A huszonöt órás baguette

kenyerek, pékség

Alakul a baguetteke. Igen, csak “-ke“, mert egy igazi, klasszik baguette nem 30 cm rövid és 6 cm vastag, mint az enyém, hanem:

Az original francia baguette egy (a gramm például pont stimmelt?!) 240-310 gr-os 55-70 cm hosszúra formázott, 5 cm átmérőjű vastag, fehér kenyérke. A klasszikus baguette kevés élesztővel készül, hideg tésztagyúrással. A hosszú kelesztési idő miatt héja vastag. A baguette szó a latin baculumból származik, melynek jelentése kis bot, pálca

Egyébként a recept négyhozzávalós és valami álom egyszerű, még dagasztani sem kell. Pusztán csak mérhetetlenül nagy türelem kell hozzá, vagyis nem is igazán türelem, inkább egy kis előregonodolkodás.  Ha vasárnap reggelre/délelőttre szeretnénk elkészíteni, szombaton reggel keverjük be a tésztát. Ennyi.

A huszonöt órás baguette

Hozzávalók 2db durván 250 gr-os darabhoz

350 g liszt*
255 ml víz
7 g só
1 evőkanál hűtőből kivett kovász (30 g) / VAGY egy apró borsónyi élesztő

TIPP: dúsíthatjuk az egyiket vajban lepirított fokhagymával, a másikat pedig olívabogyóval, mint ahogy én tettem. Ezt a formázás során hajtogattam a tésztába.

*Nálam: 250 g BL80 búzakenyérliszt, 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 50 g teljes kiőrlésű rozsliszt

Megjegyzés: a receptben leírt időtartamok csak iránymutatók, a háztartások más-más hőmérséklete, páratartalma mind befolyásoló tényező. Figyeljük a tésztánkat, főleg a legutolsó, már megformázott kelesztésnél, másodjára nekem kicsit túlcsúszott, nem is nyílt ki ilyen szépen a bemetszésnél, viszont ez csak esztétikájában jelentett “gondot”, a bélzete ugyanilyen gyönyörű lett a lelkemnek.

A tészta. Kézmeleg vízben elkeverem a kovászt (vagy az élesztőt) és a sót, majd beleszitálom a lisztet és fakanállal elkeverem nagyjából. Légmentesen zárható edénybe teszem. A pulton 10 órán keresztül hagyom érni.

Kelesztés & hajtogatás. Az első pihi után sziromhajtogatással áthajtogattam, lezártam és további 5 órát érleltem. Ekkor megint áthajtogattam és ismét 5 órát pihentettem. (De akár a köztes hajtogatás ki is maradhat, 10 órát is hagyhatjuk nyugodtan pihenni.) Pultra tettem, kettévettem pihentettem letakarva 1 órát, majd megformáztam.

Utókelesztés. A megformázott baguetteket tepsire tettem, letakartam szatyor+konyharuha kombóval és 2-2,5 órán keresztül pihentettem.

Sütés. A tetejét gilette pengével bemetszettem, majd jól befújtam virágspriccelőkés vízzel a gőzös sütőtér biztosítása miatt és 250 fokra előmelegített sütőbe tettem. A sütés ideje alatt 15-20 perc, végig mellette voltam, az elején néha rákapcsoltam a légkeverést, 5-6 perc után a sütő hőfokát 200 fokra kapcsoltam. 20 perc elteltével lekapcsoltam a sütőt, kicsit megnyitottam az ajtaját és 10 percig még benne hagytam. 

Hírdetés

Félórás angol teasüti: Scone

omlós tésztából készült sütemények, pékség

Vajas pogácsa jellegű, mennyei, édes zsemle. Hipp-hopp kategória az édességek, nassolnivalók között, de mégis a maga egyszerűségével és könnyedségével magasan kiemelkedik. Lekvárral vagy egészen egyszerűen csak magában fogyasztva, kávé, vagy tea mellé elképzelni se tudnék finomabbat. 

Ősszel kóstoltuk életünkben először a Patisserie Valerie-ben, Londonban. Elég erős kezdés volt Scone téren, magasra tette a mércét. Istenem de finom volt. Viszont.. a lenti recept vészesen hasonló ízeket kölcsönöz.
Próbáljátok ki, készítsétek el és varázsoljátok egy csöppnyi Londont az otthonotokba!

Scone

Hozzávalók 20 db-hoz

450 g  liszt
1 csomag sütőpor
80 g nád/barna cukor
1 csomag vaníliás cukor
150 g hideg vaj
1 marék mazsola
220 ml tej

220 fokra (alsó-felső) előmelegítem a sütőt és hogyha egy recept már így kezdődik, akkor az csak gyors lehet! Beleteszem a sütőpapírral kibélelt tepsit. A lisztet elkeverem a sütőporral , a sóval és összemorzsolom a vajjal. Hozzáadom a többi hozzávalót (cukor, vaníliás cukor, végül a tej). Egy ragacsos tésztát kapok. Lisztezett deszkán 3 cm vastagra nyújtom, nagyobb pogácsa szaggatóval kiszaggatom. Ha felmelegedett a sütő, a forró tepsire rápakolom a sconékat, a tetejüket lekenem tejjel és 15 perc alatt megsütöm.

Öregtészta

kelt tészta, kenyerek, pékség

A hétvégén elkészített aszalt paradicsomos, olívabogyós ciabatta annyira jól sikerült, hogy utánanéztem több kenyér, zsemle, bagett, kifli, perec (stb.) elkészítésének és a fortélyainak. Szóval lehet majd rájuk számítani ez egyértelmű! 😊 Ezeknek a zöme kovásszal készül, amitől eddig mindig megijedtem és gyorsan kiléptem, vagy átlapoztam az oldalon gondolkodás nélkül. Ám most olyan szinten beleástam magam, hogy már a kis kovászom 2 napos! DE ennek eredményét majd egy másik bejegyzésben fogom megosztani.

A kovász helyettesítésére létezik egy gyorsabb megoldás: az ÖREGTÉSZTA. Lényegében ez egy 10-12 óráig (túl)kelesztett kelt tészta. Szóval fél nap a 6 napos anyakovász elkészítésével szemben. Összehasonlítási alapom még nincs öregtészta vs. kovásszal kapcsolatban, de annyit mondhatok, hogy isteni lett az öregtésztával készített házi magvas zsömlém! Sőt az öregtésztával fonott kalács is készíthető. 2 nagy evőkanállal elkevertem a langyos tejben belőle ugyanúgy ment bele élesztő is és olyan kalácsom lett, mint még soha.

Az öregtésztához (400 g-os)

250 g liszt (vagy 200 g liszt, 50 g rozsliszt)
1 tk só
150-155 ml víz
5 g friss élesztő

Kimérjük és, átszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, a közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a vizet és belemorzsoljuk a friss élesztőt. Összegyúrjuk, dagasztani nem kell. Konyharuhával letakarva 3-4 óráig szobahőmérsékleten a pulton kelesztjük, majd további 10 órára fóliával letakarva a tálat hűtőbe tesszük. 

Felhasználása: hűtőből kivéve, apró darabokat szaggatva lehet hozzáadni a leendő zsemlénk, kenyerünk tésztájához.

Tipp!
Le is fagyasztható. Használat előtt kivesszük és hagyjuk felengedni.