köröm és hajszépítő (szilícium). Gazdag magnéziumban, tartalmaz foszfort, mangánt, vasat és B-vitamint. Zsírlerakódást gátló, zsírégetést fokozó, jó minőségű szénhidrátforrás és minimális zsírtartalommal bír. 



Rakott kel kölessel

Hozzávalók 20×30 cm-es tepsihez

700 g kelkáposzta (1 nagy darab fele)
400 g darált hús (nálam most disznó-marha keverékből készült)
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma 
2 teáskanál sűrített paradicsom
1/2 dl vörösbor
200 g köles 300-400ml vízben sóval megfőzöm roppanósra – nem teljesen készre
600-700 ml tejföl 

bors
1 púpos teáskanál fűszerpaprika
1-1 teáskanál majoranna, lestyán, őrölt fűszerkömény
100-150 g reszelt sajt
1-2 evőkanál zsemlemorzsa

Reklámok

A kelkáposzta. Egy nagy lábasban vizet forralok, megmosom a kápit és egészben beleteszem, majd 2-3 perc múlva szépen sorban kezdem lebontogatni a leveleit, ezeket rögtön kiszedem egy tálba. Ez a 2-2 perc roppanóssá teszi őket, de mégis kicsit előfőzi, hogyha puhább leveleket szeretnénk, főzzük őket tovább a forrásban lévő vízben.

A hús elkészítése. Pörköltalapot készítek. Olajban megdínsztelem a felaprított vöröshagymát, amikor már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá fél deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet. Beleteszem a darált húst, a fokhagymát beleszeletelem, majd fűszerezem: só, bors, lestyán, majoranna, őrölt fűszerkömény, jöhet bele a paradicsomszósz is, párolom. majd felöntöm kis vörösborral. Ha a levét elfőtte, öntök rá a fennmaradt kelkáposzta levéből.

A kölest 300-400 ml vízben sóval megfőzöm roppanósra – nem teljesen készre, majd ha kész a húshoz keverem. 

Összeállítás. Legutóbb csak 2 rétegben készítettem, viszont most 4 rétegben raktam ki az egészet és nekem így sokkal jobban bejött. A jénai/tepsi/tál alját kibélelem 1 sor kellevéllel, sózom, borsozom, kanalazok rá a rizses husiból, megöntözöm kis tejföllel. Aztán megint kel, só-bors, husis köles, tejföl.. kel, só-bors, husis köles, tejföl és még egyszer ismétlem. Pontosan úgy jön ki a lépés, hogy a legtetejére a legelőször leszedett, óriási levelek fognak maradni, mert őket vettük ki legelőször a forrásban lévő vízből. A levelek tetejét sózom, borsozom, megkenem tejföllel, megszórom egy kis zsemlemorzsával és apró lyukú reszelőn lereszelt sajttal koronázom.

Sütés. 180 fokon 40 perc alatt megsütöm.

A köles jótékony hatásairól itt és itt olvastam.

Reklámok

Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

ebéd és vacsora ötletek

A pontosan délre kisült, recsegő-ropogó, magvas császárzsömivel ettük.

Hát most mit mondjak?! Ennél nem kell több, nem kell semmi más. Megkóstoltam és végem volt. Aztán mégjobban végem volt, amikor betalált a szaftba tunkolt telt gabonaízű, ropogós császárzsömle és pont összeért a magvak között megbújó köménymag a savanyúkáposzta ízével. Gyönyörű volt.

Reklámok

Székelykáposzta reloaded / újratöltve..
Van nekem egy ‘majd egy éves, szuper csirkemellből készült székelykáposzta receptem, viszont a mai akcióm alapjaiban rengeti meg az eddigieket. Valahol a kovászolással rámragadt egy vissza az alapokhoz szemléletmód, elhagytam a vegetát/ételízesítőt, helyette pedig változatosabbnál változatosabb fűszereket kezdtem használni. Mindez pedig úgy indult, hogy elolvastam, milyen fűszereket tartalmaz, tehát mivel tudnám kiváltani.

Lényegében megnyílt egy egészen új világ, mert amint elhagyjuk azt az íz-zsibbasztó valamit és kijövünk a ‘semmi ízeket nem érzünk’ detox időszakból, újra elkezdjük érezni a valódi fűszereket, azoknak minden aromájával és teljességével együtt.

Olyan ez, mint a ‘keresd meg a különbséget a képek között’  játék, visszatekintve, egy év alatt teljesen kiiktattuk az étkezésünkből a vegetát és a régi kép mellett ott kukucskáló, akkor még a pékboltunkból hazahozott, finomított pékárut. A fokhagymanyomómat szintén száműztem, elvileg a szeletelés jobban kiemeli a fokhagyma aromás ízét.

Reklámok


Szaftos, tunkolós székelykáposzta házi magvas császárzsemlével

Hozzávalók kb 5-6 személyre
1000 g savanyú káposzta
2 nagyobb csirkemell (alakformáló verzsön)
1 fej vöröshagyma
1-2 evőkanál étolaj
2-3 gerezd fokhagyma
3 teáskanál pirospaprika
4 db babérlevél
150-170 g tejföl

bors
1 teáskanál köménymag

Reklámok

Ételízesítő helyett: 1-1 óriási csipet majoranna, oregánó, 1 kávéskanál lestyán, 1 teáskanál sűrített paradicsom, 1/2 tv paprika apróra szeletelve, leheletnyi kristálycukor, fagyasztóból elővett, télire eltett petrezselyem

A lestyán / orvosi lestyán (Levisticum officinale) dicsérete
Illata a zellerzöldre emlékeztet – zellerfélék családjába tartozik – intenzív íze pedig megbolondító mindent, amolyan ételízesítő jellegű, de komolyan. A só, a bors és a paprika mellett az egyik legfontosabb fűszer-felfedezésem mostanában. Olyan a világon nem lesz, hogy én ebből kifogyjak. Egyébiránt – megszólal a néprajzos –  érdemes lestyánt hordani magunkkal, mert elvileg akkor hamar férjhez megyünk!

Reklámok

Elkészítés

Felkockázom a csirkemelleket. Bár a mostanit már eleve felkockázott állapotban tettem le a fagyóba, így csak elő kellett vennem előző este.

Pörköltalapot készítek. Olajban megdínsztelem a felaprított vöröshagymát, amikor már üveges, lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, elkeverem, öntök rá fél deci vizet, visszateszem a tűzre és kicsit lefőzöm róla a vizet.

Amikor már sűrűbb az alapunk, hozzáadom a húst, a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. Kicsit tovább, mint fehéredésig párolom (jó 10 percig), majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedve hagyom főni további 5-10 percig.

A savanyú káposztát átmosom kétszer, majd a húshoz keverem. Ismét felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje.

Jó 30-40 percig fedő alatt főzöm alacsony hőfokon. Ha már a káposzta megpuhult, jöhet a tejfölös habarás. A tejfölhöz kis adagokban hozzákeverek a meleg káposzta levéből, azaz hőkiegyenlítem, majd hozzákeverem a tejfölt a káposztához. Összerottyantom, pár percig még hagyom főni és kész is!

Reklámok

Egri nagymama szaftos tejszínes csirkemelle

ebéd és vacsora ötletek, Egri nagymama receptek, Pasta

Nincs sok komment hozzá, ez a kaja úgy ahogy van zseniális: eszméletlenül finom, ugyanakkor baromi egyszerű. A titka a TV paprika, sosem gondoltam volna, hogy ennyire eszméletlenül illik a tejszínhez és az oregánóhoz?! Nyáron egyszer pont nagyinál voltam, amikor elkészítette, azóta itthon is rendületlenül készítem, mert ez az az étel, amihez általában minden van itthon. De ha például tejszín éppen nincs, akkor megy bele helyette tejföl, vagy tej.

Hozzávalók 4 személyre
1 vöröshagyma
1-1,5 evőkanál étolaj
2-3 gerezd fokhagyma
1-2 tv paprika apróra vágva
2 teáskanál oregánó
1 kávéskanál majoranna
2-2,5 dl főzőtejszín (20%-os)
500-600 g csirkemell
pár löttyintés fehérbor

bors – frissen őrölt, tarka

+ TIPP ami az original nagymama – féle változatban nem szerepel, csak most éppen volt itthon és kifejezetten ment hozzá: 150-200 g fehér csiperkegomba 

A vöröshagymát felaprítom, 1-1,5 evőkanál olajon lepirítom. Hozzászeletelem a fokhagymát, majd hozzáteszem a felkockázott csirkemellet, amit fehéredésig pirítok víz hozzáadása nélkül, kizárólag a hús levében. Jöhet bele az apróra kockázott tv paprika is. Fűszerezem: oregánó, só, bors, majoranna.

Amikor már elfőtt a leve, pár löttyintés fehérbort öntök rá, megvárom, amíg elfő, majd jöhet bele a fele adag (1dl) tejszín. Lefedem és hagyom főni, ekkor már néha fel-felöntöm egy kis vízzel, hogyha szükséges. Közben egy másik serpenyőben aranybarnára pirítom a negyedekbe szeletelt gombákat. Amikor már a csirkemell kész (kb 20-25 perc), hozzáöntöm a maradék tejszínt, amivel összerottyantom, majd elkeverem benne a gombát.

Nagymama köretnek spagettitésztát szokott kifőzni, nálunk bulgur/köles/kuszkusz és párolt brokkoli, ill. hosszú zöldbab készül mellé. Most például a kuszkusz  kivételével az összes az asztalra került, persze ilyenkor mindenből csak picike adag készül.